szabadfogás
Ismét kevésen múlott a Szabadfogásban, hogy egyben maradt a berendezés
A Hír TV Szabadfogás című műsorában Nagy József, a 24.hu újságírója, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Kukorelly Endre író, költő, Kálomista Gábor, a Thália Színház vezetője, producer, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője és Pesty László dokumentumfilmes volt Huth Gergely vendége. Mi mással vezethette volna fel a mai műsort Huth Gergely műsorvezető, mint a napjainkban a legtöbbeket érdeklő koronavírussal. Pesty László megjegyezte, hogy ő személy szerint nem „parázik” a vírustól, viszont ha csak a közösségi médiából tájékozódna, ez valószínűleg nem így lenne. Felhívta arra a figyelmet, hogy mindkét politikai oldalon létezik az a „paranoid idióta”, aki a démonjait rá tudja vetíteni még egy koronavírus-történetre is. Kilencmillió fasisztával nem lehet sorosdemokráciát építeni! – Itt a rendkívüli Szabadfogás Apátival, Dezsével, Jeszenszkyvel, Szarvassal, Gajdiccsal, Bencsikkel és Huthtal!
Az ő szemükben mi kilencmillióan mindannyian fasiszták vagyunk, akiket ki kell iktatni a közéletből, a többiekkel meg majd elosztoznának a hatalmon – nagyjából ez a neoliberális-ultrabaloldali-posztnyilas ellenzék demokráciafelfogása. Többek között erről is szó volt a rendkívüli, újévi Szabadfogásban, amelyben egyszeri alkalommal csak narancsbarna karéj volt Apáti Bencével, Dezse Balázzsal, Jeszenszky Zsolttal, Szarvas Szilveszterrel, Gajdics Ottóval, Bencsik Andrással. A műsorvezető ezúttal is Huth Gergely volt, a témákat pedig a vendégek szállították: ki-ki a maga legkreténebb 2019-es politikai élményét és eseményét. Szabadfogás: minimum politikai hiba volt, hogy Gyurcsány nem mondott le az őszödi beszéd kiszivárgása után (Videó!)
Kósa András, a Népszava újságírója, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztő-helyettese, Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője, és Pesty László dokumentumfilm-rendező voltak hivatottak arra, hogy a csütörtök estét átdiskurálva ki-ki a maga igazáról próbálja meggyőzni a vitapartnerét. A szokott parázs hangulatú szópárbajok Huth Gergely műsorvezető moderálása mellett zajlottak. Szabadfogás: Az adás, amikor Kukorelly felháborodva kéri ki magának, hogy a béke barátja lenne (videó)
A legutóbbi Szabadfogásban Huth Gergely kénytelen volt megígérni Kukorelly Endrének, hogy nem fogja többé a "Szeressük egymást, gyerekek mozgalom" kirakatfigurájának titulálni, mert az író-költő manifesztálta: ő "nem a minden áron való megbékélés híve, hanem a korrekt, értelmes vitáé". Ennek Jeszenszky Zsolt különösképpen örült is, mert mint emlékeztetett rá: úgy hírlik, Kukorelly jó bunyós. A műsorvezető a Pikó-Karácsony-féle törvénytelen adatgyűjtés kapcsán hiába hozta fel példaként, hogy 2002-ben a rendőrség tétlenségén és a választási iroda "mulasztásán" (is) múlt, hogy nem sikerült rábizonyítani a werberizálódó MSZP-re a törvénysértő választási "utaztatást", 2006-ban pedig az egész országban megfigyelt láncszavazások megszervezését, továbbá, hogy a rendőrség hivatali kötelessége a választási visszaélések feltárása és talán nem kellene megismételni a választás tisztaságát fenyegető hibákat; a műsor "vörös karéja" nem tágított, szerintük ugyanis Putyin módszereivel félemlíti meg Orbán Viktor a fővárosi ellenzéket. Ugye, mennyire hiányoztak? – Újraindult a Szabadfogás, Nagy Józsi állva magyarázta az igazát (videó)
A nyári szünet után tegnap ismét új adással jelentkezett a Hír TV pankrációsorozata, a Szabadfogás, ahol Huth Gergely szokás szerint felcímkézte a vendégeket, nehogy a tisztelt nézők iránytű nélkül maradjanak. Így került a színre Nagy József, akinek a nyár is kevés volt arra, hogy azt a bizonyos két szót belekiáltsa a pusztába, továbbá Jeszenszky Zsolt, az egy személyben reinkarnálódott Antall-kormány, Kukorelly Endre, a Szívtipró gimi irodalomtanára, Dézsy Zoltán, az ügynökök paradicsommadara, Nagy Attila Tibor, a két lábon járó Révai-nagylexikon és Pesty László, a rendszerváltozás Bíbor Gibson gitárja. A rózsaszín karéj és a narancsfront ezúttal sem értett egyet semmiben, még a magyar kifejezések jelentésében sem, de Kukorelly Endre legalább békességre intette az egyre hevesebben vitatkozó feleket. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.