A baloldal egészen különös bevándorláspolitikával rendelkezik – és már az is barokkos túlzásnak minősíthető, hogy egyáltalán feltételezzük, hogy létezik számukra bármilyen komplex irányelv, ami alapján politizálnak (vagy legalábbis hallatják a hangjukat). Mert míg azokkal az afrikai vagy éppen szíriai migránsokkal, akiket ők lazán beengednének hazánk területére, mert békés, szegény embereket rekesztünk ki Európából, addig a Kárpátaljáról érkező menekültekről teljesen más véleményt fogalmazott meg Márki-Zay Péter. Említett nagykorú személy vasárnapi bejelentkezésében gyurcsányi magaslatokból osztotta meg magvas gondolatait és szavazatturistaként emlegette a kárpátaljai menekülteket. Ja, amúgy pedig Orbán hibája a háború, mert nyilván miatta van minden baj, és azért, hogy még több voksot gyűjtsön be majd a választásokon.
Elképesztően gyomorforgató kijelentésekkel sokkolta a közvéleményt Márki-Zay Péter vasárnapi bejelentkezésében. A baloldal miniszterelnök-jelöltje már korábban kijelentette, hogy “személyesen Orbán Viktor robbantotta ki” az orosz-ukrán háborút. A vasárnapi videóbejegyzésében pedig egyenesen arról beszélt, hogy a menekültek (valódi menekültek, nem pedig gazdasági bevándorlók – a szerk.) azért jönnek, hogy a Fideszre szavazzanak.
Az is tény, hogy míg korábban át kellett jönniük a határon, aznap és a lakhatatlan ingatlanba bejelentkezett 200 egyikeként leadták a szavazatukat a Fideszre. Most nem kell átjönni, mert már itt vannak. Tehát hogy azok, akik átjöttek 60 ezren, azok jelentős része szerintem magyar szavazópolgár, tehát ők valamivel könnyebben fognak tudni szavazni. Ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy azért nagyon sok kárpátaljai magyar inkább orosz párti lehetett, a Fidesznek azért lesz támogatottsága közöttük
– húzta alá Márki-Zay. És igen, tényleg ezt mondta. (EBBEN a bejelentkezésben a 42. perctől) Tette mindezt úgy, hogy kötelező szájkosara, Simon András mellette ült. Mondta ezt annak az ellenzéknek a vezetője, akik szerint minden bevándorlót kötelezően be kellene fogadnunk, míg azokról a kárpátaljai magyarokról, akiket évek óta sanyargat az ukrán kormány, most pedig a háború következményeivel kell szembenézniük, szavazatturistaként emlegetett.
A szavaknak nemcsak jelentése, de súlya is van
Óriási különbség van a gazdasági bevándorlók és a valódi menekültek között. A Kárpátaljáról, vagy akár a belső Ukrajnából érkező menedékkérők nem illegálisan próbálnak az országba jutni, nem a fél világon utaznak keresztül NGO-k támogatásával, hogy papírjaikat eldobva, segélyért kuncsorogjanak, hanem megállnak az első biztonságos országban, valódi konfliktus és fenyegetés elől menekülve, és hálásak azért az egy szendvicsért is, amit a határon kapnak. A baloldal úgy tűnik, ezt képtelen felfogni.
Az ellenzék éberen figyel és már azt is tudja, hogy a háborúért Orbán Viktor a hibás, aki most szavazatturizmussal próbál nyerni
Azért annak van némi diszkrét bája, hogy egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt képes egy ilyen háborús konfliktusból is csak annyit képes kipréselni magából, hogy “Orbán, Orbán, Orbán”. Majd attól sem riad vissza, hogy porig alázza a Kárpátaljából érkező menekülteket, akiket csupán bérszavazókként említ. A “bevándorlók buszoztatott ukránok”, akik azért jönnek, hogy a Fideszre szavazzanak, az orosz-ukrán konfliktus pedig személyesen Orbán Viktor miatt van, aki annyira gonosz, hogy képes volt kirobbantani egy háborút, hogy mind a 38 millió ukrán rá szavazzon. Ismerős nem? Ilyen volt Gyurcsány 22 millió román munkavállalója. Ezek ugyanazok.
Márki-Zay Péter jobboldalinak vallja magát, ő, aki elszakított nemzettársainkat ukránoknak, megvett szavazónak tartja. Nos, ti megveszekedetten nemzetellenes, magyargyűlölő, de magyarországi politikusok, egy tanács: tetszettek volna normális nemzetpolitikát folytatni, akkor talán a határon túliak is rátok szavaznának, maradok tisztelettel:
Egy “ukrán migráns”
Forrás: Facebook; Fotó: szegedma.hu
Nahát
2022-02-28 at 15:29
Gyurcsány Ferenc jóváhagyólag szemléli Márki-Zay ámokfutását, mert ha megnyernék a választást, így könnyedén elfogadtatja, hogy az ellenzéknek Dobrev Klárát kell megszavazni miniszterelnöknek. MZP most ágyaz meg Dobrevnek.
Rózsa Zoltán
2022-02-28 at 15:24
MZP-nek az a nyílt titka, hogy bármi elfér a mocskos pofáján. Bármit és mindennek az ellenkezőjét is bármikor, szemrebbenés nélkül. Kizárólag az érdekli, hogy lehet más, idegen, nagyobb hatalmakat kiszolgálni és a magyarok kiárulásában semmi sem drága. Egészségügy, rezsiárak, adópolitika, háborús konfliktus. Semmi sem drága amíg ki tudja szolgálni idegen gazdáit.
És úgy hazudik szemrebbenés nélkül mint a vízesés. Az állatvilágban a gerinctelenek közé tartozik. Egy csúszómászó. Aki MZP-re szavaz az vagy a magyarok vesztére szavaz vagy egész egyszerűen elmebeteg.
Történész
2022-02-28 at 15:16
Hát (már ez is) borzasztó. Ezt már le kellene lőni! Nem az oroszoknak, hanem az ukránoknak!
Szőke ciklon
2022-02-28 at 14:46
Ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy ezt az idióta mocskolódót egyszer valaki egy szívlapáttal agyonveri. Hacsak egy pszichiáter, ezt megelőzendő nem utalja be egy intézetbe.
Remélem nem
2022-02-28 at 14:46
Az atv szerint:
“Magyar katonai gép szállít rakétákat Ukrajnának”
https://www.atv.hu/belfold/20220228/magyar-katonai-gep-szallit-raketakat-ukrajnanak
Remélem ez csak Dezinformáció, mert ha nem, azonnal meg kell akadályozni!
accept
2022-02-28 at 14:41
Ez a pszichopata szociopata antisocìàlis “usa tràgya” egy független orszàgban mär a lámpavason szikkadna mint egy mumia!
fanfan
2022-02-28 at 14:36
MZP. addig húzz el a még a fletónak nem vagy útban. Gyorsan pakold össze a 6-7 gyermeked és tűnj el amíg nem kergetnek! Finoman szólva, takarodj!
Talpraesett
2022-02-28 at 14:15
Elképesztően galád és érzéketlen gondolatmenet ettől a nem normális „embertől”. Mások baját és szenvedését így semmibe venni, hát komám, nem semmi vagy!
Sas
2022-02-28 at 14:11
Teljes csőd a Fidesz MZP-ellenes taktikája. A Fa..i a következőt teszi:1. tudja, hogy van egy kb. 40-45 %-os OV ellenes szavazóréteg. 2. Tudja, hogy van a legalsóbb réteg-ennek tagjai általában passzívak. 3. Ezen réteg tagjai csak a botrányos kijelentéseket érzékelik, és erre reagálnak. 4. Ezen réteg tagjaira akar hatni.5. Tudatosan mond botrányosakat-primitíveket-a legostobább potenciális szavazókat akarja megszólítani.6. Arra játszik, hogy a kormánysajtó felerősíti minden tudatosan primitív megszólalását-mese, hogy ezen változtatni akar a környezete.
Eri
2022-02-28 at 14:06
Rohadnál meg marki zay, Horn Gyula hozzád képest egy úriember volt, még ő sem volt ilyen velejéig romlott. marki zay verjen meg téged a Jóisten, te tisztátalan maradvány, rohadt lelkű parazita.
El a kezekkel a magyaroktól!!!!
etelex44
2022-02-28 at 14:04
Édes Istenem! Ezt az embert még április 3.-ig kénytelenek vagyunk látni és hallgatni. A mai napon egy zeneszámot akartam a neten meghallgatni, de közben hirdetésként megjelent MZP és folyt belőle a gyűlölködés. Emberre nem szívesen mondok ilyet, de tényleg utálom!
Irysz
2022-02-28 at 13:53
api01
2022-02-28 at 13:17
Azért küldték, mert elmeháborott.
Nekik analfabéták, demensek, őrültek, pszichopaták, kábítószeresek, pedofilok, LM(btq)P -k, idült alkoholisták, megszállott internácik kellenek a sátáni terveikhez.
Értelmes, civilizált, művelt embert nem találsz közöttük.
janos szabo
2022-02-28 at 13:53
Ideje lenne már ezt a faszt lekapcsolni !
Jumbo
2022-02-28 at 13:52
Ritka egy szarházi.. Ki az a kretén, aki erre a valamire szavaz?
Mengele ZP
2022-02-28 at 13:45
Meglátom azt a medúzaszerű, kocsonyás pofáját, ami maga olyan, mint a takony, elhányom magam.
A Botsáska taknya= Mengele ZP!
1 Enaki
2022-02-28 at 13:44
Ennek a porszìvò ūgynöknek agyàra ment a Miniszterelnöki jelölès. Jò lenne,ha pàrttàrsai ,a baloldal vègleg èszheztèrìtenè. Az Mzp jelölèsère is elmondhatja Soros aga ès Gyurcsàny,hogy ezt elkùrtuk;nem kicsit,nagyon.
György Balogh
2022-02-28 at 13:44
Mivan ha az ukrán nácik fülébe-jut. Elkezdik gyilkolászni a Magyar embereket ez a faszfej majd aztmondja nem én mondtam. Jogilag nem támadható ez a pszichopata geci???????
Szabó Gyula
2022-02-28 at 13:41
Ez egy OO azzal a különbséggel,hogy azt valamira lehet használni.
Királytigris
2022-02-28 at 13:41
Makiszarkám képbe helyezlek: 2004 december 5.-étől az elcsatolt országrészeinkben nemzettestvéreinknél nem a nemzetrothasztó sorosi sameszes Moslék a kedvenc.
Ergo nem rátok fognak szavazni.
Logikus
2022-02-28 at 13:21
MZP naponta bebizonyítja, hogy esze annyi van mint egy lyukas zokninak!
api01
2022-02-28 at 13:17
Ez a barom beteg
Feri
2022-02-28 at 13:12
Nincsen lejjebb??? ???
Ne már!!!!!
Bizonyítani fog. Ezért fizetik. A pénz nagy úr, az ő köreiben.
heman
2022-02-28 at 13:11
Ez egy virtigli politikai sakál. Amúgy látta már valaki a kanadai útlevelét és a sokat emlegetetett diplomáit?
Buza Sándor
2022-02-28 at 13:04
Mikor ránézek akaratlanul Nicola Cauchescu jut eszembe,azt a képet szeretném látni amikor a fal elött állt becses feleségével,na jó a gyerekeit is odaengedném egy közös családi fotóra.
Orientál
2022-02-28 at 13:02
Ez a kanadai állampolgárságú Márki-Zay ezzel azt hazudja hogy mi vagyunk az első számú világhatalom ,mert mi irányítjuk USA-t ukránokat és az oroszokat is és még őt is aki magyar katonákat küldene az ukrán frontra.
wbo1
2022-02-28 at 13:01
39:00 perc körül kezdődik az idézett részlet a videóban
Bakonyi Gábor.
2022-02-28 at 12:56
A balos politika taktikai eleme, hogy nindig van lejjebb, ha nem így lenne, az egész taktikájuk előbb-utóbb megfeneklene…
na4
2022-02-28 at 12:49
ElQuro az első helyre tette ezt a moslékot a listáján. Ezzel sok szavazatot szerzett a jobboldalnak. Ejnye ejnye, pedig már Gyurcsev Klárenc is megmondta, hogy sz@r lenne elnöknek.
w
2022-02-28 at 12:47
“Ennél nincs lejjebb”
Hogyne lenne. Márkiszar naponta bizonyítja, hogy mindig van lejjebb, ha kinyitja a pofáját!
polizza
2022-02-28 at 12:46
Hogy MZP mit mond? Attól szerintem az ellenzék most inkább köpi markát örömében – hisz valójában sok kárpátaljai magyar szavazása hiúsulhat meg azért, mert eljöttek és valószínűleg a csomagoláskor nem az volt a legfontosabb, hogy a levélszavazati csomagot is elcsomagolják.
Ha egyáltalán már megkapták. Ha meg nem, akkor hiába kerül majd kiküldésre, nem lesz ott már, aki átvegye. Más módon meg nem tud szavazni.
És szerintem az ilyenek vannak többen, hozzájuk képest elenyésző lehet azok száma, akiknek van itt lakcíme, akik át is jöttek volna hosszú sorban állással, hogy a határ ezen oldalán szavazzanak.
Kérdés mire vonatkozóan mi a határidő.
Egyébként lehet örömködhet MZP, mert lehet, hogy azoknak a kárpátaljai magyar menekülteknek, akiknek bejegyzett lakcíme van M.o-on, lehet, nem jár majd a segítség, merthogy nekik van itteni lakhelyük. Még akkor is lakhely, ha 200 fő van bejelentve a pici házikóba.
Pedig ők is ugyanolyan két kézitáskával menekültek, mint a levélszavazati csomagjukat – érthető okokból – hátrahagyók.
Törvényt módosítani pedig már nincsen lehetőség.
amadea
2022-02-28 at 12:40
Innen már csak egy lépés, hogy kilogikázzák, hogy maga Orbán Viktor személyesen robbantotta ki a háborút, hogy legyen itthon elég Fidesz szavazó. Már látom a balos főcímeket…
Judit
2022-02-28 at 12:37
Remélhetőleg még idejében valaki belelép a mar-ki-zaj lepcses mocskos pofájába.!!! Ez a görény arra játszik rá hogy valaki/valakik el …csázzák.!!!
Ne kicsit, nagyon.!!!
János Smohay
2022-02-28 at 12:24
Te undorít patkány elég szomorú hogy ilyen sz@ralakot engednek Orbán Viktor kormány váltására, szóval ilyen a liberális barátaival együtt háborúba küldené a magyarokat ez a szaházi kanadai mingrás, meg a Fekete György az ingyen élők a nép nyakán élik a világunkat… Oszlopra velük patkányok
Dobi56
2022-02-28 at 12:24
Ez az egész ellenzéket minősíti. Ilyet értelmes ember nem mond. Ja “értelmes ember”. Várom a “civil szervezetek” segély akcióit, várom a vörös bárók fel ajánlásait, Várom, hogy fletó ráébredjen, azzal ha gazdasági retorzióként nem iszik vodkát reggel attól még nem lesz belátható időn belül béke. Várom az ellenzék (belső ellenség!”) elhatárolódását ettől az elroggyant általuk kiválasztott miniszterelnök jelöltől.
aladin
2022-02-28 at 12:22
Te Márkiszar, nagyon aljas vagy, hát megb….od te azt a ku….at. Már nem tudom elviselni az aljasságodat, ezért beszélek veled igy, mert embernek már nem nézlek csak egy marha állatnak. Szedd a sátorfádat a családoddal együtt és menjetek el a francba de még HV.-röl is, mielött bajotok lenne.
tarcsa
2022-02-28 at 12:21
Hogyan lehet választható egy nyilvánvaló őrült? Miért választható egy rendezetlen és évekig tartó idegenben eltöltött élet után egy kettős állampolgár, akinek teljes családja szintén az? Miért lehet választható egy idegen ügynök és minősített hazaáruló? Márki-Zay ha magyar miniszterelnök akar lenni, azonnal mondjon le kanadai állampolgárságáról. Teljes családjával együtt!
Poppy
2022-02-28 at 12:20
Igen, a jelenlegi kormányra fognak szavazni, mert mindig segített nekik, ti.nem. Amúgy na és? Közöd mocskos nemzetárulo gec..láda? F..sz verje ki a szemed.
Sas
2022-02-28 at 12:16
Szankcionálva lesz?–NEM. Akkor lesz lejjebb is.Egyébként pl. gyereknevelésnél is szörnyeteget nevelnek azok a szülők, akik semmit nem büntetnek-a Fidesz-kormány is így nevel-ellenzéki szörnyetegeket.
JG
2022-02-28 at 12:15
KÉRHETNÉNK EGY ILYEN FULL HÜLYÉT A 2026 -os VÁLASZTÁSOKRA IS?
Ez egy jó választás, igazi gender munka volt!
Sas
2022-02-28 at 12:13
Tévedés………………….miután nincs szankcionálva…………lesz lejjebb is.
Bellum Romanum!
2022-02-28 at 12:12
@Angie
Ha ebből a zűrzavarból Ukrajna és a liberális nyugat bármilyen szinten is jobban jön ki, mint Putyin, akkor jöjjön inkább az atomháború. Putyinnak nem szabad könyörületesnek lennie.
Bellum Romanum!
2022-02-28 at 12:09
MZP buta mint 6 pár rendőrcsizma, de abban igaza van, hogy a kárpátaljai magyarok orosz barát Fidesz szavazók. Mégis mik legyenek? Támogassák az elnyomó ukrán kormányt és a háborúzni akaró ellenzéki moslékot? Nekik nem ment el az eszük, mint MZP-nek. Naná, hogy Putyin mellett állnak!
Kataanna
2022-02-28 at 12:09
Ez lehet, hogy elmebeteg. De biztos, hogy egy velejéig romlott, gonosz gazember, aki még hülye is. A háttérből irányító “főnöke” szócsöve (azt is rosszul csinálja), nem méri fel, hogy ő csak egy eszköz. Remélem, hogy a jó Isten megsegít bennünket, és választások után eltűnnek a süllyesztőben.
Realista
2022-02-28 at 12:08
Ekkora egy aljas senkiházit. Remélem keményen bedől a támogatottságuk. Megérdemlik a súlyos vereséget.
Angie
2022-02-28 at 12:07
Ez az idióta csak erre tud gondolni?! Jelenleg szarok a választásra, annak április 3-án van ideje! Sokkal jobban érdekel az, hogy vajon lesz-e hol választanuk és egyáltalán majd megtehetjük-e?
A barom mindenit! Erre vègképp nincs már jelzőm se! Kifogytam, ha erről a kreténről van szó!
Ezeknek a szerencsétlen embereknek, akik most átjöttek, kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy azon rugózzanak kire is adják a voksukat!
Tizedes
2022-02-28 at 12:05
Ezt az aberralt, ostoba allatot valasztottak a balodaliak?
Jol meg kellene verni.
hungaricus viator
2022-02-28 at 12:03
Ez nem is ember. De lagalábbis nárcisztikus elmebeteg.
De ami a tragédia, a baloldali “törzsszavazók” ugyanígy tekintenek
a határon kívül rekedt magyarokra.
Tudományos libsizmus
2022-02-28 at 12:02
Ez az ember nem normális, ez már teljesen biztos.
nemzeti
2022-02-28 at 12:02
Senkiházi……alak.
Lacuska
2022-02-28 at 12:00
Ő egy igazi amcsi ügynök. uszító! Pont.