Pesti Srácok

vezető

Dübörög a belföldi turizmus, de Kálmán Olga a szegény magyarokért aggódott a parlamentben (Kövesse velünk élőben!)

KZKroó Zita Forró drót 2022 június 27.
Ma egy órától folytatta a munkáját az Országgyűlés, amelyen többek között a "független, objektív" sajtót Gyurcsányékért elhagyó Kálmán Olga a Tisztelt Ház elé citálta a napokban megjelent riogató videóját arról, hogy minden megdrágult Magyarországon és emiatt az emberek már nyaralni sem tudnak menni. Ezt egyébként az összes adat cáfolja, hiszen dübörög a belföldi turizmus, már pünkösdkor is a szálláshelyek csaknem hetven százalékát foglalták le a magyarok, az autópályán pedig a Balaton felé rendszerint hatalmas dugó alakul ki sokszor már csütörtökön is. Kálmán Olga egyébként úgy aggodalmaskodik, hogy az ő vagyona tíz hónap alatt 48 millió forinttal gyarapodott. Ha már szó volt a Balatonról, akkor a Párbeszéd padsoraiból Szabó Rebeka is beállt a sorba és arról kérdezett, hogy miért veszik el az emberektől a Balatont, miért építik be a partot és veszik el a szabad fürdőzés lehetőségét. Nincs min csodálkozni, nyár van, jönnek a szokásos témák, majd a posztok arról, hogy minden ellenzéki politikus a Balatonon hűsöl. Terítéken volt továbbá a klímabérlet bevezetése, amit a kormányon kérnek számon, holott fővárosi hatáskör lenne, de a migrációról és a nyugdíjasok megsegítéséről is vitáztak a képviselők. Orbán Viktor pedig az azonnali kérdések és válaszok órájában állt a képviselők rendelkezésére, amiről itt olvashat bővebben.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.