temetés
Eltemették Sas Józsefet
A Komza utcai izraelita temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra Sas József humoristát, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt. A temetésen Fröhlich Róbert főrabbi után Selmeczi Tibor, Gálvölgyi János, Heller Tamás és Beregi Péter mondott beszédet.Végső búcsút vettek Pécsi Ildikótól
Barátai, pályatársai, kollégái vettek végső búcsút Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől, érdemes és kiváló művésztől, Gödöllő díszpolgárától szombaton, a gödöllői Művészetek Házában. A színházteremben felállított ravatalnál reggel nyolc órától tizenkét óráig róhatta le kegyeletét a nagyközönség. Ezt követően a zártkörű búcsúztatáson fotó- és filmösszeállítás elevenítette fel Pécsi Ildikó alakját.Pénteken helyezik örök nyugalomra Kis Grófo édesapját, Kozák László Grófót
Sajtóközleményében köszönte meg Kis Grófo a sajtó minden képviselőjének, munkatársának az együttműködést, hogy családja kérését tiszteletben tartva, a napokban elhunyt édesapja halálával kapcsolatban a tényeket közölték és méltatták pályafutása jelentőségét, szerepét. Az ismert zenész, Kozák László Grófo (j) a koronavírus okozta szövődmények miatt veszítette életét két héttel ezelőtt, temetése pénteken lesz.Elbúcsúztatták Konok Tamás festő- és szobrászművészt
Elbúcsúztatták Konok Tamás festő- és szobrászművészt a Farkasréti temetőben. A művészt életének kilencvenegyedik évében érte a halál. A nemzet művészét, Kossuth-díjas festő- és szobrászművészt, aki számos egyéb elismerés mellett 2014-ben Prima Primissima-díjat is kapott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti.Eltemették Balázs Fecót
Szűk családi, baráti körben kísérték utolsó útjára Balázs Fecót. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, énekes, a Korál zenekar alapító tagja 2020. november 27-én, hatvankilenc éves korában hunyt el. A szigorúan zárt körű temetésre a járványügyi intézkedések miatt volt szükség. Fecó rajongói december első hétvégéjén már elbúcsúzhattak tőle a Margitszigeten, a zenélő szökőkútnál, ahol rengetegen érkeztek, és a távolságtartás szabályait figyelembe véve rótták le kegyeletüket – írta meg az index.hu.„Allahu akbar!” – kiáltották több százan a francia tanárt lefejező iszlamista gyilkos temetésén
Salazsi csecsen faluban eltemették azt a férfit, aki Párizs közelében októberben lefejezte Samuel Paty történelemtanárt, miután az Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak a szólásszabadságról tartott óráján. Sajtóbeszámolók szerint a zöld szövetbe csavart holttestet kísérő, csecsen és arab nyelven kiáltozó tömegből többször kihallatszott az "Allahu akbar!" kiabálás.Eltemették Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnököt
Szűk családi körben eltemették szombaton, szülőhelyén Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnököt, aki 94 éves korában hunyt el a héten, koronavírus-betegségben.Készült a rendőrséggel való esetleges tűzpárbajra a bécsi merénylő
A rendőrséggel való esetleges tűzpárbajra készítette elő lakását az a húszéves férfi, aki november 2-án négy emberrel végzett és többeket megsebesített Bécs belvárosában – közölte az APA osztrák hírügynökség szerdán, saját forrásaira hivatkozva.Szombaton lesz Szőcs Géza búcsúztatása
Szombaton a piliscsabai temetőben, református szertartás keretében búcsúztatják az életének 67. évében elhunyt Szőcs Géza Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt, korábbi kulturális államtitkárt, Orbán Viktor kormányfő kulturális főtanácsadóját – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Sajtóiroda kedden.Ajánljuk még