törökország
Törökországban fogták el az Iszlám Állam egyik kulcsfiguráját
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik meghatározó kulcsfiguráját, a fenyegetéseket, brutális kivégzéseket is nyilvánosságra hozó egyik médiafelelőst fogták el a nyugat-törökországi Kocaeli tartományban, írja Dogan török hírügynökségre hivatkozva az ATV weboldala.Allahozása után az unióból is kilépne és az iszlám Törökországgal szövetkezne Vona Gábor (videóval!)
Vona Gábor allahozása és a török közönség "Szürkefarkas vonázása" után egy újabb durva részlet derült ki a Jobbik elnökének korábbi törökországi turnéjáról, ezúttal az, hogy Vona arról beszélt, bízik abban, hogy Magyarország minél hamarabb távozik az Európai Unióból és „valódi testvéreivel", a törökökkel fog össze. A Mandiner videót is közölt Vona ominózus, unióból való kilépésről szóló mondatairól.Erdogan a török-szír határ teljes „megtisztítását” helyezte kilátásba
A török hadsereg elfoglalta az általa „stratégiai jelentőségűnek” tartott Barszaja-hegyet az északnyugat-szíriai Afrín körzetben a Kurd Népvédelmi Erők (YPG) ellen folytatott Olajág Hadművelet keretében - jelentette be vasárnapi közleményében a török vezérkar, Recep Tayyip Erdogan török államfő jelezte, hogy teljes egészében meg fogják „tisztítani” a török-szíriai határt a terrorista elemektől.Vona alaposan körüludvarolta a muzulmán törököket
„A globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár” – videón is látható Vona elhíresült kijelentése. „Mi turáni nép vagyunk, és a testvéreink a turáni nemzetek” – mondja Vona Gábor a Mandiner birtokába jutott videófelvételen, ezúttal magyar nyelven.A török külügyminisztérium a letartóztatás veszélyére figyelmeztette az Egyesült Államokba utazókat
A török külügyminisztérium pénteki közleményében "önkényes őrizetbe vétel" veszélyére figyelmeztette az Egyesült Államokba utazó török állampolgárokat.Lassan, kíméletesen ítélik el az Isztambulban vérengző dzsihadistákat
Több mint két héttel halasztotta hétfőn az egyik isztambuli bíróság az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amely elsősorban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai ellen folyik az egy éve a Sultanahmet téren végrehajtott merénylet ügyében – jelentette a Dogan török hírügynökség. A merénylet halálos áldozatai német turisták voltak.Kényes témákról egyeztet a jövő héten a francia és a török elnök
Recep Tayyip Erdoğan török elnök szombaton egy tévébeszédben jelentette be, hogy jövő pénteken Franciaországba utazik, hogy a két ország közötti bilaterális kapcsolatokról tárgyaljon - írja a Localra hivatkozva az Index.Törökország: az EU gyorsítsa fel a migránsok feltartóztatására ígért pénzek folyósítását
Több milliárd eurónyi pénzt hiányolnak a törökök, amely az EU-Törökország megállapodás értelmében járna nekik. A pénzt a szír migránsok ellátásra kapják. A török EU Minisztérium szerint az unió késlekedik a pénz folyósításával - írja a Politicora hivatkozva a 888.hu.Ajánljuk még
















