A magyarok ugyanis nem szoktak forradalmakat kirobbantani, mi nem ebben a műfajban utazunk. Most, így nem sokkal az ’56-os megemlékezések után megint tele lehetünk a forradalom kifejezéssel úgy fél évre – március 15-ig kitart. Csakhogy ’56 legfeljebb a szóbeli hagyományban forradalom, mert a kifejezés valódi értelmének nem felelnek meg az akkori történések. Ez azért alakult így, mert ’56 résztvevői 1848-at emelték maguk elé eszményképnek, de hogy még zavarosabb legyen a kép, valójában 1848 sem volt igazi forradalom. A magyarok ugyanis – a történelmi tapasztalatok alapján – inkább a rendet szeretik, és ha túl sokáig sérül a rend, akkor abból jellemzően inkább szabadságharc szokott kikerekedni mifelénk.
„A forradalom a fennálló társadalmi rendet, rendszert erőszakosan (ezen belül fegyveres vagy vértelen úton) megdöntő, a társadalmat gyökeresen és tartósan átalakító társadalmi mozgalom”
– így szól a fogalom enciklopédiai meghatározása. Első ránézésre ez passzolhat az ’56-os eseménysorra, ha csak önmagában vizsgáljuk azt a szűk két hetet. Ha viszont figyelembe vesszük a kiváltó okait is, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a magyarországi kommunisták voltak azok, akik 1947. augusztus 31-től, a kékcédulás választásoktól kezdve már a hatalom birtokosaként igyekeztek minden nap erőszakosan (hol véresen, hol vértelenül, de mindig erőszakosan) és gyökeresen megváltoztatni a fennálló társadalmi rendet. Ezért is tartották önmagukat a permanens világforradalom gyermekeinek. Aki pedig mindezzel szembeszegül és a forradalom előtti társadalmi állapotok visszaállítására törekszik – miként az ’56-os hősök is tették –, az az ellenforradalmár.
Az, hogy a kommunisták elvetemült bűnözők, még nem jelenti azt, hogy nem mondanak igazat néha.
Egy pillanatig se gondolja senki, hogy ez az ’56-os hőstörténet elvitatása lenne! Épp ellenkezőleg: ez nem forradalom volt, hanem annál különb dolog. Attól, hogy a forradalmat ma valamiféle pozitív, üdvözítő dolognak tartja a közvélemény, még nem az. A fennálló rend megbolygatása, felforgatása még akkor is rém kellemetlen és kényelmetlen helyzetet teremt, ha azzal a fennálló renddel esetleg komoly bajok vannak. Amikor valakik felforgatják a rendet, akkor minden bizonytalanná válik, nem tud a rendes menetében zajlani az élet, veszélybe kerül az emberek hétköznapi biztonsága, és nem mellesleg ilyenkor szoktak előbújni a csatornából azok a patkányok, akik bosszúszomjasan lubickolnak az erőszakosan megkaparintott hatalomban. Jellemzően nem szokott akkora baj lenni egy-egy fennálló rendszerrel, hogy megérje forradalmat kirobbantani ellene, de erre jellemzően csak utólag jönnek rá azok, akik jóhiszeműen csatlakoztak a kis létszámú élcsapat által vezetett erőszakhoz. Amikor a korábbinál is rosszabb lett a helyzet, akkor már késő.
Nem forradalom, hanem szabadságharc
Nagy szerencsénk, hogy a magyar néplélektől meglehetősen távol áll ez a fajta hebehurgyaság, amely minden csip-csup sérelemért forradalmat akar kirobbantani, és képes lenne szétverni a teljes társadalmi berendezkedést, csak mert drágább lett a sör, vagy válságban van a magánélete. Magyar forradalmak nincsenek, nem is voltak. A magyar forradalom létezett a francia forradalmi tömegmészárlástól ifjonti hevében megmámorosodott Petőfi fejében, meg még néhány pajtásáéban, és ennyi. Olyan is volt az 1848-as pesti forradalom. Kimentek az utcára, a lelkes fiatalok magukkal ragadták a tömeget, megszállták a nyomdát, bementek a Helytartótanácsba, kihozták a sittről a prekommunista Táncsicsot – tudjuk ezt, minden évben elmesélték az iskolában.
De mi történt másnap? Mi lett más Magyarországon 1848. március 16-tól? Semmi. Ugyanúgy működött tovább a Helytartótanács. Április 11-től lett más. Akkor szentesítette V. Ferdinánd király a Magyarországot rendi királyságból parlamentáris polgári királysággá változtató törvényeket. Kétségtelen, hogy az áprilisi törvények nem mentek volna át ilyen hamar az egész Európát megrázó forradalmi hullám nélkül, ám előbb-utóbb egyébként is megvalósultak volna, ugyanis nem egy forradalmi pusztítás, hanem a reformkor több évtizednyi szellemi és gyakorlati munkája volt mögöttük a fedezet.
Rendezett, törvényes átalakulás: az első népképviseleti országgyűlés megnyitása 1848. július 5-én (August von Pettenkofen színezett litográfiája Borsos József festménye alapján)
Az a tapasztalat, hogy ez az ország ragaszkodik a rendhez, általában meg is becsüli, és szeret törvények szerint élni. Mindezeket viszont a kelleténél sokkal gyakrabban szegik meg és forgatják fel betüremkedő idegen hatalmak és ügynökök.
‘56-ban sem forradalmunk volt, hanem a legőszintébb népfelkelésünk, aztán pedig rövid, de annál felemelőbb szabadságharcunk. Bennük élt 1848 élt előképként, nagyon helyesen, hiszen szabadságharcok voltak ezek – az csak szemantikai botlás és a karizmatikus Petőfi költészeti hatása, hogy forradalomként vonultak be a történelmünkbe. Mi nem a forradalmak, hanem a szabadságvágy, és ennek letörése esetén a szabadságharcok népe vagyunk.
Nem magyar, hanem magyarországi kommunisták
A magyar nem forradalmár alkat, ezért itt nem teremnek endogén kommunisták sem. Ide mindig exportálni kellett az idegen nevelésű kommunistát, aki sosem tudott, ezért nem is nagyon próbált magyarul viselkedni. Ez a magyarázat arra, hogy amíg más népeknél összefértek a nemzeti célokkal és szellemiséggel, nekünk kommunistából is a leghitványabb jutott, aki a saját országában gyűlölt mindent, ami magyar. Mert az itteniek nem a mi földünkből nőttek ki, ahogy például a román és a cseh kommunisták a román és a cseh földből. Ezért nincs fogadókészség most sem idehaza a világforradalomra.
Egy valódi forradalom: az 1919-es kommunista diktatúra elkövetői közül sokan felbukkantak már az őszirózsás forradalom szervezői között is (kép forrása: Erky-Nagy Tibor/Fortepan)
A világforradalom a történelmi baloldali program, de Magyarországon addig tudott nagy és népszerű lenni a baloldal, amíg az emberek a stabilitást, az állandóságot kötötték hozzá, és amíg nem verte szét a fennálló társadalmi rendet. Amikor viszont 2006-ban szétverte, azóta úgy megbünteték az emberek a baloldalt, hogy a hatalom közelébe szagolni se engedik.
Mostanra egyetlen baloldali erő maradt, amelyre viszonylagos tömegigény mutatkozik: Gyurcsány agresszív, lebüdösödött, irigy, proli posztkomcsi pártja, amelyről minden negatívuma mellett el lehet mondani, hogy legalább idehaza alakult meg az erjedt MSZP romjain, és (többnyire) nem Washingtonból, New Yorkból, Langley-ből vezényelték ide. Ők a magyarok mélypontja, de legalább magyarok. A közéletben pattogó woke-világforradalmárok viszont szellemükben teljesen idegenek, nem magyarok, és nem is tudnak úgy viselkedni. Nekünk se érdemes azzal fáradnunk, hogy annak tekintjük őket. A forradalmár ugyanis tőről metszett világpolgár, nincs nemzetisége, hanem a világfalu lakója. Bizonyára nem sértődik meg, ha annak tekintjük, ami.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS