vezető
Aláírásgyűjtés – Még senki nem dőlhet hátra, csak győzzék az uniós szerverek!
Hiába, hogy elvileg összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezéséhez, hiába, hogy a hajrában csak szerdán mintegy 184 ezer aláírás gyűlt össze, hiába, hogy a nagy lelkesedés miatt lefagytak az uniós szerverek, még senki nem dőlhet hátra – hangsúlyozta portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a kezdeményezés további támogatására buzdított csütörtök éjfélig. Ugyanakkor hangsúlyozta: az aláírások magas száma már most jelzi, hogy a kisebbségek önigazgatási igényét mindenkinek, minden hisztériakeltés nélkül tiszteletben kell tartani. Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke portálunknak azt hangsúlyozta: a magyar emberek összefogása látványosan felülírja azt a lélektani hiátust, amely a Gyurcsány-párt lelkületéből vagy a Párbeszéd politikusaiból hiányzik. Hiába mosdatja magát Karácsony, a kormányhivatal szerint felelőssége lehet a Pesti úti idősotthonban történtekért
Miközben a fővárosi kormányhivatal a Pesti Úti Idősek Otthonával kapcsolatos hatósági vizsgálati anyaga egyértelműen cáfolja Karácsony Gergely főpolgármester önmagát és a főváros felelősségét mentegető korábbi magyarázkodó állításait, Karácsony újfent szükségét érezte, hogy tüzet oltva tovább tereljen és megpróbálja negligálni a hatóság hivatalos vizsgálati megállapításait, egyúttal pedig kezdeményezze Budapest Főváros Kormányhivatalának kizárását a hatósági ügyben. Annak ellenére, hogy a Karácsonyék által fenntartott Pesti úti idősotthon ellátottjainak több, mint fele koronavírussal fertőződött, 296 lakónál és 26 dolgozónál igazolták a járványt, negyvenen pedig elhunytak, a főpolgármester továbbra is azt állítja, nincs itt semmi látnivaló, a felelősség nem őket terheli, aki ennek az ellenkezőjét állítja, azt bírósággal fenyegeti, a vizsgálódó hatóságot pedig megpróbálja lezavarni a pályáról. Karácsony mellé a független-objektív ellenzéki propagandasajtó is felsorakozott, amely kedvenc főpolgármesterük állításainak ellenőrzése helyett egyetlen és örök igazságként alázatosan teríti Karácsony sokadik magyarázkodását, mentegetőzését, teljesen figyelmen kívül hagyva és elhallgatva a Pesti Úti Idősek Otthonában történt tragédiát.