vívás
Hamar elkopott az egyik bronzérem, cserélni kellett
A bronzérem elkopott, de Eszter ragyog! – olvasható a Magyar Vívó Szövetség Facebook-oldalán. A 21 esztendős versenyző a párizsi olimpia női párbajtőrvívó versenyében szerezte meg Magyarország első érmét.Szerény egyéni teljesítménnyel zárták az olimpiát a vívóink
Szépen tartották magukat az első fordulókban női kardozóink, de Márton Anna előbb Pusztai Lizát volt kénytelen kiejteni, az elődöntőig pedig senki sem tudott eljutni a mieink közül. Mivel Dósa Dániel is hamar elvérzett a férfi tőrözők közt ma, mindez azt jelenti, hogy a magyar vívás nem tudott komoly nyomot hagyni az egyéni versenyekben a párizsi olimpián, amely inkább a meglepően korai kiesésekről marad emlékezetes. Muhari Eszter bronzérméről azt reméltük, hogy a kezdet, de végül az egyetlen maradt. Csapatban még javíthatnak férfi és női kardozóink, illetve férfi párbajtőrözőink, de ez az utolsó szalmaszál ahhoz, hogy a vívás hozza az előző olimpiákon megszokott, és a szakág által önmagától is elvárt eredményt.Elkeseredett a dobogóról lemaradt vívónk - ezt nyilatkozta a bronzmeccsen kikapott Andrásfi Tibor (VIDEÓ)
Drámai körülmények között a negyedik helyen végzett Andrásfi Tibor férfi párbajtőrben a párizsi olimpián. A 25 éves magyar vívó az egyiptomi el-Szajed ellen hosszabbításos asszóban, többszöri videózás után egy tussal maradt alul.Andrásfi Tibor hajszállal kikapott a bronzmeccsen, továbbra sincs férfi vívóérmünk
Csodálatos napot vívott végig az előzetesen legkevésbé esélyesnek tartott párbajtőrvívónk, Andrásfi Tibor, aki különösen az asszói végén parádézott, de az elődöntőben homokszem került a gépezetbe, és a japán Kano megállította egy elképesztően szoros és kemény ütközetben. A bronzmeccs még az eddigiekhez is kiélezett asszót, kevés tust és őrületes izgalmakat hozott. Az egyiptomi Elszajed végül egy igazán hosszúra nyúlt hosszabbításban tudta legyőzni Andrásfit, aki így sajnos érem nélkül maradt.Éremért vívhat ma este Andrásfi Tibor
Nagy reményekkel várhattuk a férfi párbajtőrözők küzdelmét, hiszen az első két kiemelt egyaránt magyar volt, ám felemásan zajlott a nap. Az egyéniben uralkodó világ- és Euórpa-bajnok Koch Máté azonnal kiesett, ám másik két versenyzőnk továbblépett az első körből. Sajnos az első fordulókban sorra elvesztettünk valakit, hiszen a nyolcaddöntőben a második kiemelt Siklósi Gergely is elbúcsúzott, így a leghátrább rangsorolt versenyzőnk, Andrásfi Tibor maradt versenyben. Ő viszont bemenetelt az elődöntőbe, hiszen a negyeddöntőben legyőzte a tavalyi egyéni Eb-ezüstérmes olasz Federico Vismarát is.Szepessy József német színekben lett vívásban világbajnok, de a szíve hazánkért dobog – Mi kérdezünk
Szepessy József életútja megérne egy nagy mozifilmet. A magyar nép részéről pedig egy hatalmas és örökös elismerést. A Szatmárnémetiben született vívó disszidált Romániából és később német színekben ért el hatalmas eredményeket. Többek között Schmitt Pál ellen is pástra lépett. Azonban a legendás sportoló sosem feledte Magyarországot, és azt sem, hogy magyar vér csörgedezik az ereiben. Mióta üzletemberként dolgozik, folyamatosan kapcsolatban van velünk, magyar emberekkel és tapasztalatával segíti a munkánkat, életünket. Többek között az OSC legendás vívótermének múzeummá való alakításáról és németországi életről is beszélgettünk a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában. Utóbbi egyébként annyira bizonytalan, hogy már több mint negyvenezer német telepedett le Magyarországon.A lengyel vívószövetség a CAS-nál támadná meg az oroszok visszaengedését
A poznani női tőrvilágkupa lemondását követően a Lengyel Vívó Szövetség (PZS) főtitkára jelezte, hogy fellebbezést szeretnének benyújtani az orosz és fehérorosz sportolók nemzetközi versenyekre történő visszaengedése ellen a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).Ajánljuk még