Donáth Anna, a Momentum vezetője közösségi oldalán arról írt, hogy Magyar Péter tegnap (hétfőn) azt nyilatkozta: „a Fidesz Európa-politikája közelebb áll hozzá, mint az ellenzéké. Mondata egybecseng korábbi, »sok minden jó irányba megy ebben az országban« típusú kijelentéseivel” – hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus.
De beszéljünk világosan: a Fidesz Európa-politikája a rombolás, a pénzlehúzás és Putyin érdekeinek kiszolgálása. Amikor Magyar Péter az európai szuperállammal riogat, azzal egy orbáni fakenewst ismétel meg
– folytatta Donáth, aki itt megjegyezte:
Valójában egy átláthatóbb, szolidárisabb és hatékonyabban működő Európa igénye áll szemben a Fidesz-féle populisták szuverenitásba csomagolt rombolásával.
A Momentum vezetője megjegyezte: „a nemzetállami szuverenitás és az erős Európa tudatos szembeállítása, »a mindenbe beleszóló Brüsszellel« való riogatás a rogáni propaganda szüleménye”.
A valóság az, hogy sokkal többet kapunk Európától, mint amennyi kötelességet ránk ró a tagság. Nemcsak szabad határokat, kereskedelmet, támogatást és védelmet, hanem együttműködést és identitást is
– sorolta.
Ha Magyar Péter Európa kérdésében közelebb áll a Fideszhez, mint a Momentumhoz, akkor nem pusztán a magyar ellenzéket opponálja, de a teljes Európa-projektet, és annak minden támogatóját: a szociáldemokratákat, a liberálisokat, de még a Néppártot is. Ezúton is emlékeztetem rá, hogy a Fidesz többek között vállalhatatlan Európa-politikája miatt kényszerült távozni az Európai Néppártból. Onnan, ahová Magyar Péter állítása szerint tartozni szeretne
– zárta a posztot Donáth Anna.
Forrás: Mandiner; Vezető kép: Képernyőfotó
Agi
2024-04-10 at 09:57
Igen, minden ugy kezdodott,hogy Annuska kiontotte az olajat
Anna a szarházi hazaáruló génselejt
2024-04-09 at 17:27
Anna aljas hazaáruló ribanc!
“Basszátok egymást, csak ne lopjatok”.
Aljadék László apád csuklóján már mikor kattan a bilincs?
Már nagyon várják a békásmegyereiek és sokan mások.
aladin
2024-04-09 at 16:42
Na szemétláda momentumosok Donáth és Cseh most, hogy a momentum nézettsége lement 4 %-ra, lehet közösen duettbe röhögni.
Sanyáta
2024-04-09 at 16:22
Kedves Anna Ön árúlója a magyar népnek……. nem tudok Önnel mit kezdeni elfogadom a kritikáját,de a szocialista szeművegen keresztül nem ugyanazt látja amit én.Vitázni lehet és kell is. De Nem Önnel aki idegen érdekekért eladja magát!A Magyar Péter nem kompetens manapság, jópofának látszik, de nem az!
Xerxész
2024-04-09 at 15:32
“Annuska kiöntötte az olajat…”
Mekkelek
2024-04-09 at 15:13
Na tessék, donáthanna is elkezdte a rogánipropapgandát.
Ha magyarpeti napszemüvege leesik álmában a fejéről, az is a tóni miatt van.
Amúgy nem pszichopata a csávó, csak fáradt. Majd megírja a telex is. Mindenki megnyugodhat.
api01
2024-04-09 at 15:08
Egyre jobb a műsor.
odu
2024-04-09 at 14:49
Csak azt a két fránya igazgatósági posztocskát dobják mán vissza petyának, oszt megnyugszik.Az nagyon úgy tűnik szorgalmasan jár tanfolyamra MZ/x petyához, ezen csodás kiszólásokat csak tőle lehet megtanulni, hejjába no, nehéz megfelelő arányba vegyíteni az igazságot a hazugsággal, főleg úgy, hogy bombasztikusan hasson az agyzizentekre.A donát aggodalma jogos, teljesen szétcseszi az ellenzéki szappany operettet, eljön még az idő, amikor petya 2,0 lészen a legnagyobb tüske gyurcsánykláriék körme alatt.
vérgőz
2024-04-09 at 14:45
“A valóság az, hogy sokkal többet kapunk Európától, mint amennyi kötelességet ránk ró a tagság.”
…nem csoda, hogy a magyarpéterek tőletek viszik a szavazókat…
“Nemcsak szabad határokat, kereskedelmet, támogatást és védelmet, hanem együttműködést és identitást is”
-a szabad határok és kereskedelem elsősorban a Fényességes Nyugatnak kedvez: lásd kivándorló munkaerő, piacaink elárasztása mindenféle mocsokkal
-támogatás és védelem: miben is, megint delirálsz vagy csak kottaszerűen hazudsz?
-eggyüttműködés: röhög a vakbelem
-identitás: ja, ilyet tényleg akarnak nekünk (LMBTQ++, újfajta náculás: lásd zsidók üldözése, stb.)
Végösszeg: hatból egy igaz, mondjuk az se pozitív előjellel
Locksmith
2024-04-09 at 14:38
Mi van Annácska? Savanyú a magyar(péter) szőlő? Veszélyben érzed a nyomentum egyetlen EU-s parlamenti mandátumocskáját is? Mégis mit vártál, te hazaáruló gyökér?
Mentek a levesbe! Utána meg, ha nem lesz mentelmi jog, csehatkávál a kóterba!
UFF
Jóska
2024-04-09 at 14:09
Ettől még nem lesz több EP képviselő, marad a 21.
Lakosság létszáma csökken. Ezt kellene megállítani, személyes példamutatással, nem pedig egykéket nevelni.
Man from the moon
2024-04-09 at 13:52
🍿🥤
Talpra magyar!
2024-04-09 at 13:46
Donáth Anna a Momentum aminek tagja vagy ti momentumosok szemétkedő hazaárulókként loptátok el tőlünk magyaroktól az elkövetkező Olimpia megrendezésének a lehetőségét és most ti az országunk elárulói miatt a Macronotok akitek fogadott titeket mert ti momentumosok a többi balliberálisokkal zöldekkel együtt a kezükre játszottátok az Olimpiát több mint 45 országot kér arra hogy küldjünk ezeknek rendőröket ….. ti szemétkedő hazaárulók miatt.
Talpra magyar!
2024-04-09 at 13:40
Nem meglepő mert a két utóbbi közvélemény kutatás szerint a Momentum már 4%-on áll és így be sem kerülne az EU parlamentbe.
na4
2024-04-09 at 13:37
Nagyon jó. Ölik egymást a vörösök baloséknál 👍 Hajrá Petya, minél nagyobb káoszt a baloldalon!