Leváltották Gyárfás emberét, már nem Hargitay az úszók szövetségi kapitányaPPestiSrácok.hu Sport expressz 2017 január 25.
Bienerth Gusztáv a MÚSZ új elnökePPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2017 január 8. Rendkívüli ülést tartott vasárnap a Magyar Úszó Szövetség, amelynek egyetlen napirendi pontja az új elnök megválasztása volt. A választást az tette szükségessé, hogy Gyárfás Tamás, a szövetség 23 éven át regnáló elnöke tavaly november 30-án lemondott tisztségéről, miután tarthatatlanná vált a helyzete a Hosszú Katinka által elindított sportolói elégedetlenség miatt. A MÚSZ közgyűlése végül nagy többséggel az előzetesen is legesélyesebbnek tartott és a kormány által is támogatott Bienerth Gusztávot bízta meg a vezetéssel.
Seszták Miklós Bienerth Gusztáv megválasztását várja Gyárfás helyére Sport exkluzív 2017 január 6. A lehető legegyértelműbben kiállt Bienerth Gusztáv úszószövetségi elnöksége mellett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, így nem sok kétség marad a vasárnapi elnökválasztással kapcsolatban. A miniszter a felújítás alatt álló Komjádi Uszodában tartott sajtóbejáráson jelentette be mindezt, és egyúttal azt is közölte, hogy rendben haladnak a vizes világbajnokság előkészületei, a kormány pedig nemcsak az élsportolókat szolgálja ki infrastruktúrával, hanem a tanulókat is.
Hosszú Katinka és Cristiano Ronaldo a legjobb sportolók dobogójánPPestiSrácok.hu Sport 2016 december 26. Komoly elismerést kapott Hosszú Katinka azzal, hogy harmadik lett az európai hírügynökségek voksolásán, amelyen 2016 legjobb európai sportolóiról szavaztak. Az élen Cristiano Ronaldo portugál labdarúgó végzett, a második Andy Murray brit teniszező lett.
Hosszú Katinka: Az eredménykényszer már fiatalon kiégeti az úszókat Sport exkluzív 2016 december 20. Több szempontból különlegességnek számít Hosszú Katinka, mert az úszásban és azon kívül is úttörő munkát végez. Saját elmondása szerint nem sok szabadidejük van férjével, Shane Tusuppal, mert az edzések és versenyek mellett saját márkájukat, illetve cégüket, az Iron Lady-t vezetik, ő pedig személyében is összekapcsolja a két tevékenységet. Háromszoros olimpiai bajnok sportolónk a magyar vállalkozások sikerlehetőségéről és brandépítéséről tartott kerekasztalbeszélgetés után válaszolt a sajtó sporttal kapcsolatos kérdéseire is. Szóba került a sportolók menedzselése, valamint az utánpótlásnevelésben rendszeresen elkövetett hibák is.
Pécs az olimpiai bronzérmes Kenderesi mögé álltPPestiSrácok.hu Sport 2016 december 19. Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmét máig nehéz felejteni, és nem csak a "sajtburesz" beszólás miatt. Zseniális úszásával mindenkit meglepett. A pécsi önkormányzat mindent megtesz a sportoló marasztalására: nyolc éves támogatási megállapodást kötöttek vele.
Hosszú Katinka hét: úszózsenink egy arannyal "maradt le" az Egyesült Államoktól Sport 2016 december 12. Nem csupán klasszis, úszózseni: hét arannyal zárta Hosszú Katinka a windsori rövidpályás világbajnokságot, miután a száz pillangót is megnyerte. Magyarország a második helyen zárt az éremtáblán az Egyesült Államok mögött, míg a magyar úszóklasszis a legjobb női úszója lett a tornának.
Hosszú Katinka már hat aranynál járPPestiSrácok.hu Sport 2016 december 11. Hosszú Katinka megszerezte hatodik aranyérmét is az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. Ezúttal 200 méter vegyesen nyert. Hosszú szerzett még egy ezüstöt is, a nap zárásaként pedig Verrasztó Dávid bronzérmes lett 400 méter vegyesen.
Hosszú Katinka újabb aranya, egyedül vezeti az örökranglistátPPestiSrácok.hu Sport 2016 december 9. Hosszú Katinka megszerezte negyedik aranyérmét az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. A háromszoros olimpiai bajnok csütörtökön 200 méter háton védte meg címét. A magyar klasszis ezzel megszerezte pályafutása 18. rövidpályás világbajnoki érmét, e tekintetben pedig az örökrangsor élére ugrott.
Rekviem a szégyenérzetért Vezércikk augusztus 21. Megdöbbentően sokan vannak a közéleti emberek közt, akik végtelen arcbőrt növesztettek, és nem tudnak úgy megszégyenülni, hogy ők is észrevegyék.
Péter 2.0 megpróbált a vízügyről beszélni Vezércikk augusztus 23. Mondjál sok mindent, abból csak betalál valami! – ilyesmi eligazítást kaphatott Bütyök az edzőitől, mielőtt elkezdett a vízről beszélni nyilvánosan.
Nácik üzenetével ért véget a Sziget, most pedig mindenki mehet vissza élni az elnyomott életét Vezércikk
A Magyarország sorsát jelenleg meghatározó erőcentrumok közül egyedül az Európa Unióval nem lehet érdemben tárgyalni Vezércikk