A vizsgálatok továbbra sem azonosítottak kockázati tényezőket sem életkorral, sem pedig a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka eseteivel kapcsolatban az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga esetében – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség közleményében kiemelte: a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyaga, valamint a nagyon kisszámú, véralvadással kapcsolatos esetek közötti összefüggés továbbra sem bizonyított. Mivel azonban lehetséges, a vakcina esetleges mellékhatásainak elemzése folytatódik. Kiemelték: az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Az ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) jövő hétre tervezett havi ülése után naprakész információkat tesz közzé az AstraZeneca oltóanyagának vizsgálatának állásáról – tették hozzá.
A vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának veszélyes mértékű emelkedését is előidézte néhány esetben, eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca cég termékével beoltottak körében. Az EMA korábbi tájékoztatása szerint az Európai Unió országaiban és Nagy-Britanniában több mint 17 millió, AstraZeneca-vakcinával beoltott között pár tucat vérrögképződéses esetről számoltak be. Az uniós gyógyszerügynökség vizsgálatot folytat a vérrögképződéses esetek, illetve az ez idáig uniós használatra engedélyezett valamennyi vakcina, köztük a Pfizer/BioNtech, a Moderna és a Johnson & Johnson oltóanyagai esetleges mellékhatásainak kiderítésére.
Az EMA azért végez rendkívüli vizsgálatot, mert március elején és azóta több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. A korlátozást egyes országok azóta feloldották, mások megerősítették.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS