szólásszabadság
Íme, a relativizált szólásszabadság: a La Repubblica szerint Olaszországban már majdnem olyan rossz a helyzet, mint Magyarországon
Látogatást tett múlt héten Olaszországban a Médiaszabadság Gyorshadtest (MFRR), miután az országból a sajtószabadságra nézve állításuk szerint rossz hírek érkeztek – írja a Mandiner. A látogatást nyomtatott kiadásában elemezte a La Repubblica is, amely szerint Olaszország a sajtószabadság listáján veszélyesen közel áll olyan országokhoz, mint Lengyelország és Magyarország.Brüsszel demokráciáról oktat, de diktatúrát alkalmaz, a magyarországi baloldal meg tapsikol hozzá – Karanténvlog
Mint ismeretes, a török származású, szélsőjobboldallal haverkodó brüsszeli szocialista kerületi polgármester betiltotta a nemzetközi jobboldali NatCon konferenciát, ahol többek között Orbán Viktor is felszólalt. A szólásszabadság és a gyülekezési jog bolsevik jellegű sárba tiprása még a liberális belga miniszterelnökben is szégyenérzetet keltett, így végül a konferenciát meg lehetett tartani. Érdekes módon, ezek a brüsszeliek oktatnak bennünket demokráciáról, miközben az orwelli világ sötétségbe igyekeznek borítani Nyugat-Európát, sőt, a diktatúraexportot kiterjesztenék hazánkra is. A történet különlegessége, hogy a magyarországi baloldal ugyan tessék-lássék módon kijelentette, hogy a gyülekezési jogot nem szabad bolygatni, de Cseh Katalin sem bírta ki, egyből szélsőjobbozni kezdett. A Karantén azt is észrevette, hogy a köpönyegforgató, teljesen levitézlett Jobbik jelenlegi elnöke, Gyöngyösi Márton ennél továbbment. A korábban Izraelt terrorállamnak nevező majd David Pressmannal széder-esten bájolgó Gyöngyösi ugyanis azt írta ki közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor csak ugyanazt kapta vissza Brüsszelben, amit itthon csinál az ellenzékkel. Felmerül bennünk a kérdés, hogy Gyöngyösi és brigádja mikor nem gyűlhetett össze, mikor volt olyan, hogy ne mondhatták el a véleményüket, mikor történt olyan, hogy a baloldali hídfoglalókat ne engedték volna hőbörögni? A rendőrök még kesztyűs kézzel is bántak ezekkel az emberekkel, nem úgy, ahogy Gyurcsány pribékjei tették 2006-ban az ártatlan emberekkel. A Karantén ezen kívül Dobrev Klára lázálmával is foglalkozott, aki ismét előrehozott választásokról bugyborékolt az éterbe, de önleleplező módon elmondta azt is, hogy akik ismerik őket, tudják, hogy mire számíthatnak tőlük. Nos, ezt minden magyar ember tudja, aki átélte a 2010 előtti hazaáruló ámokfutásukat és soha többet nem kér belőlük. Nézzétek most is a Karantént!Orbán Viktor: A brüsszeli vezetők nem érdemelnek új esélyt, menniük kell! (Videó)
Brüsszel nem kér a szólásszabadságból, ezért betiltja azokat a hangokat, amelyek nem felelnek meg a liberális fősodornak. A NatCon kommunista módszereket idéző betiltásáról, és az uniós csúcs legfőbb témáiról Orbán Viktor nyilatkozik a Kossuth Rádió műsorában. Az EU vezetőinek tanácskozásán természetesen ismét Ukrajna és a közel-keleti konfliktus került a középpontba; ennek kapcsán a miniszterelnök kijelentette, hogy az álláspontja változatlan, és amíg hazánknak nemzeti kormánya van, addig nem veszünk részt egyik konfliktusban sem. Az európai véleményszabadság kérdésében a kormányfő úgy fogalmazott, hogy a jobboldalnak már csak Magyarországon van hangja.Frank Füredi: a szólásszabadság már egyáltalán nem fontos a baloldali politikusoknak
Ma már mindenki látja, hogy a szólásszabadság nem fontos a baloldali politikusoknak – nyilatkozta Frank Füredi, a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli központjának (MCC Brussels) vezetője Brüsszelben, csütörtökön.Azért gyűlölnek minket, mert sikeresek vagyunk és igazunk van
Jól jegyezze meg mindenki, ami a napokban történt Brüsszelben. Jól jegyezze fel mindenki, aki eddig arról beszélt, hogy a Nyugaton mindenkoron micsoda szabadság uralkodik, szemben a Kelettel. És főleg jól jegyezzék meg azt is, hogy innentől fogva igencsak kevés piedesztáljuk maradt arra, hogy azt mondhassák, ők bizony mindenfajta jogvédelem felkent harcosai.Fidelitas: ne vegyék el a szólásszabadság és a politikai véleménynyilvánítás jogát az európai emberektől!
A Fidelitas nem hagyja, hogy a kommunizmusból jól ismert módszerekkel elvegyék a szólásszabadság és a politikai véleménynyilvánítás jogát az európai emberektől – hangoztatta a szervezet külügyi kabinetjének vezetője a Facebook-oldalukon, szerdán.A brüsszeli baloldal kétarcúsága – A török szélsőjobbal parolázik a NatCon-t betiltó szocialista polgármester
Kicsoda is Emir Kir, aki polgármesterként három helyszínen is ellehetetlenítette a keddre és szerdára tervezett Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) brüsszeli rendezvényét? Emir Kir arra hivatkozott, nem látják szívesen Brüsszelben a szélsőjobboldalt, miközben őt éppen azért zárták ki a belga szocialista pártból, mert egy török szélsőjobboldali párttal ápol szoros kapcsolatot...Így reagált Orbán Viktor a brüsszeli városvezetés és a rendőrség példátlan lépésére
Orbán Viktor miniszterelnök is kommentálta a brüsszeli NatCon konferencia körül kialakult helyzetet.Menczer: egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik
A miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt – idézte fel a Fidesz kommunikációs vezetője keddi Facebook-posztjában.Ajánljuk még

















