tényellenőrzés
A Political Capital tudományosan kimutatta, hogy a magyarok a leghülyébbek a régióban (is) és ezért szavaznak a Fideszre és hisznek a Fekete Kézben
Annak idején Kampis Györgytől (nem baj ha nem tetszik tudni, hogy kicsoda) hallottam először arról, kb, 25 évvel ezelőtt, hogy a kreacionista (nem cionista) weboldalak tudományosnak álcázzák magukat és egészen le kell ásni a mélyükre, hogy kiderüljön, teljesen komolyan veszik azokat az érveket amelyekkel cáfolni, látszólag hatékonyan támadni lehet az evolucionisták állításai, érveit.Bámulatos hisztériát produkál a balos sajtó, mióta a Facebook leépítette a tényellenőr-szakosztályt
Nagyon befeszültek a libsik, mióta Cukorhegyi leselejtezte a cenzorok egy részét, hogy az algoritmusokra és a megmaradt, csak már nem tényellenőrnek nevezett cenzorokra bízza a progesszív agenda érvényesülését. A 24.hu pl. két cikket is szentelt tegnap az őket roppant mód izgató témának, az egyikben tömeges menekülést vizionálnak a Facebookról, a másikban tippeket adnak, hogyan kell törölni a profilt, hátha mégse tennék meg azt maguktól tömegek. Ilyen az, amikor egy magyar lap magára húzza az amerikai balos szerkesztőségek hisztériáját. Nyami.A tényellenőrök az égbe köptek, majd alá álltak
A cím nem véletlen, hiszen a baloldali tényellenőrök munkásságát ismerve, ha a fenti cselekményt tényleg megteszik, akkor azt követően hosszú cikkben fejtegetik majd, hogy esik az eső. Nagyjából ennyire alapos munkát végeztek most is, pechükre azonban egy olyan témával foglalkoztak, amin ki szoktam borulni. Jöjjön tehát a Lakmusz módszeres szétcincálása.Napi "orosz propaganda" – Tényellenőriztük a Forbes legújabb háborús cikkét
A Mad Max és a lovasság furcsa kombinációja jelent meg a fronton, és mint minden orosz innovációról a mainstream erről is kijelentette, hogy elhibázott lépés, ami azt jelenti, hogy Moszkva megint kifogyott mindenből IS. lássuk mivel igazolják az elméletüket ők, és hogy miért nem annyira rossz ötlet a vasparipák bevetése a XXI. században.Minden igaz volt Biden elnök fiáról, amit a "tényellenőrök" letiltattak a közösségi médiában és amiről hallgatott a liberális sajtó
Jelentős szerepet játszott Joe Biden választási győzelmében – a halottak közötti sikeres mozgósítás mellett – az is, hogy sikerült az amerikaiak jó része elől eltitkolni, hogy az elnök fia, Hunter Biden miket művelt. Drog, szexuális bűncselekmények, korrupció – egy két-három évados politikai sorozatot össze lehetne hozni annak a híres laptopnak a tartalmából, Az elnök fia címmel. A választási eredményekre már nem lesz hatással, és lehet, hogy a következő választásra nyomtalanul eltűnik a köztudatból újra, de egy normálisabb világban a Biden-család ukrajnai ügyei az orosz–ukrán háború kapcsán különösen erősebb kétségeket és kérdéseket vetnének fel.Magyarul nem beszélő, román "újságíróval" bővült a 444.hu tényellenőreinek köre
A Soros által pénzelt 444 „tényellenőrző” lapja, a Lakmusz újabb tanácsadóval bővült.A politikailag meglehetősen egysíkú testületbe beválasztottak egy román származású újságírót is, aki döntési jogkört kapotta tények és az álhírek közötti különbségtételben - írja a Tűzfalcsoport, amely kiemeli, hogy a férfi korábban több mint egy évtizeden keresztül a Nyílt Társadalom Alapítványnak volt a munkatársa.Az amerikai félidős választások előtt a Facebook megerősíti a cenzúrát
Az amerikai félidős törvényhozási választások közeledtével a Facebook közösségi hálót üzemeltető Meta vállalat csütörtökön új alkalmazást vezetett be, amelynek segítségével a Facebook-csoportok adminisztrátorai automatikusan kiszűrhetik az álhíreknek minősülő tartalmakat.Azé a tény, aki megrendeli – A Bizottság közpénzből dotálja a 444 „factcheckereit”
Közvetlenül a választások előtt mintegy 120 millióval dobta meg az Európai Bizottság a 444.hu „tényellenőr” csapatát, a Lakmuszt, hogy azok megpróbálják hitelteleníteni a kormányzati narratívákat a függetlenség és az objektivitás jegyében - írja a Magyar Nemzet az Adatradarra hivatkozva.Ilyen a német demokrácia – Annalena Baerbockot nem érdekli, mit gondolnak a választói (Videó)
Arról portálunk is beszámolt, hogy a németek körében egyre nagyobb az elégedetlenség, sőt, egyesek egyenesen a népfelkeléstől tartanak az elhibázott szankciók következményei miatt. Nem kell azonban aggódni, hiszen az olyan felkészült és haladó politikusok, mint például a Zöldek által kiállított külügyminiszter, Annalena Baerbock, igazán demokratikus válasszal hűtik le a hangulatot: kijelentik, hogy őket teljesen hidegen hagyja, hogy mit akarnak a választók. Persze a nyilatkozat után a tényellenőrök azonnal Baerbock kisasszony védelmére keltek, és megmagyarázták, hogy őt "csak" a német szavazók véleménye nem érdekli. Ja, kérem, így mindjárt más.Ajánljuk még