vezető
Pozsonyi magyar nagykövet: magyarok és szlovákok 1920-ig együtt építettek közös államot
Nagyon sok munka van addig, amíg azt a gazdasági, társadalmi, politikai összefonódást, egységet, kapcsolatrendszert is helyrehozzuk a két ország között, ami korábban ezeket a térségeket jellemezte – jelentette ki a Gombaszögi Nyári Tábor megnyitóján elhangzott beszédében Dr. Balogh Csaba. A pozsonyi magyar nagykövet ugyanakkor kiemelte: a magyarság és a szlovákság több mint ezer éve él együtt a Kárpát-medencében, és 1920-ig "egy közös államot, közös gazdaságpolitikai, kulturális teret építettünk, kötöttünk házasságokat, barátságokat, szinte testvérekké váltunk".Tarlós szerint, ha csőd lesz Budapesten, abban nem ártatlanok Karácsonyék
Bár eddig még egy városvezető alatt sem jelentett csődöt Budapest, Karácsony Gergelyék nem először állnak elő ezzel a hírrel. A volt főpolgármester, Tarlós István szerint ebben messze nem ártatlan a jelenlegi vezetés, hiszen annak idején több mint 200 milliárd forint plusszal vették át a főváros vezetését. Tarlós továbbá emlékeztetett arra is, hogy ő Demszkyéktől viszont több mint 200 milliárd mínusszal örökölte meg a hivatalt.Kétnapos ülést tart a kormány Sopronbánfalván
Szijjártó Péter Facebook-bejegyzéséből derült ki, hogy a kormány kétnapos ülést fog tartani Sopronbánfalván. A külgazdasági és külügyminiszter azt írta, hogy bonyolult és veszélyes nemzetközi helyzetben vagyunk.Zelenszkij bukó spiráljában is tízezreket visz a halálba
Ez az egész még az első öbölháború idején történt. Remek, ezzel a nyitással elveszítettem a potenciális olvasók felét, de hát előfordul az ilyesmi. Mikor kockáztassa ezt meg az ember, ha nem a nyári, legnagyobb meleg közepette, az évszak közepén, amikor hellyel-közzel immár tényleg leállt minden, ami a közéleti frontot illeti és még a fű sem nő.Az oroszok szerint a NATO-csúcs megmutatta, hogy a szövetség visszatért a hidegháborús sémákhoz
A vilniusi NATO-csúcstalálkozó megmutatta, hogy az észak-atlanti szövetség visszatért a hidegháborús sémákhoz – vélekedett az orosz külügyminisztérium szerdán este. Az oroszok azt ígérik, hogy alaposan ki fogják elemezni a találkozót, és folytatják az ország katonai szervezetének és védelmi rendszerének erősítését.Szentkirályi Alexandra: a kormány háborús időkben is megvédi a családtámogatásokat (Videó)
A kormány háborús időkben sem adja fel a családtámogatási rendszert, továbbra is azon dolgozik, hogy támogassa a családokat – mondta a kormányszóvivő a kormány közösségi oldalára szerdán feltöltött videójában.Párizsi parázs – Rendpárti, jobboldali elmozdulást hozott a franciaországi migránslázadás
Kedden az MCC-vel együttműködve, Párizsi parázs – utcai háború és politikai csaták Franciaországban címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a Migrációkutató Intézet, amelynek központi témája a már hetek óta tartó franciaországi migránslázadás volt, de az illegális bevándorlás és a kötelező betelepítési kvóta is terítékre került. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint a mainstream sajtó bagatellizálni próbálta az eseményeket, illetve a tüntetőket igyekezett pozitív színben feltüntetni, míg a migránsokat kibocsátó országok sajtója inkább elhatárolódik a zavargóktól. Soós Eszter Petronella, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa pedig arról beszélt, hogy a francia társadalom – a zavargások hatására – ismét rendpárti, jobboldali irányba mozdult el.GEOrgPOLITIKA – Az AfD alternatíva vagy veszély a demokráciára?
Az AfD, azaz az Alternatíva Németországnak nevű párt szárnyal. Sonnebergben a párt új polgármestere 52 százalékkal győzött, annak ellenére, hogy mind a konzervatív pártok, a CDU és a CSU, mind a jelenlegi balliberális koalíció szélsőjobboldali erőnek titulálja, és azt is elérték, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (Verfassungschutz) veszélyes, titkosszolgálati eszközökkel megfigyelendő párttá nyilvánítsa. Ennek ellenére a német választók jó része valóban egy alternatívát lát a pártban: a mostani közvélemény-kutatások is kimutatták, hogy jelenleg a németek 19,9%-a szavazna az AfD-re, ha az elmúlt hét vasárnapján lettek volna a Bundestag-választások. Ez a szám az elmúlt választáskor mindössze 10,3% volt. A polgárok láthatóan csalódtak a jelenlegi zöld-vörös-liberális koalícióban, hiszen a nyitott határok, a migránsbűnözés, a teszetoszaság a fűtésrendszerekkel kapcsolatban elbizonytalanította a szavazókat.Vučić reagált a szerb kémfőnök szankcionálására: A Fehér Házban találtak kokaint, nem a szerb hírszerzésnél
Az amerikaiak szankciókat vezettek be a szerb hírszerzés vezetője ellen – na, nem bűnügyek miatt, hanem azért, mert szerintük Aleksandar Vulin túl közel áll Oroszországhoz. Ezt mondta Aleksandar Vučić szerb elnök, arra reagálva, hogy Washington szerint Vulin visszaél hivatali helyzetével, nemzetközi szervezett bűnözési tevékenységben és drogkereskedelemben vesz részt, pozícióját pedig arra használja, hogy Moszkvának nyújtson segítséget. Az államfő arra is felhívta a figyelmet, hogy nem Vulinnál találtak a napokban kokaint, hanem a Fehér Házban, így talán érdemesebb volna, ha Washington a saját háza táján sepregetne.Ajánljuk még

















