szarka gábor
Harkivi és kijevi diákokat fogadott be az SZFE kollégiuma (Fotógalériával!)
A harkivi és a kijevi egyetemeken tanuló harmadik országbeli diákokat fogadott be a Színház- és Filmművészeti Egyetem kollégiuma. Az egyetemi modellváltás ellen tiltakozó tüntetők korábban teljesen lepusztították az intézményt, azonban az SZFE vezetősége azóta helyreállította a diákszállót, ami most a rászorulók rendelkezésére áll.A Színház- és Filmművészeti Egyetem is készen áll menekültek befogadására
A Színház- és Filmművészeti Egyetem is készen áll menekültek befogadására: az intézmény egyik saját ingatlanát ajánlja fel az Ukrajnából érkezők elhelyezésére.Épül a jövő Színház- és Filmművészeti Egyeteme – Vidnyánszky: 21 diák ment, 130 jött (Videó)
Jól sikerült a modellváltás és a "középkort idéző" romokból a jövő egyetemét építi az SZFE új vezetése – erről beszélt a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellára, Szarka Gábor és az egyetemet működtető alapítvány elnöke, Vidnyánszky Attila a PestiSrácok.hu-nak, abból az alkalomból, hogy a szerdai napon több mint 400 millió forint értékű új eszköz érkezett meg az intézménybe. Másfél éve, amikor az SZFE-hiszti kezdetét vette az egyetemi struktúra átalakítása miatt, minden a feje tetejére állt: a szenátus lemondott, az egyetemi vezetés és a hallgatók blokád alá vonták az épületet. Kiderült, hogy az egyetem gazdálkodása is csapnivaló volt, arról nem is beszélve, hogy abszolút liberális szellemben és ebből kifolyólag tökéletesen zártan működött az egész intézmény. Elképzelhetetlen volt, hogy ott a nemzeti gondolkodásnak és értékrendnek akár csak a csírája is megjelenjen.A rebellis SZFE-s diákok külföldi intézmények segítségével mentenék a diplomájukat
A Magyar Nemzet értesülése szerint levelet készül írni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja annak az öt külföldi egyetemnek, amelyek készek átvenni az SZFE rebellis tanulóit, évfolyamait. Szarka Gábor a levélben hangsúlyozza: hazug, pártpolitikai célú támadások érték az egyetem legitim, új vezetését.Szarka Gábor Pikó bosszújáról: Kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni
Portálunk is beszámolt róla, hogy az 1950-es évek szellemiségét idéző politikai bosszúhadjáratok zajlanak Józsefvárosban. Kitűnő példa erre, hogy Pikó András visszavonná Szarka Gábor kitüntetését, amiért szerepet mert vállalni az SZFE modellváltásában. Az SZFE kancellára mindezt úgy kommentálta, hogy kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni. A modellváltással kapcsolatban pedig kifejtette, hogy az átalakulás egy rugalmasabb konstrukciót, jóval megemelt költségvetést, több lehetőséget, új campust, számos előnyt hozott és az egyetem vezetése sokkal gyorsabban, sokkal flottabbul tud megvalósulni, mint egy állami egyetemen, így fejleszteni is sokkal könnyebben tudnak, mint korábban- írja a Színház Online a kancellár indexes szereplését szemlézve.Vidnyánszky Attila szerint Pikó pitiáner bosszúja Szarka Gábor kitüntetésének visszavonása
Szerdán jelentette be Pikó András, hogy Józsefváros önkormányzata a soron következő testületi ülésén indítványozni fogja az SZFE alapítványi átalakításában kulcsszerepet vállaló Szarka Gábor kitüntetésének visszavonását. Erre a döntésre Vidnyánszky Attila az Indexhez eljuttatott közleményében reagált, amelyben hangsúlyozta, hogy az új SZFE kuratóriuma teljes mellszélességgel kiáll az intézmény kancellárja mellett.Pikó visszavonta Szarka Gábor józsefvárosi kitüntetését, amiért szerepet vállalt az SZFE modellváltásában
Kicsinyes és rendkívül méltatlan bosszúhadjáratot folytat Pikó András. Józsefváros baloldali polgármestere a közösségi oldalán adta hírül, hogy visszavonta Szarka Gábor Józsefvárosi Becsületkereszt-kitüntetését, amelyet tíz évvel ezelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrejöttében játszott érdemei miatt szavazott meg az akkori képviselő-testület. Pikó nem is rejti véka alá döntésének valódi okát, miszerint azért fosztja meg Szarka Gábort az elismeréstől, mert szerepet vállalt az SZFE modellváltásában.Bemutatták az SZFE új, naphegyi campusát
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat. Az egyetem kancellárja emlékeztetett arra, hogy a korábban a Duna TV székházaként szolgáló, frissen felújított épület az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének otthona lesz.Ráfáztak az épületfoglalósdira az SZFE-sek, nem kapták meg a tanulmányi ösztöndíjakat
Nem volt túl jövedelmező az SZFE hallgatóinak ellehetetleníteni az új vezetés munkáját. Már október közepén, de legkésőbb október végén meg kellett volna érkeznie a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) érintett hallgatóinak számlájára a szociális támogatás és az ösztöndíj összegeinek, de az utalást megindító dokumentum Szarka Gábor aláírására vár – aggódta tele a médiát a hvg.hu a hallgatóktól kapot információk alapján. Később aztán kiderült: a szociális ösztöndíjakat mindenkinek elutalták.Ajánljuk még