vidnyánszky attila
Belső vizsgálat indult a indult a Nemzeti Színházban történt tragikus baleset ügyében
Még a héten visszaépítik a Nemzeti Színházban a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy a vizsgálatok számára modellezzék, mi mehetett félre a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően – mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A színház saját vizsgálata a rendőrségi nyomozással párhuzamosan folyik majd, hogy utána tudjanak járni, mi miatt nem sikerült az a mozdulatsor, amit a két megsérült színész előtte már legalább százszor megcsinált több tucat sikeres előadáson.Elindult a nyomozás a Nemzeti Színházban történt baleset miatt
Nyomozást indított a rendőrség a Nemzeti Színháznál történt balesettel összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az eljárás azért indult, hogy tisztázzák, terhel-e bárkit is büntetőjogi felelősség.Nem fogadták el Vidnyánszky Attila lemondását – A Nemzeti Színházban történt baleset körülményeit vizsgálják (Frissítve!)
Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert – közölte a teátrum a Magyar Nemzettel. Hétfőn társulati gyűlést hívott össze Vidnyánszky, amelyre délelőtt sorban érkeztek az olyan színészek, mint Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Blaskó Péter, Szabó Sebestyén László, Herczegh Péter, Berettyán Sándor és Nagy Mari – írja a Mandiner. Csák János és Vidnyánszky hétfőn meglátogatta a színészeket a kórházban.Vidnyánszky Attila: Ukrajna mindent megtesz azért, hogy a kárpátaljai magyarság megszűnjön létezni
Vidnyánszky Attila hosszú interjút adott a Kontextus nevű YouTube-csatornának. A neves rendező politikai és kulturális kérdésekről, az életéről, valamint az orosz–ukrán háborúról is beszélt.Megijedt egy orosz rendezőtől a Színházi Olimpiára nevező ukrán társulat
Nem lép fel egy ukrán színtársulat a Budapesten megrendezendő X. Színházi Olimpián. A döntést azzal indokolták, hogy nem kívánnak olyan versenyen részt venni, ahol oroszok is indulnak. A baj csak az, hogy ebből semmi sem igaz, orosz társulat ugyanis nem vesz részt a rendezvényen, mindössze egy orosz származású rendező van a szervezők között, ráadásul éppen ő javasolta, hogy a konfliktusok elkerülése végett honfitársai ne mérettessék meg magukat.Ajánljuk még















