szávay istván
A debreceni és a marosi Jobbik is otthagyta Jakab Pétert, akinek mikropártját akár hónapokon belül leszalámizhatja Gyurcsány
Nagyot reccsent ismét a Jobbik, amelyből hatodmagával lépett ki szerdán a párt volt debreceni elnöke, Bogdán Szabolcs. A Jobbik belső viszonyait ismerő forrásaink szerint Jakab Péterék már bizonyosan egy lefelé tartó spirálba kerültek, egyre több alapszervezetük dönt a következő napokban a távozásról, és hasonló okokból ismét változhat parlamenti frakciójuk személyi összetétele is. Ugyancsak távozott a pártból Jakab kihívója, Lokody Levente, aki Maros megyei elnök volt, a Jobbiknak ezzel az utolsó erdélyi alapszervezete is megszűnt. Jó hír lehetne ez a kormánypártok híveinek, de fontos körülmény, hogy a Jobbik napról-napra mélyebben kötelezi el magát Gyurcsány Ferenc mellett, aminek néhány hónapon belül egy teljes leszalámizás lesz a vége, ahogy történik ez ezekben a napokban az MSZP-vel is. Ez is jó hír lehetne, de nem az, mivel Gyurcsány az októberi sikerük láttán nemcsak egy újabb ellenzéki koalíciót készül gründolni 2022-re, hanem az addig hivatalban lévő Országgyűlésben is alakíthat egy olyan kvázi ellenzéki társulást, amely nagy mértékben megnehezítheti a kormánypártok munkáját.Kilépett a Jobbikból Szávay István
Kilépett a Jobbikból Szávay István – a párt volt országgyűlési képviselője ezt kedden, a Facebookon jelentette be. Szávay egyike volt azoknak, akik az új elnök, Jakab Péter szerint megpróbálták megakadályozni, hogy átvegye a párt vezetését – ahogy Jakab mondta: hátba szúrták őt. Bár Szávay egy botrányos kijelentés miatt több, mint egy éve kénytelen lemondani parlamenti mandátumáról, sokan továbbra is a Jobbikon belüli klikkharcok egyik erős emberének tartották.Marad-e továbbra is "gyurcsányos" a Jobbik a tisztújítás után?
A Jobbik mára életképtelenné vált a baloldali összefogáson kívül, mégis kérdéses, a január 25-ei tisztújítás után milyen irányt vesz a párt – veti fel a kérdést a Mandiner.hu szombati elemzésében. A belső megosztottság két pólusán a Szávay-féle ősjobbikos Gyurcsány-gyűlölők, és a Jakab-féle népszerű, de a balliberálisokkal lényegesen megengedőbbek csoportja áll. A Mandiner.hu egyik jobbikos forrása ugyanakkor felveti: "ha az ÁSZ nem szab ki ekkora büntetést a pártra, nem mentek volna bele az ellenzéki együttműködésbe, és valószínűleg az önkormányzati választás eredményei is másképp alakulnak".A zsidóveréssel hencegő Szávay helyére a zsidókat listázó Bencsik Jánost jelöli a Jobbik
A zsidó nő megverésével hencegő Szávay István helyére Bencsik Jánost, egy olyan politikust jelöl a Jobbik, aki Gyöngyösi Márton zsidók listázását szorgalmazó beszédét követően maga gyűjtötte ki azokat az amerikai zsidókat, akik miatt szerinte „izraeli ügynökök” markába került az Egyesült Államok – írja a Mandiner.Jobbikos celebparádé a kémkedéssel vádolt Kovács Béla perének csütörtöki tárgyalásán
Sem a Jobbik bukott elnöke, sem a pártigazgató, sem a zsidózása miatt katapultált volt képviselője nem tud arról, hogy bármikor is kémkedett volna a párt EP-képviselője, Kovács Béla – derült ki utóbbi büntetőperének csütörtöki tárgyalásán, amelyen Vona Gábort, Szabó Gábort és Szávay Istvánt tanúként hallgatták meg a Budapest Környéki Törvényszéken. A Jobbik egykori erős embereinek állításuk szerint arról sem volt tudomásuk, hogy Kovács – a vád szerint – fiktív gyakornokoknak számlázva kopasztotta meg az uniós költségvetést.Felszólította a Fidesz a Jobbikot, hogy fizessék vissza a Szávayék után tisztességtelenül felvett tízmillió forintot
A Jobbik megint lebukott. Kiderült, a zsidózó Szávay István és a gazdasági bűncselekményekbe keveredett Staudt Gábor elhúzódó lemondása mögött az áll, hogy milliókat kaszált a párt és a két botrányos képviselő – olvasható a Fidesz szombaton kiadott közleményében.Továbbra sem mondott le a zsidózó jobbikos képviselő
Még mindig nem mondott le a képviselői mandátumáról a zsidózó Szávay István, a Jobbik képviselője, aki ugyan arra tett ígéretet, hogy december 31-i hatállyal visszaadja mandátumát, továbbra is szerepel a frakció tagjai között a parlament hivatalos honlapján – írja az Origo.Nagy Ervin: Zsarolás, betojás és miegymás a Jobbikban
Egy héttel ezelőtt nyilatkoztam arról az Echo TV Informátor című műsorában, hogy a Jobbik egyes személyeinek tarisznyájában számtalan hanganyag lapul, mint valami forró hamubasült pogácsa, mi jó időben nagyot éget. Vagy most kerül éppen bele a kopott bomberdzsekik titkos zsebeibe egy bizonyos inkriminált szövegrészletet tartalmazó adathordozó. Ezzel zsarolják egymást, kényszerítik lemondásra az egykori „(baj)társakat”, távozásra az egyre szűkösebb helyekért és az egyre kevesebb pénzért tartó versenyben, ami persze jár nekik. A PestiSrácok pedig hamar észrevette, hogy Szávay és Szotyori (Vona keresztgyereke)után most esett bele ebbe a latrinába Staudt Gábor is. Mert ki hiszi el azt, hogy minden valódi ok nélkül – magánéleti problémákra hivatkozva – lemondott pénzről, paripáról, hatalomról. Higgyék el, nem az a fajta morális lovag ő, ki csak úgy hátralép magánéleti okok miatt!Lemondott mandátumáról a milliárdos csaló-aranybizniszbe keveredő Staudt és a zsidózó Szávay
Lemondott parlamenti mandátumáról a Jobbik két képviselője, Szávay István és Staudt Gábor. Emlékezetes, Szávayról a Hír TV hozott nyilvánosságra egy idén májusi hangfelvételt, amelyben a politikus egy zsidó nő megverésével kérkedett. Staudt Gáborról pedig elsőként a PestiSrácok.hu írta meg, hogy milliárdos áfacsalási botrányba keveredett. A bűnszervezet, amellyel egy feljelentés szerint Staudt kapcsolatban állt, belügyminisztert szeretett volna csinálni a képviselőből egy eljövendő Jobbik-kormányban. Az ügyben a lengyel és a magyar hatóság is nyomozást indított. A Jobbik elnöksége Szávay István helyére Bencsik Jánost, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének alelnökét, Staudt Gábor helyére pedig Csányi Tamást, a párt Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú választókerületének korábbi képviselőjelöltjét helyezi.Ajánljuk még