tisza párt
Egyre több egykori és jelenlegi jobbikos politikus bukkan fel Magyar Péter támogatói között
A Mandiner cikkében emlékeztet: maga a pártelnök, Gyöngyösi Márton már tavaly az amerikai követségen egy széderesten éppen Magyar Péter jobbkeze, Nagy Ervin mellett foglalt helyet. Azonban sorozatunk első részében – a szintén exjobbikos hátterű Iránytű Intézet mellett – három olyan helyi jobbikos politikust mutattunk be, akik immár Magyar Péter szervezkedését segítik. Most egy sor további jobbikos politikus fotóival igazoljuk, hogy úgy tűnik, egymásra talált a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja, és az érdemi szervezet nélküli politikus.A vágyvezérelt gondolkodás után itt van a vágyvezérelt közvélemény-kutatás – Szűcs Gábor a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Szűcs Gábor jogász volt. Miért és hogyan mért a Závecz Research és az Iránytű Intézet homlokegyenest eltérő népszerűségi adatokat a Fidesznek, a DK-nak és a Tisza Pártnak? Mi az egyes baloldali pártok közötti különbség a Magyar Péter-jelenséghez való viszonyulásban? Milyen hatást kelthet az újdonsült politikus tevékenysége a Jobbik vagy a Momentum Európai Parlamentbe jutására és nevezett pártok túlélésére nézve? És vajon miféle kultúrfölényt mutat Molnár Csaba gyurcsányista EP-képviselő nyílt O1G-zése? Ezeket a kérdéseket fejtegettük a legújabb Grundban.Megolvad a propagandista jégszíve a Momentum magányos aktivistáját látva – Mélyrepülésben Donáth Annáék (Videó)
Azért van annak valami diszkrét bája, hogy valahányszor talál magának a baloldal egy messiást, az egyik pártjuk azonnal megszűnés közelbe kerül. Márki-Zay Péter a Jobbikot csinálta ki, Magyar feltűnése pedig a jelek szerint felszámolja a Momentumot. Mindenesetre van abban némi irónia, hogy a Brüsszelt talán leginkább kiszolgáló ellenzéki párt pont az EP-választás előtt kezd haldokolni, de azért valljuk be, látva a felvételeket a magányosan ácsorgó aktivistáikról, még a legjobboldalibb ember is megsajnálja őket egy kicsit. Egy kicsit, aztán eszünkbe jut, hogy megint Magyország ellen kampányolnak a nyugati elvtársaiknál.Magyar Péter pártja már az önkormányzati választáson is indulna
Foghatják a fejüket a balos képviselők, ugyanis az új messiás épp most tör borsot az orruk alá. Magyar Péter ugyanis kitalálta, hogy nem elég neki az európai parlamenti választáson indulni, a helyhatóságin is kipróbálná magát, ennek érdekében pedig saját polgármesterjelölteket indítana. Ha ez bekövetkezik, lehet, hogy hiábavaló volt az előválasztás, a szavazókat ugyanis tovább osztják Magyarék.Az Iránytű Intézet szerint 50%-on áll a Fidesz, Magyar pártja lehagyta az ellenzéki összefogást
Az Iránytű Intézet legfrissebb mérése szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága kiemelkedik a pártversenyből, de a Tisza Párt megelőzi a DK–MSZP–Párbeszéd szövetségét, írja az Index.A médiában is folytatja tevékenységét Magyar Péter testvére és sajtófőnöke
Bár a napokban Magyar Márton, Magyar Péter testvérének a neve kikerült az Indexet is tulajdonló Indamedia médiacsoporthoz tartozó Economx impresszumából, a Media1 érdeklődésére a médiacsoportnál elismerték, hogy továbbra is dolgoznak Magyar Mártonnal. A Media1 arról is ír, hogy mindeközben Magyar Márton a TISZA Párt alelnökének és a Talpra magyarok alapítójának, Magyar Péternek a sajtósa is.Az adatkezelési botrányról hallgat, a csokról okoskodik a "családokért aggódó" Magyar Péter
Ismeretes: Magyar korábban maga mondta el, hogy máshonnan szerezték a honlapjukon található fontos dokumentumot, amelyben egyébként a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos körhöz köthető cégek is szerepeltek. A megoldás a jogsértés gyanúját veti fel, a baloldal új csapata viszont továbbra is hallgatásba burkolózik – írja a Magyar Nemzet.Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhattak el Magyarék azokkal szemben, akik megadták a honlapjukon az adataikat
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint aggályos a mozgalom által követett gyakorlat, írja a Mandiner. Mint ismert, a TISZA Párt alelnöke, Magyar Péter a kamerák előtt vallotta be, hogy nem akartak „külön fizetni” az adatvédelmi tájékoztatóért, így „valakitől átvették”, ezért bukkanhattak fel a Bajnai Gordonhoz köthető cégek a dokumentumban.Donáth Anna szerint azért nem lehet Magyar Pétert támadni, mert aki kritizálja, az igazából fideszes
Donáth Anna arról írt közösségi oldalán, hogy aki ellenzékiként Magyar Péter lejáratásában a Fidesz oldalára áll, az csak „nehezebbé teszi a kormány leváltását”. A Momentum elnöke, európai parlamenti képviselője szerint alapvető szolidaritással tartoznak a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza Párt) alelnöke felé – számolt be az Index.Ajánljuk még
















