tallai gábor
Kétezer diák vett részt a Terror Háza Múzeum rendhagyó történelemóráin
Mintegy kétezer diák vett részt öt nap alatt az Elmondjuk, hogy tudd! elnevezésű rendhagyó történelemórákon a Terror Háza Múzeumban. A tanulók az egész országból – Nyíregyházáról, Mezőberényről, Szigetszentmiklósról, Kisújszállásról, Üllőről, Dunaújvárosról, Esztergomról, Budaörsről, Monorról –, valamint budapesti általános- és középiskolákból érkeztek – mondta Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója kedden az MTI-nek.Tallai Gábor a PS-nek: Láncziék távozásának nincs közéleti oka, de intellektuálisan és munkabírásban is többet vártunk tőlük
Sokan felkapták a fejüket kedden, amikor Schmidt Mária, a Terror Háza mellett működő, számos fontos emlékezetpolitikai projektért felelős XXI. Század Intézet főigazgatója a Facebook-oldalán tudatta a nyilvánossággal, hogy „puccsszerűen” távozott a posztjáról Lánczi Tamás igazgató és tíz munkatársa. A főigazgató nem rejtette véka alá, hogy nem jósol nagy jövőt a lelépőknek, hiszen posztját a Brian élete a Júdeai Felszabadítási Front Elit Öngyilkos alakulatának kultikus jelenetével illusztrálta. A pikáns ügy hátteréről a társintézmény vezetőjét, Tallai Gábort, a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány programigazgatóját kérdeztük.Szakmai kérdések helyett már személyeskedésről kezd szólni a Dózsa–Pruck-ügy
Immár bírósági szakaszban tart a Dózsa–Pruck-ügy, illetve annak egy része. Lehetett volna az egészből egy sima történészi polémia, ehhez képest sikerült az egész ’56-os emlékévet összekenni a felfújt botránnyal. A Közalapítvány és a 15 éven át vele szerződéses munkaviszonyban álló Horváth Miklós történész között is elmérgesedett a helyzet, egyre több részletre terjed ki a vita. Horváth Miklós a Magyar Nemzetnek adott legutóbbi interjújában maga az ügy helyett már Schmidt Mária vezetési módszerei kapták a legerősebb hangsúlyt, amire Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója reagált.Helmut Kohl műve elárvult, Európa szétesőben - Tallai Gábor portréja az elhunyt kancellárról
Helmut Kohl személyében az egyik utolsó német és európai politikus távozott, aki a választókra nem puszta erőforrásként tekintett, hanem a káoszt, a szétesést megfékezni képes közösségre. Kohl műve jelen pillanatban elárvult, Európa szétesőben - mondta a pénteken 87 évesen elhunyt kancellár életművét méltatva és az utána keletkezett űrt érzékeltetve Tallai Gábor, a Terror Háza németországi születésű programigazgatója. A PestiSrácok.hu kérdésére kifejtette: Kohl elképesztő empátiával kezelte térségünket, régiónk uniós csatlakozásának nála nem volt erősebb támogatója, s 1989 és 1990 egészen másképp is alakulhatott volna Kohl, Bush, Thatcher és Mitterand nélkül.’56-os emlékév: Hősöket és nemzeti történelemértelmezést a fiataloknak!
Már csak bő egy hét van hátra az 56-os emlékév hivatalos végéig, a programsorozat Nagy Imre újratemetésének évfordulóján, június 16-án zárul. Az emlékévről még 2015 októberében született döntés, most pedig a végéhez közeledve, Schmidt Mária kormánybiztos, az 1956-os Emlékbizottság társelnöke és Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója egy sajtóbeszélgetésen összegezte az elmúlt bő másfél év eredményeit.Lenini koncepció a nemzeti ügyek balliberális gyalázása - Tallai Gábor és Futaki Attila volt a PS-Polbeat vendége
Ami 2006-ban, 1956 ötvenedik évfordulóján történt Budapesten, az olyan gyalázat volt, hogy arra máig nincsenek szavak - jelentette ki a PestiSrácok.hu tegnapi Polbeat című élő adásában Tallai Gábor, a Terror Háza múzeum kutatási igazgatója, majd hozzátette, az ugyanakkor egy csoda, ami az 1956-os emlékévben tavaly és idén történt, történik. Tallai Gábor szerint azok a liberális közéleti személyiségek és azok a balliberális médiumok és újságírók, akik megpróbálták széthekkelni az 1956-os forradalom 60. évfordulójára meghirdetett emlékévet, ők előbb utóbb önmagukat is felemésztik. "Visszaélnek a bizalommal, ez lenini koncepció" - hangsúlyozta Tallai Gábor.Ajánljuk még