színház- és filmművészeti egyetem
Bajkai István a FreeSZFE-ügyről: aki ezen a pályázaton indult és nyert, az már előre tudta, hogy az épületet neki szánják
Egyértelmű: a baloldalnak rettentően fáj, hogy a korábban csak liberális keltetőként emlegetett Színház -és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is alapítványi fenntartás alá került, a hónapokig tartó barikád és hiszti pedig nem vezetett célhoz. Azóta megy a köpködés a művészekre, oktatókra, akik szerepet vállalnak az újraszerveződött egyetemen, ideológiai oktatást kiáltanak és képtelenek elfogadni, hogy vége annak az agymosásnak, amit az intézmény falai között éveken át műveltek. Annyira nem akarják elengedni, hogy végül inkább keresztbe tettek egy zeneiskolának csak azért, hogy akaratukat érvényesítsék. Ebben segítségük is akadt a korábban a fehér, heteroszexuális keresztényeket rémisztő képződménynek nevező Niedermüller Péter személyében, aki pályázatot írt ki a zeneiskolának szánt épület bérbeadására úgy, hogy arról az iskolát nem tájékoztatták, pedig részt vettek a beruházás tervezésében, ráadásul a kritériumok miatt nem is indulhattak volna. Az épület sorsáról ráadásul korábban egy határozatban döntött a testület, és abban egyértelműen leírták, hogy a zeneiskola számára újítják fel az épületet. Az alapítvány viszont, ami egy nagyon gyors pályáztatáson nyert, átruházta a jogosultságát a nemrég alapított egyesületre. Hogy a több, mint kétmilliós havi bérleti díjat miből fogják fedezni, milyen akkreditált képzéssel rukkolnak elő és törvényesen hogyan adhatta át a jogosultságát az alapítvány az egyesületnek, még kérdés.A Freeszfe Egyesület nagyon sajnálja, hogy a zeneiskolás gyerekek helyére költözik, de a forradalom áldozatokkal jár
A Freeszfe (milyen szép magyar szó is ez) forradalmárai megpróbálnak úgy tenni, mintha nem tudták volna, hogy 600 zenét tanuló gyereket túrnak ki egy olyan ingatlanból, amelyet direkt zeneiskolának újítottak fel. Viszont nem is próbálják eljátszani, hogy ez a legkevésbé is érdekli őket. Felajánlják a gyerekeknek, hogy zenetanulás helyett részt vehetnek majd a forradalomban, de az ingatlant azt nem adják vissza. Morális kötelességüknek tartják, hogy párbeszédet kezdeményezzenek az általuk elkövetett pofátlan lenyúlásról, de vissza nem adnak semmit. A kommunisták ugyanis soha nem adnak vissza semmit, mindig csak elvesznek. Ideje, hogy Niedermüller kerületének lakói hozzászokjanak az új módihoz. A forradalom az első, nem a gyerekek.Szarka Gábor Pikó bosszújáról: Kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni
Portálunk is beszámolt róla, hogy az 1950-es évek szellemiségét idéző politikai bosszúhadjáratok zajlanak Józsefvárosban. Kitűnő példa erre, hogy Pikó András visszavonná Szarka Gábor kitüntetését, amiért szerepet mert vállalni az SZFE modellváltásában. Az SZFE kancellára mindezt úgy kommentálta, hogy kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni. A modellváltással kapcsolatban pedig kifejtette, hogy az átalakulás egy rugalmasabb konstrukciót, jóval megemelt költségvetést, több lehetőséget, új campust, számos előnyt hozott és az egyetem vezetése sokkal gyorsabban, sokkal flottabbul tud megvalósulni, mint egy állami egyetemen, így fejleszteni is sokkal könnyebben tudnak, mint korábban- írja a Színház Online a kancellár indexes szereplését szemlézve.Zeneiskola helyett #FreeSZFE-központ – Niedermüllernek mindenre van progresszív megoldása
A DK-s Niedermüller Péter által vezetett VII. kerületi önkormányzat ujjongva jelentette be, hogy a Várkonyi Zoltán Alapítvány – amely mögött az SZFE kormányzati megszállása ellen tiltakozók állnak – nyerte el a Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogát, így ők költözhetnek be. A dolog szépsége, hogy az épületet még az előző kerületvezetés újította fel, de ezt természetesen Niedermüllerék nem említették, ráadásul egy zenei iskola költözött volna be, de a FreeSZFE mozgalmárai persze fontosabbak progresszívéknél, mint a gyerekek.Az SZFE korábbi rektora már 2015-ben felajánlotta a Vas utcai épületet a református egyháznak
Miután az SZFE új vezetése bejelentette, hogy felhagyják az egyetem Vas utcai épületét – aminek következtében a haladó értelmiség a rá jellemző szokásos hisztirohamban tört ki –, egy igen érdekes dokumentum került elő még 2015-ből. A református egyház egy 2015-ös levelet tett közzé a honlapján, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem akkori rektora, M. Tóth Géza írt dr. Szabó István református püspöknek. A levélben a rektor felajánlja, hogy visszaadnák az egyetem Vas utcai épületét az egyháznak.Házkutatást tartottak és bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak Szász János rendezőnél
Lefoglalták a számítógépeket és más adathordozókat a BRFK nyomozói, miután házkutatást tartottak Szász János rendező házában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály személyes adattal visszaélés vétség és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, ennek részeként házkutatást tartott Szász János rendezőnél. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt – írja a Magyar Nemzet. Azt még nem tudják, ki a feljelentő.Rákay: A régi SZFE hallgatóinak több, mint nyolcvan százaléka már bejelentkezett a megújult egyetemre
Hiába a ballib hergelés és hiszti, az SZFE-karaván azért csak halad... – írja közösségi oldalán Rákay Philip kommunikációs szakember. Rákay szerint hiába minden ballib fondorlat, a nyári szabadegyetemnek színlelt hivatásos forradalmárképzés, a piros-fehér szalagok városszerte, a szervezett SZFE-s egyetemfoglalás, a háttérből hergelő ballib véleményvezérek és politikusok, a színházi és filmes szakma hangoskodóinak belterjes összezárása, a permanens tüntike, a világmegváltónak képzelt papírmasé forradalom, a sárga egyenmaszkok, a sírás-rívás a kultúra haláláról, a hollywoodi sztárok roppant „spontán” szolidaritása, na meg Bródy János szekunder szégyent keltő, bántóan műkedvelő dalocskája, az SZFE-karaván azért csak halad...Vidnyánszky Attila szerint Pikó pitiáner bosszúja Szarka Gábor kitüntetésének visszavonása
Szerdán jelentette be Pikó András, hogy Józsefváros önkormányzata a soron következő testületi ülésén indítványozni fogja az SZFE alapítványi átalakításában kulcsszerepet vállaló Szarka Gábor kitüntetésének visszavonását. Erre a döntésre Vidnyánszky Attila az Indexhez eljuttatott közleményében reagált, amelyben hangsúlyozta, hogy az új SZFE kuratóriuma teljes mellszélességgel kiáll az intézmény kancellárja mellett.Elvállalta a Pinceszínház igazgatója, hogy tanít az SZFE-n – Baranyi Krisztina azonnal kirúgta
Baranyi Krisztina azonnali hatállyal felbontotta Soós Péter, a ferencvárosi Pinceszínház igazgatójának szerződését, amiért elvállalta, hogy tanítani fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). A szivárványkoalíció polgármestere szerint szó sincs politikai bosszúról – nyilvánvalóan azt sem tudja, hogy mi az –, pusztán a jog alkalmazásáról van szó, mivel Soósnak engedélyt kellett volna kérnie tőle, mielőtt leigazolt az egyetemhez. Baranyi Krisztina csütörtöki Facebook-bejegyzéséből azért kiolvasható némi politikai/ideológiai indíttatás, az elbocsátásról szóló érvelésében ugyanis hangsúlyos szerepet kapott az, hogy: Vidnyánszky.Ajánljuk még