székelyföldi terrorvád
Vizsgálatot kezdeményeztek a magyarellenes román képviselő ellen
Minden jel szerint méltó válasszal szolgál id. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke annak a román parlamenti képviselőnek a képtelen felvetésére, hogy a magyar közjogi méltóságot tiltsák ki Romániából, amiért kitüntette Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, akiket koncepciós per keretében ítélt el és börtönzött be a román állam.Kitiltanák Romániából a terrorizmus vádjával meghurcolt székelyek mellett kiálló id. Lomnici Zoltánt és Tóth Kálmánt
A román képviselőház egyik tagja, Mirela Adomnicai (PSD) kezdeményezte, hogy a külügyminisztérium tiltsa ki az országból id. Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt és az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi elnökét, illetve Tóth Kálmánt, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökét.Elismerték a terrorizmus vádjával meghurcolt székelyek hősies helytállását
Három év után veheti át Beke István és Szőcs Zoltán a Vasvári Pál-díjat. A Romániában politikai okokból bebörtönzött fiataloknak eddig nem volt lehetősége átvenni a rangos elismerést, szabadulásuk után azonban most erre is lehetőség nyílt - írja a magyarnemzet.hu.A Székely Nemzeti Tanács kitüntette Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Moyses Márton-oklevelet és díszmedált adott át a terrorizmusért kirótt börtönbüntetésből nemrég szabadult Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak. A Sepsiszentgyörgyön, szűk körben tartott kedd délutáni díjátadót közösségi oldalán közvetítette az SZNT. Az eseményen csak Szőcs Zoltán vett részt; a hűléssel küszködő Beke István internetes közvetítésben követte a rendezvényt.EU-szkeptikus és autonómiát követel, tehát terrorista! – Korunk magyarellenes romániai koncepciós pere, a „székely terroristaper” néven elhíresült Beke–Szőcs-ügy (I. rész)
A korunk magyarellenes romániai koncepciós perét, azaz a „székely terroristaper” néven elhíresült Beke–Szőcs-ügyet bemutató cikk első részében részleteiben is bemutatjuk az ügy online módon is közzétett vádiratát, valamint a közvéleményt a koncepciós per „legszebb” hagyományai szerint hangoló egyéb iratokat. Önökkel együtt arra keressük a választ, hogy vajon az ezekben közöltek alátámasztják-e azt a vádat, amelynek alapján 5 év börtönbüntetésre ítélték Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt, és amely szerint ők terrorista cselekményekkel akarták megdönteni Románia Erdély feletti államhatalmi ellenőrzését?Lomnici Zoltán: Beke és Szőcs a magyar nemzet hősei, a magatartásuk pedig a megmaradásunkat tekintve rendkívül fontos
Négy év után szabadulhatott a napokban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke, akiket korábban koholt vádak alapján öt–öt évre letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bukaresti Legfelsőbb Bíróság. A székely fiatalok ügyét felkarolta a Fidesz országgyűlési képviselője, Bajkai István és a Lomnici Zoltán vezette Emberi Méltóság Tanácsa, amely Beke István és Szőcs Zoltán ártatlansága okán a román államfőhöz fordult kegyelemért, az RMDSZ szenátorával egyetemben. A két vádlott viszont azért nem kért kegyelmet, mert annak az lett volna az ára, hogy bűnösnek kellett volna vallaniuk magukat.Négy év börtön azért, mert magyar vagy! Exkluzív interjú a pár napja szabadult Beke István Attilával
Ön szerint léteznek székely terroristák? Mit gondol, milyen lehet pár nap híján négy esztendőt börtönben ülni a semmiért? Milyen lehet újra és újra hiába reménykedni a szabadulásban? El tudja képzelni, hogy évekig ne ölelhesse meg a gyermekeit? Gondolta volna, hogy a 21. században is koncepciós per áldozata lehet, akinek nem tetszik az erdélyi magyarság felszámolása? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a kézdivásárhelyi székely terroristaperben elítélt és román börtönéből a héten szabadult Beke István Attilával.Szabadon engedték a terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt
A mai nap szabadon engedték a terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt – értesült több megbízható forrásból az Erdély.ma portál. Az ügyükben június elején már született egy kedvező határozat; akkor a brassói bíróság első fokon úgy döntött, Beke és Szőcs szabadulhatnak, az ítélet azonban nem volt jogerős.A terrorizmus vádjával elítélt székelyek szabadon bocsátásáról döntött a brassói bíróság
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátásáról döntött a brassói bíróság. A szerdán, illetve csütörtökön kimondott elsőfokú ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. Az ítéletek nem jogerősek, a hivatalos közlés utáni három napban az ügyészség fellebbezést nyújthat be ellenük.Ajánljuk még