színház- és filmművészeti egyetem
Visszahívták a Magyar Filmakadémia éléről Novák Emilt
Vidnyánszky Attila a napokban nevezte ki az SZFE egyik új rektorhelyettesének Novák Emilt, akit ezt követően visszahívtak elnöki pozíciójából – minderről a Magyar Filmakadémia elnöksége csütörtökön döntött.SZFE-ügy – Az oktatók két követelését is teljesíti az új vezetés
Két felajánlást tett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése a dolgozóknak: januártól tizenöt százalékos béremelésben részesülnének, és változatlan maradna a munkarendjük is.Újabb egyetemi épületeket foglaltak el a szerepzavarban szenvedő színészpalánták
Elfoglalták az SZFE hallgatói az egyetem Film- és Médiaintézetét. A diákok csütörtök reggeli közleményéből kiderül, hogy a szerepzavarban szenvedő színészpalánták nem tartják legitimnek a frissen kinevezett rektorhelyetteseket, márpedig kénytelennek lesznek feldolgozni a változást, hiszen kedden Vidnyánszky Attila világossá tette, hogy nem hátrálnak meg, elszántan beleállnak az új campus megépítésébe.Ezt még gyakorolnotok kell, srácok! – Cirkuszi előadásnak is gyenge lett volna az SZFE karnevál-tüntije (Videó!)
A barikád alá vont SZFE szalagforradalmi gárdistái ezúttal utcára vonultak – úgy tűnik, már nem kapnak kellő médiafigyelmet az "őrállók". Talán ezért gondolhatták úgy, hogy szerveznek egy újabb demonstrációt, amiről a balliberális média már jó előre úgy írt, hogy gigatüntetés lesz. Nos, a karneválként meghirdetett eseményen nagy jóindulattal is talán néhány százan vettek részt, magán a rendezvényen pedig – a nevével ellentétben – nem vidám forgatag hömpölygött Budapest utcáin; inkább hasonlított egy szürreális cirkuszi előadáshoz, mintsem a kultúráért és tanszabadságért aggódó, elnyomó diktatúrában vergődő, felszabadulásért küzdő forradalmárok megmozdulásához, ahol még egy sárkány is feltűnt a gólyalábasok között.Itt vannak a fotók az SZFE "karneváljáról" – a műanyagszalagos forradalmárok egyre furábbak
Gigatüntetésként harangozták be, végül néhány százan vettek részt az SZFE piros-fehér csíkos műanyagszalagos forradalmárjai által meghirdetett karneválon vasárnap. Az sajnos nem derült ki egyértelműen, hogy az egészségügyi sétaként is értékelhető megmozdulásnak végül mi volt a célja, portálunk kérdésére ugyanis senki nem kívánt – vagy nem tudott – válaszolni. Az eseményt hirdető független-objektív médiaértesülésekre hagyatkozva vélhetően azért indultak el óriásbábokkal a Hősök teréről a Vas utcáig, mert így kívánták felhívni a figyelmet arra, hogy tanszabadságot követelnek és nem hagyják, hogy ellopják tőlük a kultúrát – jelentsen ez bármit is. A valóban szürreális demonstráción a PestiTV stábja is forgatott, az ott készült videós összeállítással holnap jelentkezünk. Addig azonban érdemes megnézni kollégánk, Horváth Péter Gyula fotóit a szalagforradalmárok karneváli különítményéről, akik igazi művészként láthatóan azt sem tudták, éppen milyen szerepben vannak jelen az eseményen.SZFE-ügy – Csütörtökön az egyetem dolgozói is sztrájkolnak egy kicsit
Figyelmeztető sztrájkot tartanak csütörtök délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épületében azok a dolgozók, akik egyetértenek a sztrájk eszközével és céljaival – közölte az intézmény sztrájkbizottsága szerdán az MTI-vel.Ascher Tamás idején megaláztak és kifúrtak az SZFE-ről több nemzeti érzelmű művészt is
Balogh Erika színésznő az Origónak adott interjújában leleplezi, hogy az SZFE vezetése milyen méltatlanul bánt el férjével, akit politikai nézetei miatt kicsináltak, miután Ascher Tamás lett az intézmény rektora. A művésznő azt is felfedte, hogy nem férje volt az egyetlen olyan nemzeti érzelmű művész, akit világnézete miatt kifúrtak az intézményből.Alföldi Róbert aranyérme – a rendező elsőként menekült A Riporter elől (PestiTV)
A magyar felsőoktatásban modellváltás zajlik. Az elavult az “állam a tulajdonos” konstrukciót egy sokkal modernebb és átláthatóbb alapítványi rendszer váltja, amelynek értelmében a felsőoktatási intézményeket kuratóriumok irányítják. Az új konstrukció lényege, hogy az állam minél távolabb tolja magától az egyetemeket, ezzel is megadva nekik a függetlenséget. Ezt minden eddigi felsőoktatási intézmény megértette, kivéve a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az SZFE vezetői és a rájuk telepedett balliberális pártok világbotrányt akarnak generálni az oktatás átalakításából, de ahogy a CEU, az MTA és az Index esetben is történt, már most kezd kifulladni a hisztéria.Ajánljuk még