Zavarodottan próbált magyarázkodni a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna, amikor arra a kérdésre kellett volna válaszolni, miért lép együttműködésre a Momentum a 2006-os terrort elrendelő Gyurcsány Ferenccel és az antiszemita Jobbikkal – írja az Origo. A Csepel Művek területén tartották meg az elmaradt Tranzit vitáját pótló Garázsvitát, ahol Varga Judit igazságügyi miniszter szabályszerűen lesöpörte vitapartnerét, Donáth Anna momentumos uniós képviselőt. A vita legtanulságosabb pontja talán az volt, amikor Donáth Anna kénytelen volt elismerni: ha egyenként végignézzük a jogállamisági kritériumokat, abban Magyarország jól áll. Varga Judit hozzátette: pontosan ez az a bolsevik tempó, ami a Sargentini-jelentésben is érvényesült: nem a konkrétumokat nézik hanem általános mantrákat hangoztatva támadják Magyarországot.
A vita ugyanazon minta alapján zajlott, mint általában: Varga Judit folyamatosan konkrétumokkal érvelt, miközben Donáth Anna megpróbált ez elől kitérni, és általános baloldali politikai szólamokat ismételgetett.
Donáth például azzal büszkélkedett, hogy nagyon jó munkakapcsolatban van Vera Jourovával, mire Varga Judit azt válaszolta:
Nem csodálom, hogy jó munkakapcsolat van önök közt, hiszen (Vera Jourová – a szerk.) minden találkozásunkkor nagyon jól tájékozott álhírekből.
Varga Judit élesen kifogásolta, hogy a Donáth által dicsért Jourová minden uniós jogállamisági jelentés előtt manipulatív módon szivárogtat.
A beszélgetésben az igazságügyi miniszter megkérdezte, hogyan tud szövetségre lépni a Momentum Gyurcsány Ferenccel és a DK-val: egy olyan politikussal, akinek miniszterelnöksége alatt, 2006-ban rendszerszintű jogállamisági problémák voltak).
2006-ban valóban politikai nyomás alatt voltak a bíróságok, Brüsszel füle botját sem mozdította
– mondta Varga Judit.
Az igazságügyi miniszter felidézte, hogy 2006-ban az első fokú bíróságok 141 esetből 139-ben elrendelték az előzetes letartóztatást olyan ügyekben, ahol utána rendre kiderült, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követtek el a tüntetők.
Akkor még egy egyszerű meghallgatásig sem jutottunk el Brüsszelben, csak egy könyvbemutatóig
– mondta Varga Judit. Donáth Anna meglehetősen egyedi módon azzal próbált kibújni a válasz alól, hogy a Momentum 2006-ban még nem létezett és akkor nem a mostani bizottság és parlament volt Brüsszelben. Arra nem válaszolt, hogy miért lépnének most együttműködésre a szemkilövetésekért felelős Gyurcsány Ferenccel. Helyette csak a szokásos politikai szlogenek ismételgetésével válaszolt: szerinte Magyarországon nincs jogállam és demokrácia. Amikor Varga Judit konkrétumokat kért, váratlanul azt válaszolta:
Nem érdemes konkrétumokat nézni, mert ebben Magyarország jól teljesít.
A teljes beszélgetés ITT tekinthető meg.
Forrás: Origo; Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd
NOCSAK
2020-09-30 at 23:17
“Nem érdemes konkrétumokat nézni, mert ebben Magyarország jól teljesít.”- na ez a mondat a sava, borsa minden jogállamnak, mivel attól jogállam , hogy törvények, rendeletek szabályozzák. Ezt pedig nagyon nehéz elképzelni konkrétumok nélkül!!! HA ebben jól teljesít, akkor semmi gond sincs!!!
Donáth Annának fogalma sincs, hogy minden egyes nap a törvények adta keretei között kell dolgoznunk, mert ha nem, akkor az jogszabály szegést követünk el!! tehát bűncselekményt!!! Hát persze Ő úgy él, hogy nem is érdekli, hogy mikor szegi meg a törvényeket, úgy látszik ehhez van szoktatva. A libernyákoknak mindent szabad, úgy képzelik, hogy ők mindenki felett állnak!
Vízöntő
2020-09-30 at 21:48
Namond, rendben volt az!
Donáth Anna és a Momentum arcának, ”értékének” a bemutatása megtörtént.
Ők ez a szint, és az öntelt buta arcuk, a társelnök, aki a bölcsek kövérének hiszi magát, kijött a fényre, beugrott és elárulta magát!
Egy komoly üzenete van, ezeket a hatalom közelébe sem szabad engedni!
Namond
2020-09-30 at 21:21
Hát jó is lenne, ha így lenne.
De nem így volt.
Domáth neveletlenségét és agresszivitását sem a mediátor Földi-Kovács Andrea, sem Varga Judit nem tudta kezelni.
Hiába voltak Varga Juditnak reális, igaz érvei, azok belefulladtak a Donath féle show-ba, melyet a mediátor nem tudott megfékezni.
Vízöntő
2020-09-30 at 20:34
A HrTv-n most néztem meg a vitát. Amit előre tippeltem az jött be.
Varga Judit miniszter, profi jogász és EU szakértő, szemben Donáth Anna, aki EP képviselő, bár a képességei és felkészültsége alapján legfeljebb szórólapos aktivistának alkalmas a politika színpadán, szerintem.
Varga Judit tényeket vonultat fel, az EP belső piszkos belső trükkjeit is ismerve, Donáth meg levegő után kapkodva ontja a liberális mantrákat, panelokat, amiket a nyugati médiumok ontanak a tények ismerete nélkül (ami nem is érdekli őket), miközben láthatóan fogalma sincs a jogállamról, a jogról!
A csúcs az a pillanat volt amikor feketén-fehéren kiderült, Donáth Annának a legalapvetőbb jogi alapvetésről sincs fogalma, de a jogállamiságot emlegeti, kifogásolja, a tényekkel szemben cikkekre hivatkozik.
Tény lett az is, hogy Donáth Annával törölgettek, és a Momentum megint égett!
Varga Judit hozta a szokott formáját, nagyon rendben volt. Viszont egy komoly vitához egy komoly partnert érdemelt volna!
Zsike
2020-09-30 at 19:53
Érthetetlen, h egy miniszter miért áll le / ki vitázni egy senkivel, még ha az egy akármilyen pártocska akárhova delegált képviselője is! Et egy totális aránytévesztés! És sajnos, a mi részünkről, vagyis Varga J. miniszter részéről s nem DA részéről! A sas nem kapkod legyek után! Hogy lemosta a pályáról ezt a senkiházi Donáth libát, az nem lehetett kétséges a priori senkinek! Nem értem, ez mért eredmény, mi ok győzelmet kiáltani ebben az aránytalan helyzetben! Nem kellett volna! Vagy álljon ki Varga J. miniszterrel egy méltó, fajsúlyos vitapartner! Ebből le kell vonni a megfelelő következtetést a jövőre! Érthetetlen, h Varga J. miniszter ezt miért lépte meg?! Ne tegye legközelebb sem ő, sem más! Kizárólag a megfelelő rangú és szintű vitapartner esetén kell felvállalni a vitát, különben erodálódhat a szerepe, helyzete!
Karácsony..sk
2020-09-30 at 19:41
Ezt donaldkacsát ha meglátom, leokádom!
Szlovákiábgól…
Hajdu János
2020-09-30 at 19:02
Nem sikerült végig néznem, mert ez a donátféle Büdüs K…. viselhetetlen. Örülök, hogy a miniszter asszony nyugodt maradt. Annuskának javaslom, hogy tartósan költözzön Hollandiába a férjecskéjéhez, mert itthon baja eshet előbb utóbb.
csepeli
2020-09-30 at 18:38
Végig néztem a vitát, és nyugtalanságom nem csitult, mert túl azon, hogy a “sas nem kapkod legyek után” világos, hogy a hangos kormány- /és magyar/ ellenes mantrát fújók száma napról napra nő. Itt V.J. miniszter asszony érvei már az EP jelentések vitáiban meggyőzőek voltak, az EP még a törvénytelen szavazást is igénybe véve döntött az ország elítélésében. Kicsit erősebben -hazugnak nevezve- kell a D.A. félékkel szemben fellépni. nincs sok idő, támadni kell, mert támadás alatt állunk. Gratulálok a miniszter asszony türelmes, alapos érveléseihez.
/PS. sajnos ehhez hasonló goromba vádaskodások elé nézünk. Mit keresünk mi ebben a brancsban?/
Lupus
2020-09-30 at 18:08
MOST kezdődik a tegnap esti beszélgetés TELJES felvételének közreadása a Hír TV-ben.
Logikus
2020-09-30 at 17:30
Varga Juditon nagyon látszott a jól neveltsége. Egész végig nyugodt volt, nem hangoskodott, nem keverte össze-vissza a témákat, és engedte szóhoz jutni a másikat.
Donáth Annán meg az látszott, hogy semmi otthoni neveltetése nem volt. Egész végig össze-vissza beszélt, folyamatosan a másik két hölgy szavába vágott, vagy nem engedte szóhoz jutni őket. Ráadásul tudatlan és tájékozatlan is.
Torockó
2020-09-30 at 17:15
A butaság nem mentség arra, hogy valaki momentumos. Meg arra sem, hogy Magyarország ellen acsarkodik.
aladin
2020-09-30 at 15:56
Varga Judit a vitában szinte leseperte ezt a momentumos Donáth Anna nevü ribbancot. Nehogy már mi magyarok ezt az apja álltal Donáth László álltal nevelt f…..sz szopot támogassuk.
tornaszobásdonáthlány
2020-09-30 at 15:08
Apja sem 100-as (libernyák komcsi), anna az otthoni LMBTQ érzékenyítésen még ütődöttebb lett. Így egyenes volt az út a momentumba, ill. hugyosgyurka EU-jába. Azt hiszi a süket dumával, konkrétumok nélküli fröcsögéssel jobban árthat hazánknak, mint a tróger jurova és a söpredáékben korábban helyet kapó SZARgentini et.nő. A jogállamiságra akkor sem neheztelj, ha apádat tömlöcbe vetik a tornaszobai szexkurzusok miatt…
Judit
2020-09-30 at 14:35
Édes, kicsi Annácska! Csak így tovább! Le ne lépj az útról, mert ott már nincsenek mantrák, ott már nem tudjuk fogni a kezed, ott csak egy okos, művelt, ráadásul szép magyar asszony van kellemes hanggal, aki úgy tud érvelni, ahogy Te sose fogsz, édesem, mert Neked nincs mivel, és ezért választottunk ki, tudod? Maradj hát a lenini úton és kiabálj csak tovább jó hangosan! Akkor majd vigyázunk Rád!
Magd@
2020-09-30 at 14:25
Rezműves Gusztáv
Eggyel feljebb a videó
Magd@
2020-09-30 at 14:21
Smarton részére
https://www.youtube.com/watch?v=oUsnsJNhO2s
Smarton
2020-09-30 at 13:55
Már értem, most megy a video a Pesti TV-n. Addig nem láthatjuk, amíg ott le nem megy. Nézettség!
Rézmüves Gusztáv
2020-09-30 at 13:46
Kár hogy az ember fia nem nézheti meg ezt a videót. Amiről itt kommentek száguldoznak az éterben.
Apropó vélekedés a máról vagy a holnapról.
Már megszokottá válik az információs társadalomban, hogy az analfabéták is véleményt alkothatnak A közmegegyezésen alapuló szabályokról egy a bolygónkon található közigazgatási területi egységben vagy szektorban, mint egy állam.
De ezzel összefüggésben hagy legyen szabad azoknak is felfigyelni a témára.
Akik nem bizonyos érdekek képviseletére össze sereglet gruppok kialakított és pártfegyelemmel bisztositott állásfoglalásai szerint szemlélnének egy ilyen vitát, hanem a többségi társadalomnak az a tényleg többségi hányada. Amely kérem pártokon kívülieknek konkrétan a nem párttagságot számláló népessége.
Ezek egyházak vagy gyülekezetek közöségeit is jelentik, mint az közismeretes mindenki ellőt.
Nos, kérem én az analfabéta és egy gyülekezet tagja azt állítom.
Nem a szabadkőművesek azon álláspontja mértékadó kizárólagosan ebben a kérdésben.
Tudni illik, a világot egységesen vagy összevonzottan kívánják vezetni. Mert ezzel a vélekedésükkel csak a saját csoport társaik feletti kötelezettség (un pártfegyelem) keretében gyakorolnak befolyást.
Mert az általam említet, párton kívüli többség azt gondolja nem hajlandó ezekben a csoportokban részt venni. Így aztán azt állítva, hogy, a szülőföldben az elődeik nyugszanak. És ezen Sirok felet holmi idegen kolektivák nem jogosultak rendezkedni és hatalmaskodni. Ha erre van, szükség .Majd itt ők a terület szülöttei ellátják azt. Nos, a roszindulatu szándékoknak itt lehetne határa. A nemzetek leuralásának jogállamokat értelmező kérdéskörében.
Tisztelettel Cseko az analfabéta.
Foton
2020-09-30 at 13:42
LEGYEN MÁR MŰVÉSZI ESZKÖZÖKKEL ÉLŐ FILM-SZÍNDARAB A-GYÖKÉRTELEN- MOMENTUM-MENTALITÁS GENEZISÉRŐL.LEGYEN MÁR A KULTÚRÁBAN-HONFOGLALÁS-ÉS NEM ENYEDI ILDIKÓK PÉNZELÉSE.LEGYEN FILM A JELENLEGI-DILIS-EURÓPAI ELITRŐL-EZEKRŐL , AKIK EURÓPÁT ETNIKAILAG AKARJÁK ÁTALAKÍTANI, ÉS KREATÚRÁKAT HOZNAK LÉTRE A FÉLPERIFÉRIÁN-ELÉG VOLT A FIDESZ TOTOJÁZÁSÁBÓL A KULTÚRA TERÉN.
Foton
2020-09-30 at 13:38
HA A FIDESZ VÉGRE BIRTOKBA VENNÉ-MEGTISZTÍTANÁ A KULTURÁLIS ÉLETET-PL. FILMKÉSZÍTÉST-AKKOR NEM MINDIG A MÁSSÁGRÓL KÉSZŰLNÉNEK FILMEK-HANEM PL. ARRÓL, HOGY MIKÉNT JÖN LÉTRE EZ A GYÖKÉRTELEN MOMENTUM-LÉLEK-MIKÉNT TESZIK MEG AZ ILYENEKET KREATÚRÁJUKNAK NEMZETKÖZI ERŐK.AKI A KULTÚRÁLIS ÉLETET ÁTENGEDI AZ ELLENSÉGEINEK AZ DEBIL-MERT NEM TUDJA MEGHATÁROZNI, HOGY—MIRŐL-KÉSZÜLJÖN-ÉS MIKÉNT KÉSZÜLJÖN FILM-VAGY SZÍNHÁZI DARAB.-
Foton
2020-09-30 at 13:18
EGYÉBKÉNT EURÓPA TERVEZETT ETNIKAI ÁTALAKÍTÁSA-AMIT A FÉLESZŰ MOMENTUMOSOK TÁMOGATNAK-TÖRTÉNELMI BŰNCSELEKMÉNY-NÉPÍRTÁSI KÍSÉRLET.ÉS NEM JOGÁLLAMI.
Grósz István
2020-09-30 at 13:18
Tisztelt Miniszter asszony!
Gratulálok! Ön megsemmisítő vereséget mért Donáth Annára. Ez a beszéd, ezt így kell csinálni. Büszke vagyok Önre, nagyon de nagyon. Vera Jourová gyakoroljon önkontrollt, és mondjon le!
Sajnos megint müködik a kettős mérce.
Foton
2020-09-30 at 13:15
MINDIG A FIDESZES NYER-VITÁBAN-HA ÉRVEL-ÉS NEM PUSZTÁN KOMMUNISTÁZIK-LIBERNYÁKOZIK. A MOMENTUMOSOK RÉM EGYSZERŰEK.
Searching For Liberal Bullshit
2020-09-30 at 13:00
Doughnut felöltözni sem tudott. tornacipő….
Polgar
2020-09-30 at 12:59
Ritka aljas leszbika, eroszakos, buta!
kbandi1
2020-09-30 at 12:45
A haladó tudatú evangélikus lelkész lánya sem különb az emberi erkölcsitartást illetően.
Az ilyen emberek meggyőződése rendszerint összekuszálódott gondolatokból tevődik össze, ami nem lehet teljes értékű. Felelősségteljes megbízással ellátni őket, no az az igazi felelőtlenség.
Poppy
2020-09-30 at 12:36
Hát nagyon buta egy nő Annácska. Tiszta apja.
Szánalmas hazaáruló.
Patriót
2020-09-30 at 12:34
Nemzet ellenes buta liba.
Azt a vidó részletet kellene vetíteni non-stop kivetítőkön, ahogy a nyelvét öltögeti mint egy dedós az EP- ben. Mellette a másik nagyeszű meg huzigálja a puszka valaga alá a rögzített székét. A cseka.
smarton
2020-09-30 at 12:31
Mi a fenéért nem lehet megnézni?
Szabó László
2020-09-30 at 12:23
Már abból is a tudatlanságára lehet következtetni, hogy Varga Judittal kiállt vitázni!
Poroszlai Róbert
2020-09-30 at 12:04
donátügynök a haza ellensége.
Vendy
2020-09-30 at 11:44
Az ész sehol mem partner a megmérettetésen
Magd@
2020-09-30 at 11:27
Az kiabál akinek a háza ég!
Ez a kommunista alapképzést kapott, demagóg, félművelt, de persze harsány nőszemély úgy ordított mint egy sarokba szorított szuka.
Varga Judit tudásának és tapasztalatának és higgadtságának meg csak a közelébe se jöhet! Aki nem hazudik, annak nem kell üvölteni és panel szövegekkel dobálózni.
A régi jó bevett taktikát újra használják az elvtársak.
Atosz
2020-09-30 at 11:14
Mocskos hazaarulo aberralt ribbanc ez a donat(kacsa)anna a pedofil rattyi apjaval egyutt !!!
gács
2020-09-30 at 11:09
Több szembesítő műsorra van szükség, ez a legmeggyőzőbb módszer, és nem kell félni az alkalmazásától, mert igazunk van. Persze akadnak majd rafináltabb ellenfelek is a butuska Donáth Annánál, de nem baj. Győznünk csak küzdelem árán lehet.
ómió
2020-09-30 at 11:09
Szóval, “konkrétumokban jól teljesít”, viszont “liberálisan” bármit ráhazudni ideális? Hogyé’ is van ez, efftársak?!
olvasó
2020-09-30 at 10:57
Hajrá, csak így tovább, “ez a lényeg…..”.Csak így tovább Judit!
Saghy Rozalia
2020-09-30 at 10:18
Ettől még azt fogja nyomni, amit eddig.
Gullwing
2020-09-30 at 10:00
Hé euroliba, apád ma kit zaklatott?!
Hesslerezredes
2020-09-30 at 09:34
Ha még a gyűlöletbeszédet és az ún. önkényuralmi jelképeket is tiltó rendelkezéseket is hatályon kívül helyeznék, akkor a világ 2. legszabadabb véleménynyilvánítási országa mi lennénk. Ebben az USA még megelőz minket.
Egyébként a libsevikek nyílt vitában mindig alul maradnak – azonnal kiderül, hogy csakis hazug lózungokat mantráznak.
SGI
2020-09-30 at 09:04
“Nem érdemes konkrétumokat nézni, mert ebben Magyarország jól teljesít.”
Kretén hülye liba, akkor pedig mi jó apád bajod van?!
Contrabass
2020-09-30 at 08:58
“Mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket” / Kornis Mihály
Rémusz.
2020-09-30 at 08:55
Nem a mirészünkröl van a gyűlölet, hanem a libernyák baloldalról!!
Egészen véletlenül, nem a baloldal mantráit és hazugságait kell, napról-napra hallanunk??!!
Bármit tesz a kormány, csak a hőbörgést, a fröcsögést kell, mindennap megtapasztalnunk, vagyis, ha van sapkája, hát az a baj, ha nincs sapkája, akkormeg az a baj.
Legaláb a tényeket fogadná el a lipsi horda!!!
De, nem. Az az érzésem, hogy a lipsik, sem olvasni, sem gondolkodni, nemtudnak.
Gondolkodni?? Ugyan már!! Az fáj!! Ja! Mivel is gondolkodjanak??!! Hisz eszük az annyi, mint sivatagba az ivóvíz!!
dajkstra
2020-09-30 at 08:53
Akkor örülj,liberálbolsi Csányi,menj panaszkodni Kim Dzsong Unnak!Maradj is ott,örökre.!
csakafidesz
2020-09-30 at 08:47
Ma beismeri, holnap letagadja. Akár csak jurová. Ezek szavahihetetlen, hazug emberek.
Károly
2020-09-30 at 08:42
A Hazat arulot, miért kellene szeretni???
mirti
2020-09-30 at 08:25
egy újabb libernyák tulajdonságot definiálhatunk ez az “ÖNBIZALOM” teljes hiánya.
Mégis mire számított ,hogy majd ő “húgyagyu ” cafka bármit is elér Varga Judittal szemben…..és ezek Brüsszelben milliókat keresnek !!!??? A többi libernyák képviselő sem lehet külömb.
Ivan von Gorcsev
2020-09-30 at 08:15
Az nem jelenthet örökös előnyt apuci pici eszű kicsi lányának, hogy a papa 16 évig szoci képviselőként hajkurászta az ápolónőket – egy vitára fel is kell készülni. Ha ész nincs, csak az üres helye, akkor pedig ne menjen napra !
Contrabass
2020-09-30 at 08:05
Úgy tűnik a hazátlan donáth lány, testi-lelki jóbarátja jourova, alkalmatlan, hazug és gonosz, élveteg arcú bárisnyának. A házasságuk nagy európai esemény lesz, tán még a pápa is megáldja őket!
Gáspár Anette
2020-09-30 at 07:39
Kit érdekel, hogy ez a hazaáruló, aberrált kis kretén mit ismer el, és mit nem?!