vezető
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomozhatnak Jakab Péter ellen
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt indíthat nyomozást Jakab Péter ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – állítja a Mediaworks Hírcentrumra hivatkozva a Magyar Nemzet.Szánthó Miklós: mára világszerte felfigyeltek a konzervatívok a magyar jobboldal sikereire és eredményeire
Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ főigazgatójával a CPAC konferenciasorozat következő állomása előtt az Origo készített interjút.Georg Spöttle: A washingtoni kanóc
Joe Biden most már veszélyesen közel tartja gyufáját a gyújtózsinórhoz. Azzal, hogy Oroszországot terroristaállammá akarja nyilvánítani, Nancy Pelosit pedig Tajvanra küldte, azt mutatja, hogy elvesztette a maradék politikai érzékenységét is. Igaz, megválasztása utáni első, Oroszországgal kapcsolatos megnyilvánulása sem hozta egymáshoz közelebb a két szuperhatalmat, mivel gyilkosnak nevezte Putyin elnököt. Hogy miért is? Nyilván egy szundi alatt rosszat álmodott vele. Az orosz medve bajusza után most a kínai tigris farkát rángatja „Sleepy Joe”.Minden igaz volt, amit az amerikaiak mondtak a szovjetekre, de sajnos az is, amit a szovjetek mondtak az amerikaiakra
Sajnos egyértelműen kiderült, hogy az amerikaiakra túl nagy volt a szuperhatalmi kabát, amit a sors rájuk adott 1991-ben a Szovjetunió szétesése idején. A hidegháború öröknek tűnt, az USA-nak nem is volt terve arra a valószínűtlen esetre, ha megnyeri. Így utólag visszatekintve egyetlen releváns választ sikerült összehozniuk, a Függetlenség napja című filmet, amelyben még kvótanégerek és LMBTQ karakterek nélkül harcoltak az egyetlen hozzájuk méltó ellenséggel, egy, az emberiségnél sokkal fejlettebb fajjal.Márki-Zay Péter szerint a Fidesz lehallgatta az ellenzéket
A baloldal ex-miniszterelnök-jelöltje elárulta, hogy a "bázisukon" hangrögzítés nyomait találták meg a biztonsági kamerákon a szakemberek, amikor azt lebontották. Márki-Zay Péter szerint a Fidesz hallgatta le őket, ami annak fényében nagyon különös, hogy sokan már-már azt feltételezték, hogy a kormány embere Márki-Zay, hiszen kijelentéseivel főként a Fidesz–KDNP malmára hajtotta a vizet. Egymás lehallgatása egyébként is a baloldalon divat, MZP pedig már nem először rukkolt elő azzal, hogy őt bizony megfigyelik vagy lehallgatják...Úgy tűnik, szövetséget kötött Orbán Viktor és Donald Trump – Itt vannak a részletek!
Orbán Viktor miniszterelnök kedden megbeszélést folytatott Donald Trump korábbi amerikai elnökkel – tájékoztatta a sajtót Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Orosz szóvivő: a diplomáciai kapcsolatok megszakításával jár, ha Washington a terrorizmus támogatójának minősíti Moszkvát
Az orosz–amerikai diplomáciai kapcsolatok megszakításához vezethet, ha az Egyesült Államok terrorizmust támogató országnak minősíti Oroszországot – jelentett ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján, Moszkvában.Európa a vesztébe rohan: sosem látott mértékben növelték április óta az energia árát az elhibázott uniós szankciók
Az Európai Unió néhány hónap alatt az egész kontinenst a szakadék szélére kormányozta az át nem gondolt szankciós politikájával, elképesztő mennyiségű léket ütve saját hajójába. A gáz ára az orosz–ukrán háború kitörése előtt, februárban 70-80 euró/MWh körül mozgott, ezt követően a háború kitörése körüli napokban hirtelen emelkedni kezdett, most pedig 220 eurónál tart. Ez nemhogy nem állt meg, hanem március elején újabb lendületet kapott, a gázár pedig csak 100 eurós értékre kúszott fel, most pedig 220 eurónál tart – többek közt erről és a "benézett" európai szankciós politikáról beszélt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egy, a Facebookra feltöltött videójában.Ami nekünk Erdély, az a szerbeknek Koszovó
Ami nekünk Erdély, a románoknak Moldova, az oroszoknak a Krím, az Szerbia számára Koszovó. Különleges érzelmek fűzik a szerb nemzetet ehhez a vidékhez, jobban mondva Kosovo poljéhez, azaz Rigómezőhöz. Ezért is áll most a bál balkáni szomszédainknál! A napokban a koszovói kormány arra akarta kényszeríteni a szerb területeken élőket, hogy szerb rendszámtábláikat koszovóira cseréljék. Válaszul a koszovói szerbek utakat zártak le, egyes híradások szerint fegyverek is ropogtak. Ha kicsit visszamegyünk az időben, akkor kiderül, hogy milyen veszélyeket rejt magában egy ilyen konfliktus.Ajánljuk még

















