vezető
Ugye, mennyire hiányoztak? – Újraindult a Szabadfogás, Nagy Józsi állva magyarázta az igazát (videó)
A nyári szünet után tegnap ismét új adással jelentkezett a Hír TV pankrációsorozata, a Szabadfogás, ahol Huth Gergely szokás szerint felcímkézte a vendégeket, nehogy a tisztelt nézők iránytű nélkül maradjanak. Így került a színre Nagy József, akinek a nyár is kevés volt arra, hogy azt a bizonyos két szót belekiáltsa a pusztába, továbbá Jeszenszky Zsolt, az egy személyben reinkarnálódott Antall-kormány, Kukorelly Endre, a Szívtipró gimi irodalomtanára, Dézsy Zoltán, az ügynökök paradicsommadara, Nagy Attila Tibor, a két lábon járó Révai-nagylexikon és Pesty László, a rendszerváltozás Bíbor Gibson gitárja. A rózsaszín karéj és a narancsfront ezúttal sem értett egyet semmiben, még a magyar kifejezések jelentésében sem, de Kukorelly Endre legalább békességre intette az egyre hevesebben vitatkozó feleket. Mer nagyot álmodni az ellenzék: Karácsony Gergely lesz a főpolgármester, mert elhiszik, hogy a budapestiek ezt akarják
Újabb nagy ellenzéki nekibuzdulásnak lehettünk pénteken tanúi, hiszen az MSZP, az LMP, a Momentum, a DK és a létezőnek beállított, ám szinte mérhetetlen Párbeszéd a Gerlóczy utca sarkán, a Fővárosi Önkormányzat közelében jelentette be, hogy leadja az eddig összegyűjtött ajánlásait. Magabiztosan mondták el, hogy a budapestiek változást akarnak, a változást pedig Karácsony Gergely jelenti. A változás szövetségének aposztrofált társaság sajtótájékoztatójának címe "Vegyük vissza Budapestet" volt, mi azonban nagyon nem szeretnénk ismét látni és bőrünkön érezni azt a fővárost, amelyiket Demszky, Hagyó és társai hagytak örökül 2010-ben. Az elsíbolt százmilliók, panamák és a roskadozó, koncepció nélkül vezetett város csak Demszky zavaros gondolataiban volt világváros, ezért a fővárosi választók remélhetőleg visszatekintenek a múltba és bölcsen mérlegelnek majd, hogy milyen vezetést szeretnének Budapestnek. A PestiSrácok.hu megkérdezte a magabiztos szocialista Molnár Zsolttól, hogy vajon mit gondolnak Szanyi Tibor új mozgalmáról, mely a hétvégén bont zászlót, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon nem érzik-e, hogy romokban hever a pártjuk, azonban Molnár semmi ilyesmit nem ismert el, sőt, rendkívül optimistán fogalmazott válaszában. Ezen kívül több újságírói kérdésre érkeztek izgalmas válaszok a jelenlevő politikusoktól: ezeket foglaljuk most össze. A maffiabaloldal akarja rátenni az enyves kezét a fejlődő fővárosra – Borbély Lénárd és Sára Botond a Polbeatben (PS-VIDEÓ)
Nem visszavennék Budapestet a balliberális jelöltek, hanem visszavinnék a fővárost a Gyurcsány-Demszky-Hagyó fémjelezte múltba, amikor mindent szemérmetlenül eladtak vagy kiprivatizáltak, mégsem maradt utánuk más, mint tetemes adósságok – hangzott el a Polbeat keddi műsorában, ahol ezúttal Sára Botond józsefvárosi, és Borbély Lénárd csepeli fideszes polgármestereket láttuk vendégül. Vendégeink egyetértettek abban, hogy mindezek ellenére még mindig Gyurcsány Ferenc kézivezérli a fővárosi ellenzéket a háttérből. Ugyanakkor megjegyezték: árulkodó lehet, mi várna Budapestre Karácsony Gergely vezetése alatt; hogy egyetlen kerület van, amely szeptemberre a fizetésképtelenség határáig juthat, és az Zugló.