vezető
Gyurcsány rögeszméjévé vált a magyargyűlölet, Kunhalminak a nyelvtan mellett az irodalom sem megy (Karantén-vlog)
Lassan egyetlen hét sem maradhat hazai magyargyűlölet nélkül az ellenzék részéről. A nyájat természetesen Gyurcsány Ferenc fogja össze, aki ismét a határon túli magyarok ellen hergelt az Országgyűlésben, remélve, hogy termékeny talajra hullik a gyűlölet magva. A szemkilövető egyetlen esélye, hogy összeugrassza az embereket, ezért mindent meg is tesz, Sancho Panza pedig akad elég a környezetében. Az e heti Karanténból azt is megtudhatják, hogy a Soros-féle Freedom House szerint Magyarország most már nem egyszerűen csak félig szilárd demokrácia, hanem hibrid rezsim. Ezzel természetesen a diktatúrában senyvedő magyar társadalom is tisztában van, akik annyira rettegnek, hogy inkább 50 százalék fölötti támogatással sújtják a Fideszt. Az érettségi hetében nem maradhat el egy kis továbbképzés sem, most ugyanis nem a nyelvtan, hanem az irodalom fogott ki Kunhalmi Ágnesen, akit matekból már meg sem merünk kérdezni. Reméljük, hogy addig azért el tud számolni, ahány százalékon jelenleg pártja, az MSZP áll. Karácsony Gergely egyik mentora, Demszky Gábor is megvillant; talán ennek hatása, hogy a főpolgármester ismét menekülőre fogta, miközben sarokba szorított kisállatként támad vissza mindenre, ami az ő felelősségét vetné fel bármiben is. Nézzék meg videónkat! Félelmetes bolsevik gyűlölködés: Bauer Tamás fájlalja a magyar kisebbségeket segítő petíció során kialakult összefogást és a nemzetpolitikát
Tényleg volt most egy olyan ügy, amelyben Gyurcsány Ferencék magyargyűlölő szektáján kívül minden párt és politikus egyetértett hazánkban, ez pedig a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés, amelynek tétje többek között az, hogy az Európai Unió saját erőforrásokat biztosítson Európa őshonos nemzeti régiói számára. Több, mint egymillió aláírás gyűlt össze, ez azonban a DK holdudvarába tartozó Bauer Tamásból az ötvenes évek retorikáját hozta elő a nacionalizmus, jobbratolódás kifejezések használatával, és kikérte magának és a DK-nak, hogy ilyesmihez adják a nevüket. Hiába, termékeny talajra hullott az édesapa, a "körmös" Bauer tanítása. Egy csipetnyi bolsevizmus és kőkemény magyargyűlölet az ex-SZDSZ-es Bauer Tamásnak sem esett nehezére, így a túlvilági kolhozban kérgesre tapsolhatja a tenyerét a körömletépő ÁVH-s papa.