színház- és filmművészeti egyetem
Hogy legyen végre már egy tünti... – Utcára vonultak az SZFE bentlakó „forradalmárkái” (Galériával!)
A fokozódó járványveszély dacára tüntető felvonulást tartottak az SZFE hallgatói pénteken délután fél öttől. Miközben a folyamatos öntapsolásban megittasult színművészetisek között elindult a számháború, hogy öt-, vagy már tízezren vannak, elénekelték az „Ég a város, ég a ház is” kezdetű angol dalocskát is. A színpadon egy meglepően színvonalas '56-os összeállítást követően aztán jöttek végre a szoci szakszervezetek, és jól ismert lózungjaik: elnyomás, rabszolgaság, szándékos népbutítás, meg a többi. Végül a Civil Roma Parlament tolmácsolásában az is kiderült, hogy az SZFE szabadságnótájának lényegében nincs is dallama. Mert az legalább szabad...Jogellenesnek találta az SZFE dolgozóinak sztrájkját első fokon a Fővárosi Törvényszék
Jogellenesnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóinak sztrájkját elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék – közölte a Színház és Filmművészetért Alapítvány, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan kinevezett vezetése pénteken. Az új vezetőség közleményében felidézte, hogy az SZFE sztrájkbizottsága korábban nyolc – először hat, majd újabb két – pontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval, az SZFE vezetésével szemben, amelynek két pontját az egyetem vezetése teljesítette.SZFE-kancellár: támadás érte az egyetem honlapját
Támadás érte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) honlapját – közölte Szarka Gábor, az egyetem újonnan kinevezett kancellárja csütörtökön az MTI-vel.Nahát, az SZFE október 23-i vonulására három szakszervezeti konföderáció is rácuppant
"Nincs új a nap alatt" – mondhatnánk, és már csak sóhajtunk egyet, amikor megtudjuk, hogy az egyetemi anatómiáért autonómiáért aggódó színművészetisek egészségügyi sétájához további szakszervezetek is csatlakoznak majd – csakúgy, mint az elmúlt években tették az ismert forgatókönyv alapján. A kormánybuktatással azonban hiába próbálkoznak Magyarországon, nincs elég támogatói bázisuk hozzá – egyebek mellett erről is beszélt Horváth József a PestiSrácok.hu-nak. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója arról is beszélt, hogy a társadalmi feszültség megteremtésében olyan embereket, szervezeteket is felhasználnak, akiket alapvetően a jó szándék vezérel – ilyenek például az emberjogi aktivisták.Köszönjük az SZFE hallgatóinak, hogy megmutatták a "művészetüket"! (újabb "alkotással" frissítve)
A linkelt videóban 4 perc 50 másodperc után láthatjuk, hogy mire adunk ki évente kétmilliárd forintot. Szerencsére az elején van, ezért nem kellett sokat megnézni belőle annak a bátor olvasónknak, aki szólt, hogy 4 perc 50 másodperc után kezdjük el figyelmesen hallgatni a "remek" előadást. Itt az ideje, hogy elgondolkozzunk, megér-e ez nekünk ennyi pénzt? Bármennyit? Művésznek lenni nem alapvető emberi jog (remélem), de ebben csak az a művészet, hogy találni tudnak olyan hülyéket, aki szerint igen. Ez a csepűrágásnak is az alja. És nem azért, mert bárkin is gúnyolódik, hanem azért, mert azt hiszi, hogy ilyen a gúnyolódás. A (kis)szobaszínházak leendő sztárjai érzik, hogy sosem fognak még egyszer ennyi ember előtt fellépni, ennyi figyelmet kelteni. Egy színészi pálya csúcspontját láttuk. (A videó három percen túli fogyasztása mentális károkat okoz, ne "ragadjon" előtte!) És egy másik videó is felbukkantazóta, ezt sem szabad kihagyni, régen ezt hívták csasztuskának. Hát nem hiányzott.Meggyalázták az államalapító király szobrát a Szent István Gimnázium tanárai
A zuglói oktatási intézmény pedagógusai piros-fehér szalaggal tekerték körbe az államalapító király szobrát, majd a közösségi oldalukon közölt bejegyzés tanúsága szerint nyíltan kiálltak a színművészetis botrányban részt vevő tanárok és színészpalánták mellett.Felfüggesztették az SZFE honlapját, a szerepzavarban szenvedő színészpalánták legfőbb fórumát
Felfüggesztették az Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapját, már órák óta eltűnt minden tartalom róla, kezdve a dolgozók névsorától egészen a szervezeti felépítésig – adta hírül szerda este a HVG.Az egykori elhárító szerint az SZFE-tüntetés próba volt, felmérték, mekkora a támogatói bázisuk (Videó+galéria!)
Komoly titkosszolgálati offenzíva zajlik évek óta Magyarországon, a kormány megbuktatására irányuló törekvések hátterében pedig külföldi érdekcsoportok állnak. Horváth József biztonságpolitikai szakértő a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: ezekre a destabilizációs törekvésekre 2022-ig egészen biztosan számítani kell majd, az Orbán-kormány migrációellenes politikája számos üzleti kör érdekét sérti. Ezért is tapasztalhattuk meg az utóbbi években, hogy nemcsak tüntetéseket generálnak, hanem a már jól ismert módszerekkel – így például a lejáratás, dezinformálás – nemzetközi megítélésünket is negatívan befolyásolják. Ehhez a médiamanipulációs eszközök teljes tárházát felhasználják, természetesen a hazai ellenzéki pártok lelkes támogatásával, amelyek a hatalom megszerzése érdekében még azzal sem törődnek, hogy tevékenységükkel nemcsak a magyar állampolgárok számára jelentenek biztonsági kockázatot, hanem az ország demokratikus rendjére is.Szirtes Ági az egyetemi "ANATÓMIA" és demokrácia mellett állt ki (Videó!)
Hétfő reggel a színházi szakma krémje gondolta éppen úgy, hogy kiemelten fontos megszólalniuk az SZFE ügyében, azonban ez nem mindenkinek jött össze teljesen. Szirtes Ági művésznő beszédében ugyanis nem az egyetemi autonómia, hanem egyenesen az egyetemi ANATÓMIA mellett kardoskodott. Ezt azonban nyelvbotlásnak egyáltalán nem lehet tekinteni, hiszen többször is így olvasta fel a kortesbeszédében. Az autonómia jelentésével egyébként nem csak a művésznő nincs tisztában, hanem a jelenlevő ifjú forradalmárok sem. Stábunk helyszíni riportjából kiderül: az általunk megkérdezett tüntetők sem tudják, hogy mit jelent az autonómia szó. Akinek pedig volt valami halvány fogalma arról miért is van ott, arról kiderült hogy nem is az SZFE-re jár, vagy már nem is egyetemista. A már eddig is szürreálisnak mondható demonstrációsorozat így újabb groteszk elemmel gazdagodott, a stábunk által forgatott videóban újabb pikáns részleteket láthatnak. Nézzék meg, érdemes!Ajánljuk még