Pesti Srácok

Dobrev Klára lassan a világ urának képzeli magát: szerinte a DK eléri az 51 százalékot a választásokon, egyedül akar kormányozni a Gyurcsány-klán

Dobrev Klára lassan a világ urának képzeli magát: szerinte a DK eléri az 51 százalékot a választásokon, egyedül akar kormányozni a Gyurcsány-klán

2026-ban már 51 százalékon áll a DK - ennek a reményének adott hangot Dobrev Klára a 24.hu-nak adott interjújában, ahol eszébe sem jutott, hogy brigádja már egyszer hatalomra került, gyászos és bűnös ténykedésük gyümölcse pedig az ország teljes kiszipolyozása és az összeomlás volt. Ennek ellenére Dobrev ragaszkodik a demagóg mantrához, miszerint a pártja szociáldemokrata álláspontot képvisel, ezt pedig azzal igyekezett alátámasztani, hogy az EP-választási kampányában az európai minimálbérről, multiadóról és az Európai Egyesült Államokról beszélt. Az interjúban Dobrev Klára reagált a momentumos Donáth Anna kritikájára, aki a DK-t hazugságkultúrával vádolta meg. Érdekes látni a két régi kommunista família harcát, akik a demokrácia zászlóshajójának tartják magukat, miközben a diktatúra sötét szövetéből érkeztek és láthatóan nem sokat változtak elődjeikhez képest.

Az interjúban tehát a kommunista diktatúra örököse, Dobrev Klára megvádolta az ellenfeleit azzal, amit férje baloldali kormányzása alatt valóban átélhettek a magyarok: olyan furcsa mondatokat mondott, miszerint ha az emberek nem tájékozódhatnak szabadon arról, hogy milyen politikai alternatívák vannak Magyarországon, az diktatúra. Bizonyítás, alátámasztás természetesen nem szerepelt az üzenetekben, csupán a végletekig lebutított populista maszlag. Cserében Gyurcsányné beszélt arról is, hogy a vagyonnyilatkozata nyilvános.

-fogalmazott Dobrev Klára. Természetesen az a kérdés sem hozta zavarba, hogy pár éve még Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a "fizessenek a gazdagok" mantra sima bűnbakképzés, most pedig ugyanezt mondják. Tudjuk, hogy Gyurcsányékat ennél vaskosabb hazugságok sem hozták zavarba, így itt sem sikerült elérni a minimális orcapirulás állapotát. Dobrev Klára az interjúban nyíltan kimondta, hogy az egyetlen ellenzéki alternatíva a DK és a Gyurcsány házaspár, így ez egy komoly üzenet a baloldali szövetségnek, hiszen az 51 százalékos támogatottság ígérete ugyancsak azt mutatja, hogy a diktatúrázó Apró-unoka már annyira nyeregben érzi magát, hogy szerinte egyedül is menni fog a kormányzás. Na, meg persze ott van az a bizonyos bili és a belelógó kéz is.

PestiSracok facebook image

Dobrev azonban nem tud leállni a diktatúrázással, persze ez érthető egy olyan embertől, aki a diktatúrából érkezett, azt szívta magába a családjától, hogy egyértelmű kisebbségben is többségnek kell látszani, a kommunisták pedig 17 százalékkal a hátuk mögött is az egész ország irányítását tartották az egyetlen elfogadható megoldásnak:

Ha tükörbe nézett volna végre a Gyurcsány-klán, akkor ez a mondat végre egy őszinte gondolat lett volna tőlük, de természetesen most sem magukra gondoltak. Végül örömmel konstatálhatjuk és egyben megnyugodhatunk, hogy Dobrevet a sorozatos választási vereségek nem tántorítják el a politizálástól, eszében sincs visszavonulni.

Fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.