választás
MSZP: Miért árulják még mindig a letelepedési kötvényeket?
Az MSZP szerint azzal, hogy a letelepedési kötvényeket továbbra is árusítják, Magyarország érdeke háttérbe szorult, "a fideszes urizáló gazdasági elitnek" az érdeke pedig előtérbe került.Négyéves béremelést ígér Juhász az Orbán-kormány leváltása után
A Fidesz leváltása után az Együtt 4 éves átfogó béremelési- és adómegállapodást fog kötni, biztosítani fogja a női-férfi béregyenlőséget az állami szférában valamint véget vet a mai kizsákmányoló munkaerő-kölcsönzési rendszernek – jelentette be Juhász Péter pártelnök, sajtótájékoztatóján.Hárompárti összefogással nyerhetett Zuglóban a baloldal
A baloldal jelöltje, Bitskey Bence nyerhette , meg a zuglói időközi választást – tudta meg az Index.hu. A portál szerint a baloldali jelölt csaknem kétszer annyi szavazatot kaphatott, mint a másodiknak befutó jobboldali jelölt.A franciák eljárnak szavazni - Csaknem 70 százalékos a részvételi arány délután
A választásra jogosultak 69,42 százaléka adta le szavazatát vasárnap délután 5 óráig a francia elnökválasztás első fordulójában - közölte a párizsi belügyminisztérium.Fokozott terrorkészültség mellett tartják a francia választás első fordulóját
Közel 47 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak Franciaországban az urnákhoz az elnökválasztás mai első fordulójában, hogy a 11 jelölt közül kiválasszák azt a kettőt, akik két héttel később megmérkőzhetnek az államfői székért. Az V. köztársaság történetében most először a hivatalban lévő elnök, a szocialista Francois Hollande nem jelölteti magát újra, és a felmérések szerint négy jelöltnek is esélye van arra, hogy bejusson a május 7-i második fordulóba.Egymással összejátszva sározza a józsefvárosi fideszes jelöltet a bazmegoló Dopeman és az álcivil Bolba
Először egymásnak ugrottak, majd meggondolták magukat és inkább kéz a kézben a Fidesz-KDNP józsefvárosi jelöltjét vádolták meg illegális plakátolással és kampányolással a VIII. kerületi ellenzéki jelöltek. Bolba Márta és Dopeman azok után próbálja lejáratni és besározni a fideszes Sántha Péternét, hogy a napokban valakik a Mátyás téren a trágár repper kampányposzterével ragasztották le Bolba Márta plakátjait. Az eset után Bolba kampánycsapata a Facebookon Dopemant és stábját vádolták meg a törvénytelen plakátolással, majd rövid szájkarate után inkább összefogtak egymással és a kormánypártok jelöltjére húznák a vizes lepedőt. A józsefvárosi plakátolásról portálunk a VIII. kerületi fideszes politikusokat is megkereste, akik a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkoztak, abszurdak a vádak, a párt soha nem ragasztana Dopeman posztereket Józsefvárosban és elhatárolódnak az esettől.Ajánljuk még

















