szólásszabadság
Ezúttal az Amerikában élő Gombos Edinát vádolták meg orbánizmussal – Különvélemény
A vélemény szabad. Legalábbis addig, míg egyezik az előírtakkal. Ezúttal az Amerikában élő Gombos Edina tapasztalhatta meg, hogy a szép új világban mit jelent a véleménynyilvánítás szabadsága. Méghozzá amiatt, mert őszintén válaszoltak pár kérdésre a vlogukban, és ebből kiderült, hogy csalódtak Bidenben, továbbá megerősítették, hogy valóban beviszik a szexualitást az iskolába. Nézzék meg a Különvélemény legújabb adását, érdemes!Ragaszkodnak a baloldali képviselők ahhoz, hogy bűnözőt lehessen csinálni a munkájukat végző újságírókból
Az újságírói szakma alapjaiban véve nem tartozik a legegyszerűbb szakmák közé, az újságírók életét pedig tovább nehezíti a Büntető törvénykönyv (Btk.) sajtótermékekre és médiaszolgáltatókra vonatkozó rágalmazási és becsületsértési passzusa, hiszen akár két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat, aki az igazság kutatása közben vétkezik. Ez azonban most változhat, ugyanis a Transzparens Újságírásért Alapítvány a kormánypártokhoz fordult emiatt, és ha átmegy az Országgyűlésen a törvénymódosítás, akkor a jövőben nem lenne büntethető rágalmazás és becsületsértés miatt, aki azt a közügyek szabad megvitatásakor, sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására. A baloldali képviselőknek persze vannak ellenvetéseik: Szabó Tímea például már azt vizionálja, hogy azért van a lazításra szükség, hogy a közelgő önkormányzati és EP-választáson szabadon lehessen gyalázni a másikat, illetve portálunk főszerkesztőjének, Huth Gergelynek az üggyel kapcsolatos öröme is fáj Szabónak. A DK-s Arató Gergely úgy véli, a Fidesz így akarja védeni az újságíróit, a szocialista Vajda Zoltánnak pedig gyanús, hogy eddig mindig szigorított a kormány a Btk-n, viszont most enyhíteni akar. Mindeközben a Jobbik annyira megszelídült, hogy már nem tartja jónak a szélsőséges gondolkodást a média területén sem.A II. kerületi Fidesz Facebook-oldalát is lecsavarták
A budapesti Fidesz adta hírül közösségi oldalán, hogy elérhetetlenné vált a II. kerületi szervezetük közösségi oldala. Felhívták a figyelmet, hogy ez nem az első alkalom, hogy ilyen történik velük, de a miértekre sem akkor, sem most nem kaptak választ.HunTube-ot a magyarnak? – Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Nem fogadjuk el a cenzúrát, de építsük ki saját fórumainkat is!
„Bolsevik módszerekre emlékeztet és igazán vérlázító, hogy miközben a YouTube-ot működtető Google a szerkesztőséget még csak nem is informálta a PS TV néven futó, igen népszerű közéleti videócsatornánk teljes letörlésének okáról, addig a világcég magyarországi képviselete pár nappal későbbi sajtóközleményében már a gyermekek védelmével indokolta a brutális cenzúrát. Ízlelgessük: az a Google likvidálja a pedofilügyek feltárásában mindig is élen járó PS csatornáját, amely amúgy világszerte elnézi a draq queenek, óvodai transzgerillák és mindenféle válogatott pederaszták tobzódását a felületén. Annak a háttérhatalomnak a lerakata meri a szájára venni a gyermekek védelmének ügyét, amely totális támadást indított a magyar gyermekvédelmi törvény ellen! Sztálin is megnyalná mind a tíz ujját a szellemi örökösök leleményességét látva!” – írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben ma megjelent publicisztikájában.Tüntess velünk pénteken, 17 órától a véleménydiktatúra ellen! Ma minket cenzúráznak, holnap téged fognak!
Nem hittük volna, hogy ismét eljön ez a nap. Nem hittük, hogy valaha szükségünk lesz még a ma már csak rossz emlékként porosodó tábláinkra. A táblákra, amelyekkel annak idején a Google székháza elé vonultunk és követeltük, ami jár nekünk: a szabad véleménynyilvánítás jogát. Most azonban ismét itt tartunk.A szaúdi hatóságok kiengedték a börtönből a Twitter-üzenetek miatt elítélt amerikai állampolgárt
A szaúdi hatóságok kiengedték kedden a börtönből azt a szaúdi-amerikai kettős állampolgárt, akit rendszerkritikus Twitter-üzenetei miatt ítéltek el.Nagy a baj, ha már gyűlöletbeszédnek számít kimondani, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke
Ahogy 1848-ban, most is szabadságharc zajlik a független sajtóért – fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. A kutatóintézet Igazságháborúk II. című konferenciáján beszédet tartott Gulyás Gergely is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: az igazság az, ami szabaddá tesz, és a szabadság ad garanciát arra, hogy az igazságot meg lehessen írni. Az eseményen részt vett Boris Kálnoky, az MCC médiaiskola vezetője, aki szerint nagy a baj, ha már gyűlöletbeszédnek számít kimondani bizonyos országokban, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke.Sajtó nélkül nem lehet győzni, nem lehet hatalmon maradni – Portrébeszélgetés Stefka Istvánnal (VIDEÓ!)
Számos újságírót fedezett már fel, köztük a PestiSrácok.hu munkatársai közül is többet, és állítása szerint olyanokat keresett mindig, akik jobbak nála, mert jó csapatot csak így lehet létrehozni. Ahhoz, hogy valaki jó újságíró legyen, úgy véli, elengedhetetlen az emberek iránti szeretet, a munkakedv és a kíváncsiság. Nem lehet csak úgy beülni a képernyő elé, előtte meg kell tanulni például jó kérdéseket feltenni, ehhez pedig a tereptapasztalat elengedhetetlen. A saját karrierjét a hatvanas években kezdte, a helyzete azonban nem volt egyszerű, mivel származás alapján szelektált az akkori rendszer, emiatt pedig nehéz volt bekerülni a felsőoktatásba, de egy csellel mégis sikerült neki. Szabadon írni sem lehetett a Kádár-korszakban, ezért életben maradni a pályán úgy lehetett – annak, aki nem osztotta a bolsevik eszmét –, hogy dokumentumriportok készítésébe fogott az ember. Így járta be ő is az egész országot. A médiának szerinte hatalmas befolyásoló ereje van, enélkül nem lehet választást nyerni, se hatalmon maradni. Ugyanakkor a jobboldali médiahelyzetet kicsit centralizáltnak látja, ami veszélyeket rejt magában, hiszen egy újságírónak rá kell mutatnia az esetleges hibákra, hogy azt a hatalom kijavíthassa. Stefka Istvánnal, a PestiSrácok.hu tiszteletbeli főszerkesztőjével beszélgettünk.A Google megint belerúgott a sajtószabadságba, felfüggesztették a PS YouTube-csatornáját
Nyilván sokan észrevették már, hogy nem jön értesítés a YouTube-tól a telefonjukra, hogy a PS TV csatornája újabb videót tett közzé. Ez nem a mi hanyagságunk és nem is a véletlen műve, hanem a techóriásé, amely ismét úgy döntött, hogy cenzúráz bennünket. Tette ezt azért, mert az egyik Hardcore Hobbista-videónknál szerintük gyűlöletbeszéd hangzott el. Azt viszont nem hajlandóak elárulni, hogy mit ítéltek gyűlöletkeltőnek, melyik momentum volt a problémás. Mi nem találtunk olyan kijelentést, amely ne felelne meg a hazai médiaszabályozásnak. Új videóink ugyanakkor továbbra is elérhetőek a PestiSrácok.hu nyitóoldalán és a PS TV rovatunkban! Az ügy tisztázása érdekében a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Google magyarországi vezérigazgatójához fordult, ahogyan ezt tette az első ilyen esetnél is három évvel ezelőtt, amikor felhívásunkra több ezren tüntettek a Google óbudai székháza előtt a cenzúra és a "kibersztálinizmus" ellen. A Századvég jogi szakértőjét is megkérdeztük, aki elmondta: nem lehet önkényesen megfosztani közérdekű tartalmaktól a nézőket. Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette azt is, hogy ez különösen sérelmes akkor, ha egy vállalat erre egy ideológiai elv – a szélsőségesnek mondható balliberális politikai szemlélet – mentén történik.Ajánljuk még

















