színház- és filmművészeti egyetem
Épül a jövő Színház- és Filmművészeti Egyeteme – Vidnyánszky: 21 diák ment, 130 jött (Videó)
Jól sikerült a modellváltás és a "középkort idéző" romokból a jövő egyetemét építi az SZFE új vezetése – erről beszélt a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellára, Szarka Gábor és az egyetemet működtető alapítvány elnöke, Vidnyánszky Attila a PestiSrácok.hu-nak, abból az alkalomból, hogy a szerdai napon több mint 400 millió forint értékű új eszköz érkezett meg az intézménybe. Másfél éve, amikor az SZFE-hiszti kezdetét vette az egyetemi struktúra átalakítása miatt, minden a feje tetejére állt: a szenátus lemondott, az egyetemi vezetés és a hallgatók blokád alá vonták az épületet. Kiderült, hogy az egyetem gazdálkodása is csapnivaló volt, arról nem is beszélve, hogy abszolút liberális szellemben és ebből kifolyólag tökéletesen zártan működött az egész intézmény. Elképzelhetetlen volt, hogy ott a nemzeti gondolkodásnak és értékrendnek akár csak a csírája is megjelenjen.Az Alkotmánybíróság kimondta: nem alaptörvény-ellenes a lex SZFE
Döntött az Alkotmánybíróság, nem alaptörvény-ellenes a lex SZFE – írja az Index. Az Alkotmánybíróság elutasította a Színház- és Filmművészeti Egyetemre vonatkozó törvény és a felsőoktatási törvény egyes rendelkezései elleni bírói kezdeményezést. A testület hivatalos közleménye szerint azonban a fenntartónak a felsőoktatási intézmény szenátusát megillető véleményezési jog gyakorlására kellő időt, az érdemi javaslattétel megfogalmazására pedig lehetőséget kell biztosítania, amelyet nyomon követhető módon figyelembe kell vennie a döntéshozatalban – fogalmaznak.Az SZFE vezetése egyeztet minden olyan hallgatói fórummal, amely nyitott a párbeszédre
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése üdvözli a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) válaszait, amelyeket az új szenátus megválasztásával kapcsolatban küldött. Örömmel fogadtuk, hogy a HÖK hajlandó a párbeszédre és javaslatokat fogalmazott meg a szenátusválasztással kapcsolatban. Bízunk benne, hogy a jövőben is közösen folytathatjuk a százötvenhat éves múlttal rendelkező SZFE megújítását – olvasható az intézmény vezetősége által kiadott közleményben.Hibát hibára halmozott az SZFE előző vezetése
Folyamatos a Színház- és Filmművészeti Egyetem előző vezetősége által elkövetett hibák kijavítása – közölte a Magyar Nemzettel az intézmény. Kiemelték: mivel nem a hallgatók lelkén száradnak az adminisztrációs mulasztások, ezért őket nem éri hátrány, a korábban végzett hallgatók eredményei sem törlődnek.Átláthatatlan volt az SZFE gazdálkodása az Állami Számvevőszék szerint
Az Állami Számvevőszék 2015 és 2019 között összesen három alkalommal végzett ellenőrzést, illetve utóellenőrzést a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél, amelyek sorozatos és visszatérő gazdálkodási törvénysértésekre, illetve korrupciós veszélyekre világítottak rá. A mostani ellenőrzést indokolta az is, hogy az SZFE is a felsőoktatási modellváltással érintett intézmények közé tartozik. Az SZFE vagyongazdálkodása 2018–2019-ben, valamint 2020-ban a fenntartóváltás időpontjáig nem volt átlátható és elszámoltatható. Az SZFE vezetése nem biztosította a közfeladat ellátását szolgáló nemzeti vagyon megőrzését és védelmét. A nemzeti vagyon védelme érdekében indokolt volt a tulajdonosi joggyakorlás kereteinek megerősítése – derül ki az Állami Számvevőszék oldalán olvasható közleményből.Bíróság elé állt az SZFE-s maszk miatt késelő férfi
Bíróság elé állt a februárban a csepeli buszon maszkfelirat miatt késelő férfi. A 37 éves Ó. Bence február 25-én váratlanul szidalmazni kezdett egy SZFE-maszkot viselő nőt a 151-es buszon, majd kisvártatva kést rántott, amivel megsebesítette a hölgy arcát. Tettét követően leszállt a buszról és elmenekült, azonban a rendőrség rövid időn belül elfogta.Készülnek az SZFE új campusának tervei
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen fenntartóváltás történt, az állami gyeplőt, amit sérelmezni szoktak, megszüntették – foglalta össze az elmúlt majdnem egy évben történteket Palkovics László. A miniszter szerint az egyetem megmutatja azt a fajta színházművészetet is, amit Vidnyánszky Attila képvisel, és nemcsak azt, amit Ascher Tamás.Oklevelekkel is visszaélhetett az SZFE előző vezetése
A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumok szerint tömeges mulasztások, olykor törvénysértések jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem előző vezetésének időszakát. A dokumentumok alapján az iratok hiányos és nem előírásszerű nyilvántartása miatt gyakorlatilag bárkinek kiállíthattak oklevelet, egy hallgatónak akár többet is, több szakról.Ez sokkal tágabb cucc tud lenni! – A FreeSZFE forradalom hülye fiatalsága – Nagy Ervin elemez
Ha veszed a fáradságot és megnézed a FreeSZFE szigszalagos forradalomról szóló Hülye fiatalság című dokumentumfilmet, akkor rájössz arra, hogy cseppet sem ironikus kicsengésű a hülye jelző. Mert tényleg van némi gond az egyetemfoglalók szellemi képességeivel, illetve mert valóban olyan kormányellenes csoportok által felheccelt „hasznos hülyékről” van szó, akik láttán Lenin is csettintene egy jókorát. A Partizán által leforgatott film nem azért gáz – és valószínűleg nem is azért igyekeztek egyesek megakadályozni a bemutatót –, mert nem megfelelően viselkedik a nagybetűs fiatalság, hanem azért, mert a tudatlanság kényelmes fátyla mögött most már a képsorokon is látható módon valósítják meg az egyébként számos országban kipróbált szélsőbalos aktivista eszközöket. Úgy válik a hülye fiatalság (egy része) Alinsky és Popovics legjobb tanítványává, hogy fogalma sincs róla.Ajánljuk még