szemkilövető
Gyurcsány, a szent ember végleg elköszönt: ő csak próbált sokat adni a hazájának, vagyonát nem gyarapította, és nem haragszik senkire
Hihetetlen jó lesz itt minden - mondja Gyurcsány Ferenc, aki szerint "Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki!" Mi azonban nem egészen így gondoljuk, tudva, hogy az Apró-klán és Gyurcsány Ferenc mennyi bűnért felelős, amelyet a saját népük ellen követtek el. Bármilyen valós, vagy taktikai okokból vonult háttérbe Gyurcsány, ezt a (vélhetően nem utolsó) hazugságát sem hisszük el. Gyurcsány itt hagyta a politikát, de ne menjen messzire, a magyar nemzetnek még elszámolnivalója van vele | Karantén extra
Gyurcsány Ferenc befejezte a politizálást, lemondott a DK elnöki tisztéről, sőt elválnak egymástól Dobrev Klárával is. Mielőtt bárki megsajnálná a szemkilövetőt, ne felejtsük el, hogy ki ez az ember, honnan jött és mit csinált. A nyolcvanas évek KISZ-es díszmadara a rendszerváltás után az átmentett pénzzel, a zsidó családtól rekvirált szemlőhegyi villában pojácáskodott. Aztán jött a Gyurcsány-korszak, a devizahitelek, a kilőtt szemek, az elkótyavetyélt nemzeti vagyon és a totális összeomlás. Aztán megint Gyurcsánynak állt feljebb, annak az embernek, aki szembeállított magyart a magyarral, a 2004-es kettős népszavazás során olyan éket próbált verni a nemzet tagjai közé pár százaléknyi népszerűségért, amelyet korábban senki sem tett még. Végül aztán ő lett a nagy demokrata, aki meg akarja menteni a magyarokat. Sose felejtsük el Gyurcsány Ferencnek a hazaárulást, kapja meg méltó büntetését. Köztünk él az új Semmelweis Ignác, hiszen Gyurcsány Ferenc szerényen így nevezi magát – Karanténvlog
Mielőtt a szemkilövetővel foglalkoznánk a Karanténban, nem feledkezhetünk meg Karigeriék rémálmáról, Rákosrendezőről, hiszen a semmihez sem értő hangoskodók most valódi feladatot kaptak. Nagyon ment az izmozás és az ingatlanmutyi Bajnai Gordonék Wallis cégével, akik már látványteret is készítettek a területre, most azonban a fővárosi baloldali vezetésének meg is kell villanni, mert érvényesíthetik az elővásárlást. Ez azt jelenti, hogy teljesíteniük kéne azt feltételrendszert, amit az arab befektető vállalt, így mindenki kíváncsi arra, hogy a folyamatosan csődről siránkozó Karácsony Gergelyék hogyan fognak területet rendezni és tisztítani, építkezni és parkot létrehozni pénz nélkül. Vajon a szokásos munkakerülő, terelő brigád mit talál majd ki kifogásként? A Karantén nem mehetett el szó nélkül Gyurcsány Ferenc új őrülete mellett sem, aki szerényen az új Semmelweis Ignácnak aposztrofálta saját magát, aki magányosan harcol a sok gonosz ember ellen. A szemkilövetőnek van bőr a képén egyáltalán megemlíteni Semmelweist azok után, amit a saját nemzete ellen elkövetett, az pedig a ráadás, hogy önmagát hasonlítja hozzá. Természetesen a Karantén lecsapott, nem is akárhogyan. Nézzétek most is a Karanténvlogot! Gyurcsány élő adásban fenyegetőzött és tombolt dühében, amikor meg merték kérdezni tőle, hogy 2006-ban miért nem mondott le? (sokkoló videó!)
Gyurcsány Ferenc évek óta igyekszik tornacipős "laza csávóként" előadni magát, hátha minél többen elfelejtik, hogy ez a bohókás, öregecskedő politikus szemeket lövetett ki, és a saját népét verette 2006-ban. Ez pedig csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen évek alatt a csőd szélére vezette az országot, mindent a magyarokkal fizettetett meg, folyamatos áremelések és életszínvonal-csökkenés mellett még egymás ellen is uszította a nemzet tagjait. Rémuralom volt, ezt minden olyan ember tudja, aki nem törölte az emlékeit. A baloldal által álságosan meglovagolt kegyelmi ügyben pedig a "laza csávó" ismét megmutatta valódi arcát, ami ijesztő és kegyetlen. A könnyes szemmel gyermekekért aggódó szektája korábban a pedofilokat mentegette, most azonban meglátták a lehetőséget és persze szokás szerint túltolták a biciklit, lassan már forradalmat hirdetnek, ilyenkor pedig fájdalmas érzés, amikor a baráti ATV-ben Feri megkapja a kérdést, hogy ő miért nem mondott le 2006-ban? Biztos jó ötlet neki tüntetést szervezni most? És akkor elszabadult a pokol. A DK már nem tagadja a Gyurcsány-korszakot, van képük azt hirdetni, hogy akkor sokkal jobb volt, mint most (Karanténvlog)
A Karanténvlog mindig belefut valami orbitális baloldali furkóságba, és ez ezen a héten sem volt másképp. Egyrészt a méltán híres és nagy tudású Korózs Lajos elvtárs meghökkentő ostobaságai szögeztek oda bennünket a fotelbe, másrészt a Gyurcsány-szekta is kitett magáért. Az álmentős videóval villantó és a hamisított Covid-statisztikát büszkén lengető Korózs most is kitett magáért, hiszen tíz perc alatt megint hülyét csinált magából. A szerszámkészítő szakmunkásból gyorstalpalón politikai főiskolát végzett általános kontár fél percen belül cáfolta meg saját magát, miközben a butaságára büszkén hülyézte le a Fideszre szavazó milliókat, ezt pedig a Karantén sem hagyhatta ki. Gyurcsányék pedig újabb szintet léptek lefele, hiszen most már nemcsak simán tagadják a 2002–2010 közötti nemzetvesztő éveket, hanem most már büszkék is rá, és van képük azt üzenni, hogy Gyurcsány alatt jobban éltek az emberek és minden sokkal jobb volt. A Szemkilövető bandája sosem szégyenlősködött, ha a csillagot le kellett tagadni az égről, az ilyen pimasz hazugságok viszont még tőlük is meglepőnek tűnnek. A táblázatba szedett "eredményeiket" azonban szokás szerint atomjaira lehet szedni – a Karantén nem is teketóriázott. A szemkilövető nem áll le: Gyurcsány szerint ő csak becsületes, új szövetséget akart kötni a "néppel" 2006 őszén
A hazugság időnként valósággá válik egyesek szemében, átitatja őket, és még ők vannak megsértődve, ha számon kérik rajtuk a kamugombócokat. Gyurcsány Ferenc pontosan az az ember, akinél nem számít, hogy hányszor és milyen hazugságon érték, a sértett kommunista népvezér rendületlenül hazudik tovább. Gyurcsány azonban most nemcsak hazudik, hanem készül is. Megint készül. Újra kormányra akar kerülni, ezt szinte minden nap nyíltan el is mondja, miközben rongy csatlósaival és pribékjeivel, leharcolt DK-s talpnyalóival tisztességről és becsületről hadovál. Aki még esetleg nem tudná, Gyurcsány 2006 őszén szövetséget akart kötni az emberekkel, tiszta, becsületes szövetséget, csak sajnos egy alig látható banánhéjon elcsúsztak a dolgok, ahogy mindenki emlékszik is rá. A Karantén pedig ismét lecsap a Gyurcsány-szektára, akik offshore-botrányok főszereplőiként is képesek tisztességről prédikálni. Adásunkban azért nem feledkezünk meg a Momentum új sztárjáról, Gelencsér Ferikéről sem, aki a hangzatos, ám nem túl egészséges múltra visszatekintő nyilas Kitartás! jeligével szólította harcba híveit. Az ostobaság nem csupán Szálasi Ferenc jelszavának hangoztatásával merült ki, hiszen a mondanivaló legalább annyira őrült volt, mint a harcba hívó szó. Nem maradhatott ki az antiszemitizmus egyik valódi bástyája, Gyöngyösi Márton sem, aki nemzeti, konzervatív pártot szeretne építeni, miközben száz százalékban ugyanazokat a mantrákat böfögi vissza, mint a levitézlett baloldal. Végül nagy kedvencünk, Komjáthi Imre zárja a Karantént, aki változatos bölcsességeivel örvendeztet ismét minket. Nézzétek most is a Karantént! A szemkilövető még mindig hazudik reggel, éjjel meg este is: két éve még hatósági árstopot követelt, most fröcsögve támadja azt
Biztos sokan felkapják a fejüket arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc nem mond igazat. Tudjuk, sosem volt ilyen. Jó, az igaz, hogy egyszer végighazudta a mögötte hagyott négy évet, és tette mindezt reggel, éjjel meg este, de az már nem számít. Feri megjavult. Most már csak jót akar ennek a k*rva országnak. Mutatja ezt az is, hogy mindig egyenes és következetes, sosem változtat véleményt, főleg nem fontos ügyekben. Vagy mégis? Közel két évvel ezelőtt ugyanis a szemkilövető még bőszen és harciasan azt követelte, hogy a kormánynak hatósági árstopot kell bevezetnie, hogy megvédje a magyarokat, most pedig pont ezt a lépést támadja habzó szájjal, kiképzett hangembereit uszítva a társadalomra, akik a leggusztustalanabb hazaárulásban is követik a mestert. Igaz, aki 2022-ben még Gyurcsány Ferenc mellett áll a közvetlen csapatban, az nem tévedésből teszi. Az ilyen emberek bő nyállal köpik a tudást az arcunkba, többek között arról oktatva, hogy mit jelent az európai viselkedés, miközben szemeket lőttek ki, államcsődöt hoztak össze, hazudtak rendületlenül, majd mindezt egy legyintéssel messzire hessentették, és eljutottak oda, hogy ők segítenek nekünk visszatalálni Európába. A nagy tanítók voltak azok is, akik hatósági árstopot követeltek szeszmarta vezérük összeakadó nyelvét közvetítőként használva, majd, amikor úgy kívánta primitív érdekük, akkor az árstop bevezetése miatt támadták a kormányt, a pálfordulás időpontjai között pedig még két év sem telt el. Aki még most is elhiszi Gyurcsány Ferencnek, amit mond, az saját magával szúr ki. Ami nagyobb baj, hogy minden más normális emberrel is e hazában. Kapitány, ó, kapitányom! Gyurcsány kontra Márki-Zay, avagy két kommunista dudás nem fér meg egy csárdában?
Sokak számára felejthetetlen alkotás a Holt költők társasága című film, amelyben többek között Robin Williams játszik briliánsan, de akkor az azóta sajnos már elhunyt színész még nem tudhatta, hogy Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter újrajátssza a film egyik híres jelenetét, amikor kapitánynak nevezik Robin Williamst. A mostani baloldalon azonban nem volt rest a jugoszláv verziót elénk tárni, hiszen hazánkban ilyen az, amikor két kommunista dudás nem fér meg egy csárdában, és egymástól igyekeznek elmarni a nem létező, ám annál jobban vágyott kormánypálcát. Gyurcsány az utóbbi időben többször gúnyosan kapitányának nevezte Márki-Zay Pétert, aki ezt ideges hőbörgéssel utasította vissza, hiszen érezte a lekicsinylő tónust, amelyet a levitézlett szemkilövető engedett meg magának bódulatában vagy akár józanságában. A probléma azonban vélhetően nem ilyen egyszerű, hiszen a nemzet dögkutainak gazdái láthatóan nehezen boltolják le egymás között, hogy ki is a szemétdomb valódi királya és mi a terv a következő hónapokban. A tornacipőben bohóckodó Gyurcsány igazi arca – véres bosszúra készül a szemkilövető (Karantén-vlog)
Unjátok már Gyurcsány Ferit? Lehet, hogy heveny hányingert kap több millió ember, ha meghallja ezt a nevet, mégis botorság lenne legyinteni egyet és lebohócozva, leböszmézve folytatni a napot. A tornacipős bohóc, a kedélyes félőrült képében tetszelgő Gyurcsány ugyanis legalább annyira veszélyes, mint 2010 előtt, ezt pedig folyamatosan láthatjuk akkor, amikor a szemünk előtt szalámizza le a baloldalt és véres nyálat köpve, habzó szájjal várja a vendettát 2022-ben. Nekünk, a nemzetért aggódó magyaroknak éberen kell figyelni minden rezdülését, hiszen Gyurcsány az ötvenes évek kommunista vészkorszakát hozná vissza felesége szoknyája mögé bújva, de egy prédára leső hiéna kifinomult érzékszerveivel. A Karantén tehát nem mehet el szó nélkül a négy miniszterelnök-jelölt-jelölt bemutatásán túl az igazi vezérürü, a véreskezű bolsevik mellett, hiszen akinek van szeme, látja, hogy Gyurcsány Ferenc a levitézlett baloldal igazi irányítója. Veszélyesebb, mint valaha és azok, akik nem ismerik, vagy elfelejtették, hogy 2010 előtt milyen szerepet játszott a magyarság kivéreztetésében, azoknak ajánljuk rövid összeállításunkat az ősződi böszméről. Gyurcsány nem egy vicc, nem egy megkerülendő, lejárt probléma, hanem maga a kommunista gonosz megtestesítője, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy hatalomhoz jusson. Ezt a célját nem engedhetjük elérni, ehhez azonban szükség van arra, hogy bárki bármit is gondol a világról, alaptényként rögzítse: soha többé Gyurcsányt! Felesége viselt dolgait, átlátszó és primitív demagógiáját már górcső alá vettük, de Dobrev Klára gonoszsága férjével, Gyurcsánnyal teljes. A zsidó családtól elragadott szemlőhegyi villa lakói, a nemzeti vagyon kiárusítói ma a nemzet megmentőiként, a kisemberek barátaiként aposztrofálják magukat, de mi tudjuk, hogy valójában kik ők, ki Gyurcsány Ferenc, aki fillérekért adta el a saját hazáját és hergelt évtizedeken keresztül magyart a magyar ellen. A Karantén nyilván nem volt képes Gyurcsány összes gonoszságát és hazaáruló fogását bemutatni egy videóban, de ajánljuk nektek ezt az összeállítást a teljesség igénye nélkül úgy, hogy biztosak lehettek benne, a szemkilövetőről kapott kép valódisága így sem csorbul. Nézzétek a Karantént! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.