vezető
Ilyen egy összeszedett beszéd az amerikai elnöktől – Értelmezzék velünk Biden szavait! (Videó)
Az amerikai elnök ismét megmutatta, hogyan kell a világ egyik vezető nagyhatalmának elnökeként emlékezetes beszédet mondania, amit az AFP tudósításának köszönhetően most Önöknek is bemutatunk. Joe Bidenről azért azt lehet tudni, hogy nem mindig áll a helyzet magaslatán, azonban most önmagát is sikerült felülmúlnia, amikor egy meglehetősen összefüggéstelen felszólalásban eszmézte meg, ő bizony már tudja, hogy megbukik Putyin, sőt, azt is, hogy miért vesztett Oroszország a háborúban. Igen, valóban ezt mondta. És ez még nem minden.Orbán Viktor a hazai ellenzékről: kiderült, hogy zsoldosok ülnek velünk szemben (Visszanézhető!)
Ahogy legutóbb Brüsszelből, most Sopronból jelentkezett be péntek reggel fél 8-kor a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A PestiSrácok.hu oldalán percről-percre tudósítottunk az elhangzottakról.Amikor a Tisztelt Bíróság és az emberek igazságérzete egybeesik
Az a hihetetlen, különös, valószínűtlen, elképzelhetetlen dolog esett meg, hogy a Szeretve Tisztelt Független Magyar Bíróság döntése egy közfelháborodást kiváltó ügyben egybeesik az emberek igazságérzetével. Miután az Igen Tisztelt Bíróságot végül is az emberek tartják, ez igen szép ebben az elkövetők jogaira kalibrált világban.Potápi: a felvidéki magyarság politikai mozgósításában most is fontos szerep hárul majd a fiatalokra (VIDEÓ)
Nem lehet széthúzni, mindenkinek egy irányba kell megmozdulnia, a felvidéki nemzeti közösségnek meg kell tudnia ugorni az ötszázalékos küszöböt, és a magyar pártot be kell, hogy juttassák a szlovák törvényhozásba, amelyre szeptember 30-án lehetőségük is nyílik – fogalmazott portálunknak adott interjújában Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Gombaszögi Nyári Tábor megnyitóján kiemelte: Trianon után a Csehszlovákiához szakadt magyarság is kereste önmagát, kereste a túlélésnek a lehetőségét. Ebből a nagyon nehéz helyzetből elsőként az egyetemisták álltak talpra, amikor az első tábort megszervezték. Úgy vélte, a felvidéki magyarság politikai mozgósításában most is fontos szerep hárul majd a fiatalokra.Egészen elképesztő új sportágat ismerhetünk meg: a hobbilovaglást – ló nélkül
Ha valaki azt gondolja, hogy látott egy kő-papír-olló versenyt és ezzel túl van élete legbetegebb sportélményén, szólnunk kell, hogy sajnos téved. Egy egészen hihetetlen „sport” ütötte ugyanis fel a fejét: a hobbilovaglás. Ez így elsőre nem tűnik komoly dolognak, sőt! Azonban a most következő videó láttán egész biztosan megváltozik minden olvasó véleménye. A hobbilovaglást ugyanis játéklovakkal űzik. Emberek.Az EU elítéli, ha egy vallás nevében fellépnek az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben
Az Európai Unió elítéli az erőszakot, akkor is, ha egy vallás nevében követik el, ahogy azt is elítéli, ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja Strasbourgban, csütörtökön.Nászaly Gábor: Gombaszög feladata nemcsak a szórakoztatás, hanem a felvidéki fiatalság figyelmének felkeltése a közügyek iránt (VIDEÓ)
Napszaktól függ, mit szeretnek inni a táborlakók, de Gombaszög feladata nemcsak a szórakoztatás, hanem hogy felkeltse a felvidéki magyar fiatalok érdeklődését az olyan fontos közügyek iránt, mint például a parlamenti képviselet – többek között erről beszélt portálunknak adott interjújában Nászaly Gábor. A Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője arról is beszélt: a rendezvény idei újítása, hogy az összes eldobható étel- és italcsomagolás lebomló, vagyis komposztálható anyagból készült, tehát a fesztivál után ezek megfelelő módon feldolgozásra kerülnek, és így sokkal-sokkal kevesebb szemetet termelnek.Nem szabad kirekeszteni a transznőket a méhnyakrákszűrésről, ezért Angliában a vagina új neve frontális lyuk - Gav Duncan a Politikai Pankrációban (VIDEÓ!)
Nincs új a nap alatt, amikor Gav Duncan jobboldali megmondóember olyan híreket hoz Angliából a Politikai Pankráció témájaként, miszerint az elfogadás jegyében egy méhnyakrákszűréssel foglalkozó cég átkeresztelte a vaginát frontális lyuknak, hogy a férfiak is mehessenek méhnyakrákszűrésre. Ám, ha ez nem lenne elég, a szigetország hírei között szerepel az is, hogy egy transznő arra buzdít: meg kell ütni azokat a született nőket, akik nem ismerik el, hogy az a férfi, aki nőként tekint magára, szintén igazi nő. A szürreális hírek után azonban a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely a realitás talajára vezényel minket, hiszen nagy port kavart a sajtóban, hogy a NATO-csúcson egyedül az "elszigetelt" Orbán Viktorral fogott kezet Joe Biden amerikai elnök – amit a 444.hu úgy kommentált, hogy nem biztos, az elnök tudta, hol van és kivel fog kezet. A műsor utolsó témája pedig az volt, hogy a Telex az ukránok ellentámadásáról úgy számolt be, hogy az valójában nem is volt akkora bukó, csak azt felejtették el, hogy egy hónap alatt 20 ezer katonájuk vesztette életét a csatamezőn és 2500 harcjárművük semmisült meg.Ajánljuk még

















