Pesti Srácok

választás

Több ezer határon túli szavazatot tettek tönkre, de jogorvoslatra nincs lehetőség

Magyar ugar 2018 május 4.
Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz alkotmányjogi panaszát, amely szerint a Kúria jogellenesen érvénytelenített több mint négyezer levélszavazatot, és amely miatt a kormánypárt plusz egy mandátumtól esett el az április 8-i választáson. Az ügy előadó alkotmánybírója Varga Zs. András volt, a döntéshez Stumpf István pedig, egyetértve a végzés lényegével párhuzamos indokolást csatolt. A dokumentum alapján az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy sérült a választói jog és több ezer levélszavazat érvénytelenítése jogszerűtlen lehetett, ugyanakkor a testület szerint nincs lehetőség utólagos jogorvoslatra, és a történtek alkotmányjogi panasszal nem támadhatók. A PestiSrácok.hu közben megtudta, hogy a panaszt elsőként, megfelelő indoklás nélkül, és a jogszabály téves értelmezése, önkényes kiegészítése által lesöprő Kúria-határozatot ugyanaz a bírói tanács hozta, amelyik Orbán Viktor miniszterelnök óriásplakátjait is jogsértőnek mondta ki, mert szerintük azon túl kicsik voltak a betűk és messzebbről nézve nem volt egyértelmű, hogy a Fidesz vagy a kormány a kiadója a hirdetéseknek. A levélszavazatok érvénytelenítése ügyében portálunk által megkérdezett ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász véleménye szerint a jövőben a jogalkotónak egyértelmű rendelkezést kell megfogalmaznia, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?