vezető
Az új idényben csak főműsoridős meccseken térdelgetnek a hülye angolok, angol hülyék
Összegyűltek a Premier League-ban érdekelt csapatok kapitányai, és nagy elhatározásokat foganatosítottak: csak a városi derbiken és az esti, főműsoridőben játszott meccseken harcolnak tovább a térdükkel a rasszizmus ellen. Délutánonként és kevésbé érdekes meccseken már nincs rasszizmus.Feladatunk a békéért való küzdelem, az azért való munkálkodás – Beszélgetés Bese Gergő atyával
A mai napon veszi kezdetét a 33. Mladifest (Ifjúsági találkozó) Međugorjében (Bosznia-Hercegovina). Az öt napos rendezvénysorozatra több tízezer fiatal érkezik a világ minden tájáról, hogy ünnepelje az evangéliumot, és köszöntse Máriát, a Béke Királynőjét – ahogy ő mutatkozott itt be 1980-ban, és azóta is állandó Mária-jelenések helyszíne. A Római Katolikus Egyház ezeket a jelenéseket ugyan még nem fogadta el, de ennek ellenére minden évben milliók zarandokolnak el ide, és vált ezáltal a világ egyik legnagyobb Mária-zarándokhelyévé, Lourdes, Fatima és Guadalupe mellett.Ilyen egy kárpátaljai magyarnak Ukrajnában élni (Videó)
Az elmúlt fél évben Ukrajna, de főleg Zelenszkij valóságos szent tehénként haknizta körbe a világsajtót. Egy ponton ez érthető is. Oroszország megtámadta Ukrajnát, ilyenkor pedig az ember automatikusan az áldozat mellé igyekszik állni.Azt javasolja az ellenzék, hogy ne legyenek rossz dolgok
Úgy összeállt a hatpárti ellenzék, mint évadkezdésre a Das A-Team, egyúttal hat javaslatot is megfogalmaztak, amiket rendkívüli parlamenti ülésnapon szeretnének tárgyalni.Ma 50 éves a német Playboy, de úgy tűnik, már ez sem a régi
Hugh Hefner alapította még 1953-ban a férfiaknak szóló erotikus magazint, a Playboyt, amelyben olyan hírességeket, szexszimbólumokat "sikerült" megszabadítania a textiltől, mint a Baywatch sztárját, Pamela Andersont, a modellt, Cindy Crawfordot, de a ruháitól a magazin ajánlatára megszabadult Kim Basinger is annak idején. A legelső Playboy címlapján pedig a mindenki által ismert Marilyn Monroe szerepelt a férfiak nagy örömére. Azóta megszokhattuk, hogy szebbnél szebb, formásabbnál formásabb idomú nőket láthatunk a magazin borítóján, akik az újságot fellapozva még többet mutatnak meg magukból. A Playboy "filozófiája" sok vitát generált, az általa sugallt nőképet sok jogos kritika érhette, de a nőiességhez való hozzállása bizonyos értelemben konzervatívnak volt tekinthető. Ahhoz nem fért kétség, hogy ez a magazin a heteroszexuális férfiakat tekintette a célcsoportjának.Greta szomorkodhat – Az energiaválság közepén szembefordultak a „zöld átállással” a vezető német professzorok
A legjobb német műszaki egyetemek húsz vezető professzora nyilatkozatban állt ki az atomerőművek újraindítása mellett, mondván, energia-vészhelyzetet okozott ezek leállítása, miközben az emelkedő energiaárak a versenyképességet és a jólétet is veszélyeztetik – írja a Mandiner. A baj csak annyi ebben az elfogadó demokráciában, hogy a lapnak nyilatkozó tudósok szerint sokan félnek támogatni őket a baloldali nyomás miatt.Georg Spöttle: Koszovó elhalasztja a szerbeket korlátozó adminisztratív intézkedéseket
A szerbek és az albánok lakta „művi államban”, amelyet a legtöbb ország, sőt, az ENSZ sem ismer el, ismét feszültség alakult ki az etnikumok között. Az ok nem más, mint a pristinai kormány új beutazási jogszabálya. Éjféltől a koszovói határrendészet nem ismerte el a szerb hatóságok által kiállított útleveleket és személyiket. A szerbeknek ideiglenes koszovói igazolványt kellett kiállíttatni a határállomásokon. A szerbek – koszovói hírek szerint – blokád alá vették az átlépési pontokat.Nem dolga az Európai Bizottságnak, hogy a tagállamok ügyeibe avatkozzon
Közép-Kelet-Európa új hatalmi központ Európában, és ezzel Berlinnek is meg kell tanulnia együttélnie – mondta a Magyar Nemzetnek Peter Hefele, aki kritikusan nyilatkozott a német energiafordulat térségünknek is ártó végrehajtásáról és Angela Merkel felelősségéről. Az Európai Néppárt hivatalos agytrösztje, a Wilfried Martens Központ német politikai igazgatóját a Mathias Corvinus Collegium esztergomi rendezvényén, az MCC Feszten nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.Ajánljuk még

















