vezető
Európai birodalomépítés: Soros közös költségvetést kényszerítene az eurózóna egyre kevésbé független államaira
Csupán két nap telt el azóta, hogy Jean-Claude Juncker szorgalmazta az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöki tisztségeinek összevonását, erre most kiderült, hogy Soros György, a Magyarországért aggódó, legyengült, kedves öreg bácsi már ősszel azzal kereste fel az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagját, hogy közös eurózónás költségvetéssel kéne még erősebben egy kézben összevonni a hatalmat, azaz tovább csonkítani a tagállami hatásköröket. Hivatali bikkfanyelven ezt úgy nevezték a megbeszélésükön, hogy „az euróövezet integrációjának elmélyítése”. A most nyilvánosságra került találkozó bírálatokat váltott ki az Európai Parlament néhány képviselőjéből – adta hírül pénteken a Reuters brit hírügynökség.Agymosás gyerekeknek: Soros pécsi „civiljei” migránsimádatra agitálják a magyar iskolásokat
Újra akcióba lendült a vidéki Soros-hálózat. Ez alkalommal a pécsi Soros-kitartott Emberség Erejével Alapítvány tizedik osztályos gyerekeknek készít „migránsérzékenyítő” tanterveket. Az agymosás célja, hogy a tanulók beleképzeljék magukat a migránsok „sanyarú” helyzetébe, vagy például találják meg a legkönnyebb és legjobb utat Európa felé. Az agitációs propagandaképzést már tesztelték is magyar gyermekeken. Sorosék tehát célba vették a legfiatalabb, legkönnyebben manipulálható célcsoportot eszement tanaik terjesztéséhez: a gyermekeket.Már több mint hatmilliárd forint elcsalásával gyanúsítják az MSZP-s Czeglédyt
Újra gyanúsítottként hallgatták ki a dél-alföldi pénzügyi nyomozók Czeglédy Csabát; immár nem csak három, hanem kilenc iskolaszövetkezet ügyében – olvasható a Csongrád Megyei Főügyészség közleményében. Azt írták, a gyanú szerint ezzel duplájára emelkedett a lehetséges kárérték, így csaknem 6,3 milliárd forint vagyoni hátrány okozását kérték számon a szocialista képviselőn. A nyomozók bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják Czeglédyt, aki panasszal élt a gyanúsítással szemben, de a csongrádi ügyészség azt elutasította.Az ellenzéki „szakértő” elmagyarázza, miért drámaian rossz a 4,8 százalékos gazdasági növekedés...
Róna Péter volt az ATV csütörtök esti Egyenes beszédének a vendége. Az ellenzéki közgazdász elképesztőt futott, pedig nehéz dolga volt: meg kellett magyaráznia, valójában miért is drámaian rossz az, hogy Magyarország tavaly a negyedik negyedévben 4,8 százalékos gazdasági növekedést produkált. És igen, Róna Péternek sikerült; megmagyarázta, hogy valójában úgy rossz az egész magyar gazdaság, ahogy van, katasztrófa az egész. És egyébként is: Mészáros Lőrinc. Ízelítő az ellenzéki „szakértelemből”!Soros-imádó, muszlimbarát a Jobbik tapolcai elnöke (Hangfelvétel!)
Muszlim arabokkal barátkozik, az iszlámot sem tartja veszélyesnek és csak nevet Soros György menekült betelepítési programján Kovács Krisztián, a Jobbik tapolcai alapszervezetének elnöke. Elképesztő Facebook-bejegyzéseit egy ismerőse küldte el a PestiSrácok.hu-nak, aki megunta Kovács Soros-imádatát és arab nyelvű megosztásait. Állítólag az utóbbi időben jelentősen megugrott az elnök úr muszlim barátainak, arab ismerőseinek száma. Felhívtuk Kovács Krisztiánt, aki nézeteit telefoninterjúban is vállalta, bár azt megjegyezte, számára veszélyes, hogy szóba áll velünk... Kérdésünkre azt ecsetelte, hogy bejárva, és jól ismerve az arab világot, az arabokat jó embereknek tartja, és szerinte az iszlám vallás szélsőségesei nem veszélyesebbek mint a magyarországi szélsőségesek.Akasztgatásról álmodik a baloldal hódmezővásárhelyi üdvöskéje, ha már választási esélye nem sok van
Sosem volt megosztottabb a magyarországi ellenzék 2010 óta, mint most, akad azonban olyan dolog, amely a politikai ellentétek sokasága ellenére összeköti a baloldalon tolongó szereplőket. Talán ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt mögött is felsorakozott a teljes ellenzék, hiszen most megmutatta: ugyanúgy gondolkodnak a hatalomszerzés módjáról. Különös ugyanakkor, hogy az akasztgatás sokkal inkább jut eszükbe megoldásként, mint a választási győzelem.Ajánljuk még

















