választási csalás
Felmelegítette a tömeges választási csalások legendakáposztáját Gyurcsányné, hogy érveket adjon Magyarország ellen
A logika nyilván reakciós, ellenforradalmi tudomány, ezért tartja a biztonságos távolságot tőle Dobrev Klára (született: Apró Gyurcsányné), a liberális demokrácia rettenthetetlen európai bajnoka. A Demokratikus Koalíció szektavezérének neje most azzal a 2018-as rendszerszintű és tömeges választási csalásokról szóló meséjével haknizza végig az Európai Parlamentet és a tényektől hozzá hasonlóan idegenkedő haladó médiát, amit egyszer már előadtak az európai választások előtt. Csak most már nem legendagyűjteménynek, hanem kutatásnak nevezik abból a megfontolásból, hogy újdonságként tálalják fel néhány, hazánkat mindenáron elítélni akaró, műértő EP-képviselőnek. Az újramelegített mesekáposzta egyetlen gyengéje, hogy egyszerre hivatkoznak olyan szavazókörökre, ahol nem voltak ellenzéki delegáltak, hogy utána ezen ellenzéki delegáltak beszámolóira hivatkozva állapítsák meg: ezekben a szavazókörökben választási csalások történtek. Pikó Andrásék továbbra sem adnak magyarázatot a képtörlésekre és a nyomok eltüntetésére a választási csalási ügyben
Egyre érdekesebb Pikó Andrásék ügye, amelyben a VIII. kerületi választási bizottság elmarasztalta az ellenzéki polgármester-jelöltet és csapatát. A Fővárosi Választási Bizottság azóta megváltoztatta a határozatot, de arra továbbra sem derült fény, hogy ha Pikóék ennyire tiszták, akkor miért volt olyan fontos törölni azokat a képeket, amiken elvileg semmi rossz nincsen. Az is elgondolkodtató kérdés, hogy miért írták a képről, hogy "Csak meg ne ossza valaki". Pikó és csapata Karácsonnyal kiegészülve mindent igyekeznek megtenni az ügy elkenésének érdekében, de válaszokat nem adnak, így azt sem tudhattuk meg eddig, hogy mi lehet annak a képnek a magyarázata, ahol egy aktivista tollal felírta, melyik választó nem írt alá neki, de ígérete szerint el fog menni szavazni. Az FVB döntése alapján az ügynek még nincs vége, a kérdések viszont továbbra is nyitottak.