szerbiai választások
Kit érdekel, csaltak-e Vucsicsék, nekünk a status quo jó
Érdekes kísérlet zajlott az elmúlt hetekben, nem is messze határainktól, nem tudom, mennyire kísérték figyelemmel: megpróbálkoztak egy újabb Majdannal. Szerbiában a közelmúltban tartottak országos, autonómiai és önkormányzati választásokat, ezeken pedig nem valami nagy meglepetésre, de a Vucsics-féle Szerb Haladó Párt győzött. Országosan abszolút többséget szereztek, de így is folytatják a koalíciós kormányzást az egykor Milosevics nevével fémjelzett, egyre inkább jelentéktelenné váló Szocialista Párttal, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséggel. A magyar párt az előző választáson is kiemelkedően jól szerepelt, az akkori szavazatszámlálás korai szakaszában még arra is mutatkozott esély, hogy Szabadka polgármesterét ők adják, de most sincs miért szégyenkezniük, sőt: a Vajdaságban harmadikok lettek a Haladó Párt, illetve a balos ellenzék után, országosan pedig eggyel több képviselőt küldhetnek Belgrádba, mint eddig. Ez pedig különösen jó eredmény egy olyan időszakban, amikor, mint sajnos mindenhol máshol is, a magyarság száma csökken. Eddig az MTI-közlemény.Szerbiai választások – Több helyen megismétlik a választást szombaton
Megismétlik az előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást 35 választóhelyen szombaton a december 17-i voksolás során tapasztalt szabálytalanságok miatt.Erőszakos tüntetések kezdődtek Belgrádban a feltételezett választási csalások elleni tiltakozásul
Fiatalok vonultak Belgrád belvárosának utcáira pénteken délben, hogy ellehetetlenítsék a forgalmat, tiltakozásul a december 17-i előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon szerintük elkövetett csalások ellen.Nem nyugodnak le a kedélyek Szerbiában a választások után
A december 17-i választásokat a kormánypárt elcsalta – állítja a szerb ellenzék, amely teljesen új választásokat követel Szerbiában. A Mandiner cikkében arra is felhívta a figyelmet, hogy a szerb kormány december 30-ra tűzte ki az újbóli voksolás időpontját, a közel nyolcezer választási körzetből 30-ban meg kell ismételni a szavazást.A belgrádi zavargások mögött a Nyugat áll – véli az orosz külügyi szóvivő
A Nyugat zavargásokat próbál szítani Szerbiában – közölte hétfőn Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az előző napi belgrádi tüntetésekre utalva. Zaharovát a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézte.Rendőrök sérültek meg, tüntetőket állítottak elő Belgrádban (Videó)
Legkevesebb 35 tiltakozót állított elő a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy vélik, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült. A baloldali ellenzék a múlt hétfő óta szervez tiltakozó akciókat, több politikus éhségsztrájkot folytat, az országos választási bizottság épületénél tiltakozást, vasárnapra pedig tömegtüntetést szerveztek. A legnagyobb csalás szerintük a belgrádi önkormányzati választáson történt.Éhségsztrájk, lemondások és tiltakozások a választások után egy héttel is a szerbiai választások után
Esti tiltakozásokkal és éhségsztrájkkal igyekszik elérni a december 17-i választásokon alulmaradt baloldali szerbiai ellenzék, hogy megismételjék a voksolást, és kivizsgálják az állítólagos választási csalásokat Szerbiában. Közben a jobboldali, rosszul teljesítő pártok egyes vezetői lemondtak.Ifjabb Lomnici Zoltán: Soros pénzét találják majd a vizsgálatok a szerbiai választások befolyásolása mögött
Szinte száz százalék, hogy a szerb elnök által említett külföldi befolyásolás mögött a vizsgálatok során ott találják majd az NGO-szervezeteket, mögöttük pedig Soros György pénzét – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Ajánljuk még