választási csalás
Az ügynökellenzék gyakorlóterepe lett a II. kerület – Láng Zsolt polgármester a Polbeatben (ÉLŐ 19 órától!)
Úgy tűnik, a főváros eddig legnyugodtabb részén, a budai II. kerületben tart főpróbát hazaárulásból és erkölcstelen politikai machinációkból a kormány megbuktatására törő egyesült ellenzék: itt száll ringbe a momentumos EP-képviselő és ukrajnai forradalmáridomár Cseh Katalin férje, Berg Dániel, akinek homályos amerikai múltjáról és magyarországi küldetéseiről már több cikket is írtunk (ITT és ITT), és aki minden jel szerint nemcsak Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányának bábmestere, hanem az egész országban titokzatos forrásból és zavaros háttérrel megvalósuló "zöld-sárga" ellenzéki összeborulás egyik kulcsfigurája is. A Gyurcsány-párttól a Momentumig és Karácsony mikropártjáig terjedő helyi balos összefogás polgármester-jelöltje ugyanakkor MSZP-s (Őrsi Gergely), ami azért is érdekes, mert a most Zuglóba polgármester-jelöltként ejtőernyőző Horváth Csaba képében 2002 és 2006 között már volt szocialista vezetője a kerületnek. Azt a – sokak szerint sáskajárással felérő – ciklust csak nagy nehezen tudta kiheverni a budai városrész. Az elmúlt héten itt is felmerült, hogy Karácsony Gergely csapata választási csalást elkövetve gyűjtött a kelleténél sokkal több ajánló aláírást, illetve itt fordult elő az is, hogy "ismeretlenek" kamu lomtalanítási plakátokkal tömték meg a postaládákat, hátha a választási kampány hajrájában sikerül szemétbe borítani a kerületet. Nem véletlen tehát, hogy meghívtuk a Polbeatbe Láng Zsoltot, a II. kerület 2006 óta már kétszer újraválasztott fideszes polgármesterét, akivel Jurák Kata és Stefka István beszélget majd a műsorban. Az élő közvetítést szokás szerint kedd este hét órakor kezdjük a II. kerületi (!) Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből, ahova olvasóinkat személyesen is várjuk. Kocsis Máté a PS-nek: Ha az ellenzék a csalástól nem riad vissza, akkor semmitől nem riad vissza (videóval!)
Aki ettől nem riad vissza, az semmitől nem riad vissza – jelentette ki portálunknak Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott, nagy botrányt kirobbantó fotó kapcsán, amelyen a józsefvárosi baloldali ellenzék kampányfészkében a gyanú szerint tiltott módon választói adatokat rögzítenek az Udvarhelyi Tessza által irányított pártaktivisták. A volt józsefvárosi polgármester hozzátette: az eset tanulsága, hogy milyen gátlástalansággal, csalásokkal és hazudozásokkal próbálja a balliberális ellenzék megnyerni ezt a választást. Kocsis Máté úgy fogalmazott: "afelől sincsenek kétségeim, hogy az elmúlt órákban gőzerővel folyik a baloldali összefogás kampánycsapatában a dokumentumok és adatok eltüntetése, tárgyi bizonyítékok megsemmisítése, és afelől sincs, hogy a balliberális propagandasajtó mindent elkövet, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant". A Jobbik előre magyarázza a vereséget - Már most nem tartják legitimnek az októberi önkormányzati választások eredményét (PS-videó)
Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke előre elcsalt választási eredményről beszélt mai sajtótájékoztatóján a Kossuth téren. Megkérdeztük tőle, hogy ahol esetleg ők nyernek, azt az eredményt vajon elfogadják-e? Bencsik elmondása szerint a Jobbik a Nemzetbiztonsági Bizottsághoz fordul a T-Systems felvásárlása miatt, hiszen ennek következtében nem lesznek adottak a tiszta választás feltételei. Bencsik felhívta a figyelmet, hogy jelenleg tulajdonképpen egypártrendszer működik Magyarországon, de a Jobbik rengeteg hiteles jelölttel veszi fel a versenyt a NER ellen. Portálunk szembesítette a jobbikos politikust Mirkóczki Ádám tavaly szeptemberben, kameránk előtt mondott szavaival, mely szerint olyat nem fogunk látni az idei önkormányzati választások kampányában, hogy a Jobbik logója mellett a Momentum, MSZP, DK, LMP pártlogója is feltűnik; akkor még kikérték maguknak a feltételezést, hogy összeálljanak a balliberális oldallal. Bencsik tulajdonképpen kikerülte a kérdést: szerinte egy év alatt "eszkalálódott" a helyzet, a cél pedig a NER legyőzése. Nézzék meg videónkat!