törökország
Ember legyen a talpán, aki elveszi a kurdoktól Kurdisztánt
Az iraki parlament felhatalmazást adott szerdán a kormányfőnek arra, hogy küldjön katonákat a vitatott hovatartozású, jelenleg kurd irányítás alatt álló Kirkuk térségébe, és vegye át az ellenőrzést az ottani olajmezők felett. Az észak-iraki Kurdisztán székhelyén közben hivatalosan bejelentették, hogy az autonóm régió függetlenségéről tartott szeptember 25-i referendumon a résztvevők közel 93 százaléka támogatta egy önálló állam létrehozását.Törökország bekeményít - Ankara kész megvédeni Irak területi épségét a kurdokkal szemben
Törökország kész megvédeni Irak területi épségét, ha Bagdad ezt kérné - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az Anadolu állami hírügynökségnek az iraki Kurdisztán függetlenségéről tartott népszavazás nyomán. A miniszter a minap már fenyegetett egy lehetséges katonai beavatkozással Észak-Irakban, ha bántódás érné a kurd területen élő türkmén kisebbség tagjait a referendumot követően.Jöhet a kurd függetlenség: minden borulhat a mai népszavazás után
Ma tartják Kurdisztánban azt a rég megálmodott referendumot, amely a kurd régiók állami szintű függetlenségéről szól. Az első Öböl-háború óta autonómiát évező kurdok már 2005-ben tartottak egy statisztikai jellegű népszavazást, majd 2014-ben az Iszlám Állam elleni harc miatt el kellett halasztani az „éles” változatot. A PestiSrácok.hu-nak a Magyarországon Élő Kurdok Egyesületének elnöke, Raouf Hallo elmondta, 90 százalék a valószínűsége, hogy érvényes lesz a népszavazás, az eredményt pedig néhány éven belül mindenki kénytelen lesz elismerni a jelenlegi fenyegetőzések ellenére. A referendum mindenképpen felforgatja majd a régió jelenlegi „rendjét”.A török miniszterelnök-helyettessel tárgyalt Orbán Viktor
A gazdasági együttműködésről és Európa helyzetéről is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délelőtt Redzsep Akdag török miniszterelnök-helyettessel - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.Merkel és Schulz kijelentései tovább szíthatják a német-török viszályt
Recep Tayyip Erdogan török elnök szóvivője, Ibrahim Kalin hétfőn Twitter-üzenetekben visszautasította, Angela Merkel német kancellár és kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz vasárnap esti televíziós vitájában Törökországgal szemben megfogalmazott bírálatait.Nem tanítják többé az evolúciót Törökországban
A török gyerekeknek nem kell többé az evolúcióról tanulniuk a kormány új ötlete folytán - írta meg a FoxNews. A dolog annyira hivatalos, hogy az oktatási miniszter bejelentése szerint szeptembertől új tankönyvet is nyomtatnak, nehogy az iskolásoknak szembesülniük kelljen a muszlim közösség teremtéselméletével ellentétes gondolatokkal.Németországnak nem kellene parancsokat osztogatnia az EU-nak
Németországnak nem kellene parancsokat osztogatnia az Európai Uniónak - jelentette ki Ömer Celik uniós ügyekért felelős török miniszter csütörtökön Ankarában Angela Merkel német kancellár szerdai nyilatkozatára reagálva, amely szerint az unió és a Törökország között már meglévő vámunió kiszélesítésének folyamatát le kellene állítani.Ajánljuk még
















