Pesti Srácok

trianon

Gyurcsány szerint a köztársaság halott, Trianon pedig már régen volt, jöjjön inkább az Európai Egyesült Államok! (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2020 január 31.
Mindent (is) igyekezett belesűríteni pénteken, a Köztársaság napja tiszteletére elmondott beszédébe Gyurcsány Ferenc, aki újságírói kérdésre válaszolva azt mondta párttársa, Niedermüller Péter kijelentése miatt kialakult botrány ügyében: Péter testvérünk megtévedt, egyúttal arra szólította fel a keresztényeket, hogy imádkozzanak Péterért, aki amúgy jó ember. A DK elnöke ismertette nemzetelméletét, ebből kiderült, hogy a nemzet nemcsak a közös történelmi tapasztalatokon, tradíciókon, kollektíven megélt tragédiákon nyugvó közösségi élmény, hanem egyúttal egy színes, szagos valami is Gyurcsány szerint ugyanakkor meg kell őriznünk, sőt erősítenünk kell identitásunkat, aminek szerinte biztosítéka lehet az, ha megvalósul az Európai Egyesült Államok. Gyurcsány Ferenc a századik évforduló közeledtével elgyászolta a trianoni tragédiát is, majd egy hosszabb mondattal aztán eljutott oda, hogy az már rég volt, nem kell mindig a múlttal foglalkozni, tekintsünk inkább együtt a szebb jövő felé. Gyurcsány a trianonos részbe belekeverte a májusi dunai hajóbaleset áldozatait is, ha jól értettük, akkor szerinte a száz esztendeje elszakított magyar területek, és az első világháború áldozatai sem méltók több megemlékezésre, kegyeletre, mint a Budapesten életüket veszített dél-koreai turisták. A DK elnöke szerint életünknek, gondolkodásmódunknak új kereteket kell adnunk – Európai Egyesült Államok –, a PestiSrácok.hu pedig megkérdezte őt, hogy ennek része-e az, hogy pártjával együtt a határon túl élő magyarok ellen kampányolt. Gyurcsány Ferenc erre fideszezéssel válaszolt, és azzal a ma már átlátszó baloldali kommunikációs panellel, amelynek lényege a politikai ellenfél szemére vetni azt, hogy bizonyos kérdésekben – nemzeti összetartozás, magyar értékek – mást gondol ma már, mint harminc évvel ezelőtt. A Köztársaság napja alkalmából Gyurcsány meggyászolta a köztársaságot, mert szerinte az halott, de a demokraták – a DK – feltámaszthatják, és akkor majd újra él és virul. Az elhangzottak egyik valószínű megfejtése az lehet, hogy elkezdődött a DK 2022-es kampánya.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.