szlovák választások
Mélyen hallgatnak a baloldali pártok Fico győzelméről, szomorúságát csak a Momentum merte felvállalni
Amíg Orbán Viktor a közösségi oldalán gratulált Robert Ficonak a választási győzelemhez és nagy örömmel fogadta, hogy egy patriótával dolgozhat a jövében együtt, addig a magyar ellenzék a taktikai csendet választotta. Pontosabban volt köztük, aki először örült, mert azt hitte, hogy nyertek a progresszívek, de miután ez fals információnak bizonyult, gyorsan törölte a posztot. Na jó, azért a Momentum sem hazudtolta meg önmagát, hiszen a felvidéki párt helyett a szlovák liberális jobboldalt biztosították a jövőben is támogatásukról, és azért Gyöngyösi Márton is orbánozott egyet Fico kapcsán. Jourová szerint Fico csak azért nyert, mert azt hazudta, ellenfele megemeli a sör árát
A brüsszelitáknak nagyon fájdalmas a jobboldali fordulat Szlovákiában. Věra Jourová többek között azzal indokolta Robert Fico győzelmét, hogy a szlovák liberálisok vezetőjéről egy mesterséges intelligencia által generált felvétel került nyilvánosságra, amelyben azzal fenyegetőzik, hogy megemeli a sör árát. Az persze eszébe sem jut, hogy nem minden szavazó aszerint dönt, hogy mit tol elé a Facebook. De azért Jourová asszony nagylelkűen bejelentette, hogy "elfogadja a választás eredményét". Úgy tűnik, megfeledkezett róla, hogy Csehország és Szlovákia már két külön ország. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.