színház- és filmművészeti egyetem
Döntött a kuratórium: hétfőtől bezárnak az SZFE épületei
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó kuratórium döntése alapján hétfőtől zárva tartanak az egyetem épületei, a tanév február 1-től folytatódhat, addig oktatási tevékenység semmilyen formában nem végezhető az intézményben.Ráfáztak az épületfoglalósdira az SZFE-sek, nem kapták meg a tanulmányi ösztöndíjakat
Nem volt túl jövedelmező az SZFE hallgatóinak ellehetetleníteni az új vezetés munkáját. Már október közepén, de legkésőbb október végén meg kellett volna érkeznie a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) érintett hallgatóinak számlájára a szociális támogatás és az ösztöndíj összegeinek, de az utalást megindító dokumentum Szarka Gábor aláírására vár – aggódta tele a médiát a hvg.hu a hallgatóktól kapot információk alapján. Később aztán kiderült: a szociális ösztöndíjakat mindenkinek elutalták.Pislákolni kezdett az SZFE-forradalom lángja – Most már tárgyalnának Palkoviccsal a rendbontók
Egyeztetésre hívják Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, és az általa létrehozott küldöttséget november 11-re, az Ódry Színpadra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárai – hangzott el az egyetemi közösség hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. A hangoskodók vélhetőleg elgondolkodtak azon, hogy elveszhet a félévük, miután önerőből olyan körülményeket teremtettek a tanintézményben, ami kizárja a valódi oktatás megkezdését, és számos jogszabályi követelménnyel ellentétes.SZFE – Aggasztóak a higiéniás viszonyok, felfüggeszti az oktatást az új vezetés
A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriuma úgy döntött, hogy az őszi szünet után sem indul újra a tanítás, mert annak feltételei az SZFE létesítményeiben felelősséggel nem biztosíthatóak az egyetem épületeiben, ugyanis nem érvényesülnek az alapvető higiéniai, valamint tűz- és balesetvédelmi szabályok. A vezetés ezért újabb egyeztetésre hívta az egyetemfoglalókat – írta a Budapest Környéke internetes portál.Szakács Árpád az SZFE-ügyről: „Egy győztes lesz, vagy mi, vagy ők. Harmadik alternatíva nincsen!” (PS-interjú)
Szakács Árpád újságírót, a Kinek a kulturális diktatúrája? című, nagy port kavart leleplező cikksorozat szerzőjét, a Kárpátia Stúdió könyvkiadó alapítóját kérdeztük a Színház- és Filmművészeti Főiskola átalakítását övező, lassan már két hónapja tartó állóháborúról, és a háttérben megbúvó, múltban gyökerező politikai törekvésekről, mozgatórugókról. Szakács Árpád szerint a mostani helyzetért sajnos a jobboldalon is kell felelősöket keresni, hiszen többen is hozzájárultak ahhoz, hogy a balliberális oldal mára egy üzenetet, jelképet tudott kreálni az ügyből. Bár sokak szerint az SZFE ügye még mindig „csak” egy felsőoktatási intézmény körüli vita, az interjúban szóba került az is, hogy a valóságban ez a legújabb front a balliberális és a nemzeti oldal között folyó harcban, amelyben, mint fogalmazott, „egy győztes lesz, vagy mi, vagy ők. Harmadik alternatíva nincsen!”Balhét csinálni „gané dolog”: belvárosi buli a Vas utcában – Boomerlázadás (videó!)
A Boomerlázadás legújabb adásában soha nem látott vita bontakozott ki Tisóczki Flóra műsorvezető és vendégei között. A beszélgetésben megszólalók a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli botrány mellett beszélgettek még 1956-ról és egyéb, más aktuálpolitikai témákról is. Kukorelly Endre író szerint „a pártpolitika beletette a szőrös mancsát a kultúrába és ez rendkívüli módon aggályos”. Alexa Károly irodalomtörténész szerint sem a gödöllői egyetem, sem a Corvinus átalakítását nem övezte ekkora cirkusz, pedig ott is történtek változások. Parázs vita 44 percben.A tejfelesszájú gyerek meséje, mert az "SZFE" a jel, amit mindenki ismer, még a rendőr is
A propagandagyártásnak is vannak ihletett pillanatai. A Színház Online egyik olvasójára hivatkozva osztotta meg ezt a történetet. A honlapon felbukkanó, happy enddel végződő elbeszélést változtatás és kommentár nélkül közöljük – írja a Mandiner, megrettenve a lehetőségtől, hogy bárki is azt feltételezi, hogy bármiben is hozzányúltak volna ehhez a tökélyhez. Mi sem akarunk semmit hozzátenni ehhez a műremekhez, ez biztos pontosan így történt meg. Az elején felbukkanó logikai és számszaki hibákkal nem kell törődni, betudható a lelkes igyekezetnek. Viszont azt készséggel elismerjük, hogy a szerző „művész”, mert tuti művészet ekkorát hazudni.Vérciki: Fullajtár Andrea tabletből olvasta fel a Nemzeti dalt az SZFE-tüntetésen (videó!)
Meggyűlt a baja a Nemzeti dal elszavalásával az SZFE anatómiája – elnézést, autonómiája – miatt szervezett tüntetésen Fullajtár Andrea színművésznek, aki tabletből olvasta fel Petőfi Sándor versét. A forradalmárokat valószínűleg egyáltalán nem érintette kellemetlenül, hogy a magyar irodalom talán legismertebb versét nem tudta kívülről elmondani egyik tanáruk – az igen kínos jelenetre az Origo hívta fel a figyelmet. A Katona József Színház színésznője, aki osztályvezető tanárként vesz részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem életében, tehát nem tudta fejből idézni a Nemzeti dal szövegét.1956 üzenete örök, csak az ellenzék nem érti meg!
A péntek esti Karanténvlog legelső és legfontosabb témája természetesen az 1956-os forradalom és szabadságharc volt, hiszen október 23-án volt hatvannégy éve annak, hogy egy teljes nemzet felkelt a kommunista elnyomás ellen hazánkban. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd a magyar hősök méltatását követően visszazuhant a rögvalóságba, hiszen Niedermüller Péter VII. kerületi uradalmában egy mohó DK-s törp túl mélyen és túl mohón bányászott kriptovalutát, miközben áramot is lopott. Ez az ember a kerületi DK frakcióvezetője volt, Borka-Szász Tamás. De ez persze nem szegte kedvét Gyurcsány egyik jobbkezének, aki mindig visszafele mutogat, ha kellemetlen helyzetbe kerül. A Karanténvlogban szóba került Karácsony Gergely és az úgynevezett szabad városok, a demokrácia bajnokai, ahol több súlyos bírósági ügyben érintett polgármester könyörög pénzért Brüsszeltől. A srácok igyekeztek ellenpontokat keresni a műsorban, hiszen az érzelemdús és semmitmondó gondolatokkal szemben a tények és a számok is megjelentek Dömötör Csaba és Orbán Viktor tolmácsolásában. Aki a Karanténvloggal tartott, szembesülhetett Tóth Bertalan parlamentben elhangzott ostoba demagógiájával, és egy kis SZFE-s őrület is borzolta a kedélyeket! Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor.Ajánljuk még

















