szülők
A holland kormány gendersemleges kifejezéssel helyettesítené az anya szót a népesség-nyilvántartásban
A holland ügyvivő kormány a népesség-nyilvántartásban az anya szót a "szülő, akitől a gyermek született" kifejezéssel kívánja helyettesíteni. A gendersemleges kifejezésre való áttérésre vonatkozó javaslatot egy átfogó módosító indítványban terjesztették a parlament elé a hatályos törvények több más tervezett kiigazításával együtt.Kis gyerek, kis gond, nagyobb gyerek, nagyobb gond? – Babanapló (4. rész)
A PS olvasóinak feltűnhetett, hogy pár hete elmaradtam a Babanapló részeivel. Nem terveztem és nem is tervezem ugyan még abbahagyni ezt a sorozatot, azonban Csongor babánk életében felgyorsultak az események, egyre többet hallani a hangját és a maga kis világát is egyre jobban próbálja felfedezni.Bízzunk az apai gondoskodásban és ne féltsük a gyermeket a családjától! – Babanapló (3. rész)
Egy hónapja lettünk szülők, egy hónapja töltjük be életünk legszebb, legizgalmasabb és egyben legnehezebb feladatát. A Babanapló harmadik részében azokról szeretnék írni, akik nélkül az első időszak sokkal nehezebb lett volna. Elsősorban a férjemről, és persze a családunkról.Mindennapok egy újszülöttel, avagy lehet-e nem mindent rosszul csinálni újdonsült szülőként? – Babanapló (2. rész)
A Babanapló sorozatom első részében elmeséltem nektek Csongor korababánk érkezésének körülményeit. A folytatásban engedjétek meg, hogy az első pár hét nehézségeiről, tapasztalatairól és a gyermekágyi időszak első feléről számoljak be nektek.Így mosódik össze a "szivárványcsaládos" propaganda hatására az anya és az apa jelentése - Libz of TikTok Hungary
Tudom, tudom nagyon sokan beszéltek már az ELLE magazin legújabb címlapjáról, sőt a tévében és a rádióban is büszkén nyomatják a címlapot, melyet a bátor “szivárványcsaládok” elismeréseként hirdetnek naphosszat. Azonban most ideje, hogy én is kifejtsem a véleményem a témával kapcsolatban. Vannak ugyanis még érdekes részletei a szivárványapukák életének.Robotmacikra bíznák a gyereknevelést a nyugati szülők? – Dezse Vű
Egészséges, szép és boldognak látszó emberek éneklik az “orosz vagyok” című slágert valahol Moszkvában, de mindenki tudja, hogy ez a felvétel csak kamu, hiszen az ország éppen összeomlani látszik és minden fiatal inkább Ukrajnába menekülni. Vagy nem. A nyugaton közben idős, elhízott férfiak rázzák az ocsmány testüket alsónadrágban gyerekek előtt, amire állítólag nagyon büszkének kellene lennie valakinek. A tébolyt kihasználva a Kelet viszont ezerrel készül arra, hogy átvegye a hatalmat, ezért tanítják a kínai gyerekeket fegyvereket összerakni sminkelés helyett és ezért készül egy nagy kínai játékgyártó cég piacra dobni egy mesterséges intelligenciával egybegyúrt plüssmacit, akinek az lenne a feladata, hogy a lusta szülők helyett a gyermekről összegyűjtött információk alapján altatómeséket mond a kicsiknek. Hiszen az ilyesmiből nem lehet semmi baj hosszabb távon, ugye?Ferenc pápa: az anyák képesek békét teremteni az élet és a világ nehézségeiben
A nők, különösen az édesanyák béketeremtő szerepét hangsúlyozta a pandémia, valamint társadalmi és politikai konfliktusok uralta világban Ferenc pápa az újévi misén, melyet Szűz Mária, Isten anyja ünnepnapján a Szent Péter-bazilikában mutatott be szombaton. Január elsejét az egyház a béke világnapjának szenteli – számolt be az MTI.Ajánljuk még