Élő adásban rúgott a túl barátságos kutyájába Hegedűs Péter, a balmazújvárosiak jobbikos színekben indult polgármestere. Ennek aprópóján felidézzük, hogy Hegedűs ugyanaz az ellenzéki politikusi karakter, mint Karácsony Gergely. Ők egyszerűen képtelenek hibázni. Mindenért csak még jobban imádják őket a szavazóik…
Vannak érthetetlen politikusi figurák, egyedi karakterek, akik egyszerűen képtelenek hibázni. Ezt többször is leírtuk már Karácsony Gergellyel kapcsolatban, aki miután zuglói semmittevését is titkosíttatta, így csak sejteni lehet, hogy az eladósodásba hajszolta a rábízott kerületet, most ugyanezt csinálja az egész fővárossal. Bármit tehet, egyszerűen rajonganak érte a budapestiek, akiknek láthatóan saját városuk jóléte teljesen mellékes, csak annak vezetője legyen a Nyugat barátja, még ha a Nyugat nyelveinek egyikét sem beszéli.
Van azonban a baloldalon már ilyen figura, például Hegedűs Péter, akit a balmazújvárosiak szavaztak meg maguknak polgármesternek, annak ellenére, hogy a Jobbik jelöltjével kapcsolatban a létező legszürreálisabb botrányoktól volt hangos a sajtó. Legalábbis a PS megírta.
Mindenesetre gyorsan idézzük fel azt a 2010-es esetet, amely a Balmaz Sütöde Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével, Fülep Zsolttal esett meg, aki meglepődve tapasztalta, hogy a kelleténél jóval nagyobb mértékben és gyorsasággal fogy a sajt az üzemből. Mint kiderült, a sütöde hat-nyolc alkalmazottja lopta a sajtot hónapok óta, és csak azért nem tudták őket elkapni, mert az alsógatyájukba rejtve, földarabolva csempészték ki az üzemből. Ami ennél is pikánsabb, hogy a sajtot egyenesen az egyik balmazújvárosi étterembe vitték, amelynek tulajdonosa, a későbbi polgármester Hegedűs Péter készpénzzel, sörrel, felessel vagy egyéb árucikkekkel fizetett. Hegedűs természetesen nem saját fogyasztásra gyűjtötte be a pékség sajtkészletét, hanem azt ráreszeltette a pizzára, amit aztán a balmazújvárosiak ettek meg. Azért is állítható, hogy Hegedűs nem tud hibázni, hiszen mindennek dacára nemcsak, hogy akadt olyan Balmazújvárosban, aki egyáltalán rá szavazott, hanem annyian, hogy végül csak polgármestert csináltak belőle. Meg is érdemelte, vitathatatlan.
Csak egy mellékszál, egyik polgármesteri tette a nem túl sok közül, hogy eltávolította Béresné Lőrincz Erzsébetet a balmazújvárosi idősek otthona éléről. Önmagában persze ez teljesen semmitmondó döntésnek tűnik, ha nem derült volna ki, hogy Hegedűs korábban ellopta Béresné biciklijét, aki végül nem tett feljelentést, pusztán emberségből. Béresné különben úgy idézte fel a történteket, hogy annak idején a családjával gyümölcsért ment a piacra, ahol feltűnt neki, hogy Hegedűs a kék női Csepel biciklije körül somfordál, de ennek akkor még nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Később, amikor viszont a vásárlásból visszatérve a kerékpárnak már csak hűlt helyét találták, mindjárt sejtették, kinél is lehet. Béresné Hegedűs édesanyjához ment, ahol meg is találták letámasztva a biciklit.
Hegedűs azonnal beismerte, hogy ő lopta el, de ő és az édesanyja is nagyon kértek minket, hogy ne tegyünk feljelentést, mert az kettétörte volna akkor bimbózó katonai karrierjét. Az édesanyja is ugyanezt erősítgette. Azt is elmondta, hogy neki is eltűnt a kerékpárja, ezért kellett egy másik. Nem tettünk feljelentést
– beszélte el Béresné a biciklitolvaj történetét, aki később polgármesterként kirúgatta.
Amiben Karácsony Gergely és Hegedűs hasonlóak, például annak a hite, hogy elég a Facebookon aktívkodni, egy polgármesternek más dolga nincs is. Igaz ugyan, hogy a két ember között stílusban akad némi különbség, az mindkettejükről elmondható, hogy az előző városvezetés tetemes fejlesztési forrásokat hagyott rájuk, amelyekkel egyikük sem volt képes élni. Hegedűs ellenben szinte minden reggel facebookos élő adásban sértegeti politikai ellenfeleit. Az egyik ilyen reggeli bejelentkezését zavarta meg a kutyája, aki feltehetően túl közel ment hozzá barátkozni, amelyet Hegedűs egy erőteljes rúgással hárít. A blöki fel is vonyít. A polgámester a videón utóbb nem a kínos incidensért kér bocsánatot, hanem azért, mert a kutya rázza a füleit, ami behallatszik a felvételbe. Mivel Hegedűs sem tud hibázni, és bármilyen botránya csak felfelé röpíti a politikai pályán, akár még Karácsony kihívója is lehet, ha több hasonló videót készít…
Vezetőkép: youtube.com
Orientál
2023-07-03 at 10:05
…. Persze élő adásban …. , Gyurcsány meg ami után hazudozva szétlopta hazánkat na azt követően hazánkat pénzügyi gazdasági csődbe juttatta ,na ez miatt tüntető népbe lövetett. t avagy rengeteg minden mögött keresd többek között a politikát ja és a pénzt.
Orientál
2023-07-03 at 09:58
t Kedves barátom t úgy ahogy az országunkat szét és csődebe lopó Gyurcsányod mondta te – avagy ti balliberálisok zöldek – vele együtt legyél ukrán mert hogyha nem leszel az ő parancsára ukrán – azonnal – akkor gazember vagy. Avagy mi a szarnak gondolkoztok beszéltek irkáltok magyar nyelven? Ja a példaképeitek a kommunista hazaáruló Szamuely Károly …… gazembereitek.
Netta
2023-06-30 at 15:47
“Bármit tehet, egyszerűen rajonganak érte a budapestiek,”
Ebből elég!
1. Nagyon kis különbséggel nyert Harácsony.
.
2. A jobboldali média nem tett mást, csak Harácsony nyomában lihegett,
hogy “juj, de idióta”. Hát az, idióta! De egyetlen egy jobboldali jelöltet sem mutatott be, nem épített fel. Az utcákon szemmagasságban csak a ballibek pofáját látta az ember. Jó magasan, hogy tekergethetted a nyakadat, néhány szerény
kisplakátot lógattak ki a jobboldali jelöltekről.
A kormánypártok jelöltjei a pártok honlapjaira sem kerültek ki, mint annak előtte.
.
3. Szar volt 2019-ben, nem kampány. Erről Tarlós is sommás véleményt
nyilvánított, amikor kijelentette, hogy sajnálta, hogy engedte kivenni a kezéből a saját kampányát. A legutóbbi interjújában is utalt erre a disznóságra.
.
2019-ben a Fidesz-KDNP elengedte Budapestet.
Lehet megint törölni. De ezt akkor is mindenki látta és most tudja.
Pilhál Tamás a választás előtti napon ezeken a hasábokon kongatta meg a harangokat,
hogy mi a bánat történik, hol a kampány!
János
2023-06-30 at 13:16
Valószínű, a nőjére gondolt közben …
Igazi úriember. 😠😡🤬
varga eszter
2023-06-30 at 11:47
khm2023-06-30 at 1
Egy társadalmi réteg arról ismerszik meg ahogy bánik az ÁLLATOKKAL ÉS AZ IDŐSEKKEL.
Nos itt a példa, és ráadásul vannak választóik, aktivistáik, akik akár az eb sorsára is juthatnak,
hogy beléjük rúg, ha még eddig nem tette volna.
khm
2023-06-30 at 10:06
A szerencsétlen eb,az alárendeltje.
Gondolom a többi alacsonyabb polcon lévővel is így tárgyal. Rúgással,ütéssel. Van ilyen főnök. Persze olyan is,amelyiket agyba főbe vertek ezért.
moliere
2023-06-29 at 22:08
Ez mekkora hülye! Miért kell ilyen embereknek országos nyilvánosságot kapni? Ez olyan, csak simanyelvű változatban, mint a Szalacsi volt. Buta, alja, söpredék. “Nekünk is van kutyánk, hehe.” Te jó Isten!!!!
Naprózsa
2023-06-29 at 21:28
Hááát azt már tudjuk, hogy ha valaki biciklitolvaj, sőt már a családban is van, meg országtolvaj, meg hazudik reggel, délben és este is, az már bizonyítja, hogy alkalmas lehet liberális miniszterelnöknek is. A libsi világ komplett tolvaj, ezen nincs már mit lamentálni…
De azért olyant megválasztani továbblopásra, de már közösségi vagyonból, aki sajtot lopat a napvégi pisis sárgafoltos alsógatyákkal…
Bár persze meglehet, hogy a pizzára ráreszelt bukéja a sajtnak és hozzá néminemi szőrzet is ízlett a választóknak…, hát én már csak ezért biztosan soha nem szavaztam volna egy ilyen pofátlan orgazdára.
Dodo
2023-06-29 at 21:10
Óriási Jobbikos gondolat! A sajtot a sajt szagú alsóruhában kell ellopni. Azt hiszem ez már az “aranykor” a Jobbikban.
Schenkhyalfonz
2023-06-29 at 20:16
A kankutyát néha meg kell “győzni” a falkavezéri státusz okán, de akkor sem rúg bele egy rendes ember.
Fortuna
2023-06-29 at 18:59
Kerék forog
Theo
2023-06-29 at 17:48
A rúgás ugyan nem látszik, de a gatyas sajt és a bicikli lopás nagy gáz.
lesi
2023-06-29 at 17:30
szép egy piskóta no hol vannak az állatvédők most nem hőzöngenek ?
Tudományos libsizmus
2023-06-29 at 17:20
Aki belerúg a neki kiszolgáltatott kutyájába, az nem ember. A kutya az emberben a főnökét látja. E helyzettel visszaélni olyan, mint amikor az EU-ban baszogatják a gyakornokokat a zöld, kommunista és liberális képviselők a nőivécében.
TS
2023-06-29 at 17:19
Végre egy őszinte ellenzéki pillanat!
mirti
2023-06-29 at 17:07
a saját édesanyját rugdossa meg a megbízóját ne egy ártatlan állatot !!!
Orientál
2023-06-29 at 17:04
Azért sem meglepő ez az eset mert a jobbik egy fasiszta zsidógyűlölő párt ,Gyurcsány nyalonc csicskapártja.
Hihi
2023-06-29 at 16:55
Az ilyen retardált minek tart kutyát?Pisztolyt tartottak a fejéhez? Nem kell!!!