Pesti Srácok

trianon

Trianonra, vagy az azt követő revíziós törekvésekre emlékezni nem birodalmi szemlélet, hanem kötelesség

‎PS Riport 2023 március 14.
Március 15. misztikus jelentőségű dátum a magyar nemzet történetében, amely nem csak a 48-as forradalom és szabadságharc kiemelt eseményeinek időpontja. 84 évvel később, ugyanezen a napon vonult be a magyar hadsereg a ruszinok lakta Kárpátaljára - akkor ha csak rövid időre is, de Kárpátalja újra egységes területté, a Magyar Királyság részévé vált. A terv azonban nem klasszikus területfoglalás volt - az ország vezetése a második világháborút megelőzően autonóm ruszin egységet akart létrehozni a Magyar Királyságon belül, ahol például a ruszin is hivatalos nyelv. Ennek is köszönhető, hogy a ruszinok akkor fel is esküdtek a magyar koronára - hogyan jutottunk el odáig, hogy a szovjet megszállással ukránnak kikiáltott ruszinok közül többen ma kifejezetten ellenségként tekintenek a magyarokra és van-e még lehetőség arra, hogy a két nép egymást tisztelve, valóban békében éljen egymás mellett? - erről is beszélgettünk Jeney Jánossal, a Magyarságkutató Intézet térképész-kutatójával, mondhatnánk úgy, Trianon-kutatójával, egy kevesek által ismert egyik emblematikus helyszínen, Felcsút határában, ott ahol landolt a világcsúcsot döntő Justice for Hungary, hogy az egész világ figyelmét felhívja Trianon igazságtalanságára. És ellátogattunk Csepelre is, ahol példaértékű intézményt hozott létre az önkormányzat Trianon emlékére, a nemzeti összetartozás jegyében. A Partiumban született csepeli polgármester, Borbély Lénárd mutatta be az unikális múzeumot a PestiSrácok.hu-nak és arról is beszélt, miért fontos, hogy Trianon emlékezetét soha ne engedjük feledésbe merülni.

Jeney János térképész a PS-nek: Az angol titkosszolgálat keze benne volt mindabban, ami Trianonban Magyarországgal történt – Ferkó Dániel kérdez (Videó)

FDFerkó Dániel Ps TV 2023 január 14.
Bár az amerikai békedelegáció tudta, hogy a Teleki Pál-féle Vörös térkép objektíven és hitelesen mutatja be az etnikai számarányokat, ami alapján Magyarországot nem lehet elítélni, mégsem vettek részt azon a tárgyaláson, amely előidézte a trianoni tragédiát – nyilatkozta a PS-nek Jeney János térképész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa. A kutató szerint az amerikai békedelegáció távolmaradásának oka, hogy az USA – akkor még – nem mert szembe menni a kiterjedt gyarmatbirodalommal rendelkező franciákkal és britekkel. Kevéssé ismert tény, hogy az angol titkosszolgálat, az MI5 már évekkel a trianoni döntés előtt azon munkálkodott, hogy Magyarországot az első világháború végén feldarabolják, az Osztrák-Magyar Monarchiát kivéreztessék. A britek geopolitikai érdekeik érvényesítése érdekében a pánszlávizmust akarták erősíteni Magyarország kárára. Teleki Pál és tudóstársai a "béketárgyalások" előtt ki akarták juttatni a magyarság valós kárpát-medencei számarányát bemutató Vörös térképet (Carte rouge) Angliába. Szerették volna tájékoztatni a brit közvéleményt arról, hogy mi készül Magyarország ellen, ám a brit titkosszolgálat a határon lefoglalta a térképet – számol be Jeney János, aki a világ számos pontján, a többi között Milwaukee-ban, az Amerikai Földrajzi Társaság levéltárában végzett kutatásokat. Részletek a videóban – az elhangzottak új megvilágításba helyezik mindazt, ami Trianonban történt!
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.