tordai bence
Nyíltan Orbán Viktor halálát kívánta Gyurcsány haverja – Következmények nélkül megteheti? Láng Zsolt a Karanténvlogban!
A péntek esti Karanténvlogban Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke volt Szabó Gergő vendége, és természetesen Dezse Balázs és Szalai Szilárd sem hiányozhatott, akik igazán pörgős és izgalmas műsorban vesézték ki a hét legmeghökkentőbb eseményeit. Láng Zsolt, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának a vezetője testközelből élhette át Karácsony Gergely bő egy éves regnálását Budapesten. A Karanténvlogban természetesen szóba került Tordai Bence legújabb villanása az Országgyűlésből, ahol most éppen a köztársaság lebontásáról delirált, miközben nap, mint nap kretén performanszokban élheti ki kreativitását – ebben a nagy diktatúrában. Nehéz volt röviden Budapest utolsó egy évét részletesen kielemezni, hiszen Karácsony siránkozásai és látszatpolitizálása kerülnek mindig középpontba, a valódi munka elmaradása azonban sarkalatos a város életében – mutatott rá Láng Zsolt. Szabó Gergőék nem hagyhatták ki ezen kívül a Kanári-szigeteken tomboló migránsról szóló videót sem, hiszen a bevándorló félmeztelenül zaklatta az éppen misét tartó papot, bántalmazta, majd az oltárról lopott. Ez ma Nyugat-Európában büntetlenül megtörténhet, ahogy az amerikai választásokat követően hihetetlen csalási és befolyásolási vádak érték a demokratákat. Végül a szélsőliberális, magát függetlennek és a szabad sajtó tagjának tartó 444.hu tarhálási akciójáról is váltottak néhány szót a felek. Nézzétek ma is a Karanténvlogot, a szókimondó, vicces, de még komoly témákat érintő műsort a PestiTV-n!Nyugat-európai mindennapok: félmeztelen migráns zaklatta a misét tartó papot (Karantén-vlog)
A Karantén mai műsora hazai és külföldi szösszeneteket is tálalt, amelyek félelmetes tükröt nyújtanak azoknak, akik még mindig azt mondják, hogy jó úton jár az emberiség. Ahogy durvul a járványhelyzet, úgy veti le a minimális emberszabású álcáját a hazai ellenzék, köztük természetesen Tordai Bence, a Párbeszéd nevű törpepárt provokátora. Tordai néhány napja az Országgyűlésben értekezett hosszan arról, hogy hogyan verte szét a Fidesz a magyar köztársaságot tíz év alatt, és hogyan érkezett el hazánk a diktatúrába. Tette ezt nyugodtan, következmények nélkül, mintha mégsem lenne akkora fasiszta elnyomás. Tordai performanszait szinte mindenki ismeri, mi azért bemutattunk egyet-egyet belőlük. Természetesen a nemzet tanítómestere, az őszödi igazságosztó is megvillant a minap, Gyurcsány ugyanis a kormány bukásáról, pánikkormányzásról és a haza védelméről delirált újabb videójában. Természetesen nem hagyhattuk szó nélkül az amerikai választásokat övező csalásjelenségek aktuális állását sem, valamint megdöbbentő felvételeket is megosztunk veletek, hiszen a Kanári-szigeteken egy félmeztelen migráns besétált egy misére, zaklatta a papot és szent tárgyakat lopott az oltárról. Mindezt 2020-ban, Nyugat-Európában, talán sokak számára ez már meg sem üti az ingerküszöböt. Végül a 444.hu nevű szélsőliberális portál tarhálásáról sem feledkeztünk meg mai videónkban, hiszen a független és szabad sajtómunkások szélsőbaloldali szólamok közepette könyörögnek pénzért. Nézzétek meg videónkat!Fidesz: kamuvideókat és álhíreket gyárt a baloldal, ahelyett, hogy a védekezést segítené
A Fidesz elvárja a baloldaltól, hogy ne a koronavírus-járvány elleni védekezés akadályozásával legyen elfoglalva, hanem támogassa az Országgyűlésben a gyors kormányzati intézkedéseket lehetővé tevő rendkívüli helyzet meghosszabbítását. A párt elképesztőnek tartja, hogy a baloldal továbbra sem segít az országnak, hónapok óta és a mostani nehéz helyzetben is kizárólag azzal vannak elfoglalva, hogy támadják a kormányt, a védekezést, az abban részt vevőket, kamuvideókat és álhíreket gyártanak, üres politikai akciókat folytatnak.Kiborult Tordai az ingyenes parkolás miatt, a bevételt félti az emberi életek helyett
A vírus terjedésének lassítása érdekében ismét ingyenes lett a parkolás, a fővárosban és a megyeszékhelyeken, pedig kötelező sűríteni a tömegközlekedési eszközök járatait az emberek egészségének védelme miatt. A mérhetetlen népszerűséggel rendelkező Párbeszéd nevű pártnak nem tetszenek ezek az intézkedések, mert aggódnak a balliberális önkormányzatok bevételkiesése miatt.Dömötör: a terror hetven kilométerre közelítette meg Magyarország határait
Bécs városát az esti órákban terrortámadás rázta meg, a terror tehát hetven kilométerre közelítette meg Magyarország határait – fogalmazott Dömötör Csaba parlamenti államtitkár kedden. Mint országgyűlési felszólalásában a bécsi terrorcselekmények kapcsán hozzátette, több helyi tudósítás fogalmazott úgy, olyan dolog történt, amiről ők nem gondolták volna, hogy valaha bekövetkezik. A Párbeszéd politikusainak üzenve felidézte, Szabó Tímea az über ostobaság mocsarában fetrengőknek nevezte a bevándorlás ellenzőit, Tordai Bence pedig jelentéktelen témának titulálta az illegális migrációt.Rétvári Bence helyretette Tordait, itt van, milyen megsemmisítő választ adott az ellenzéki politikusnak
A baloldali politikusoknak nem számítanak az egyházi iskolába járó diákok – fogalmazott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Tordai Bencének, a Párbeszéd parlamenti képviselőjének írásbeli kérdésére adott válaszában, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.Tordai büszke és boldog: végre kaptak egy támogató szavazatot, bár azt is csak a véletlennek köszönhetik
Tordai Bencének valószínűleg mérhetetlen örömöt okozott, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter véletlenül rossz gombot nyomott a manópárt alapjövedelem-javaslatának parlamenti szavazásán. A Párbeszéd mindenhez is értő politikusa ebből azt a rendkívüli következtetést vonta le, hogy a pénzügyminiszter már nem is a Fideszt, hanem őket támogatja. Nyilván különös és új érzés lehetett számára, hogy akad olyan javaslatuk, amire érkezik szavazat – a sajátjukon kívül. Tordai mennyei boldogságáról a Facebookon tett közzé egy igen hosszú bejegyzést, amivel viszont nekünk szerzett vidám perceket...Fidesz: a baloldal egyetlen adócsökkentést sem szavazott meg
A baloldal mindig emeli, nem csökkenti az adókat - így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján szja-csökkentést és a katázás átalakítását javasolta. A Fidesz frakció közleményében arra is rávilágított, hogy a baloldal a parlamenti szavazások során is nemet mondott a kisvállalkozásokat érintő adókedvezményekre.Tetőzik a klímavészhelyzet – Nem támogatja saját javaslatát a Párbeszéd
A Párbeszéd nem támogatja az eredetileg általa benyújtott, a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Tordai Bence, a párt frakcióvezető-helyettese keddi online sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy a kormánypártok a módosító javaslataikkal teljesen átírták az indítványt. Hangsúlyozta, a Párbeszéd által megfogalmazott célok közül az igazán ambiciózusokat a Fidesz kidobta a javaslatból és csak a teljes klímasemlegesség 2050-re tervezett elérését hagyta benne.Ajánljuk még
















