Pesti Srácok

Ferencváros lehet az ellenzéki összefogás temetője

Ferencváros lehet az ellenzéki összefogás temetője
Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea elvileg politikai szövetségesek, de a polgármester nem viseli el, ha másnak is vannak ötletei, és nem ő egyedül a Facebook sztárja. (képek forrása: 888.hu, hirtv.hu)

A Momentum és a Párbeszéd közösen boríthatja a fővárosi nagy ellenzéki összefogást Ferencvárosban, miután az utóbbi párt jelöltje, a független Baranyi Krisztina megvétózta a kerületi előválasztás feltételrendszerét. A botrány az ATV.hu információi szerint abból robbant ki, hogy az összefogásban részt vevő pártok - élen a DK-val és a Momentummal - leosztották egymás közt a pozíciókat, erről azonban nem tájékoztatták Baranyit, aki így azzal sincs tisztában, hogy ki lenne az alpolgármestere, ha esetleg megválasztanák. A dolog külön pikantériáját pedig az adja, hogy a független politikust a Párbeszéd jelölte a pozícióra, akinek eredetileg jelöltállítási joga lett volna hatpárti megegyezés alapján. Ebbe kevert bele a Momentum, akik - mint arról korábban beszámoltunk - bejelentkeztek Ferencvárosért is, vélhetően cserébe azért, hogy a csepeli ellenzéki belháborúban az MSZP-P jelöltjét támogatják az ottani trónkövetelő DK-s jelölttel szemben. Baranyi azonban már korábban kijelentette: akár támogatással, akár anélkül, de el fog indulni októberben, így ha valóban egy jelöltet akar az ellenzék a kerületben, úgy mindenképp meg kell állapodniuk a "független" politikussal.

Ezekkel az előjelekkel írta ki az ellenzéki összefogás a IX. kerületi előválasztást, ahol a Momentum által állított és az MSZP-Jobbik duó által támogatott Jancsó Andrea fog megmérkőzni a Párbeszéd által jelölt, és az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt által támogatott, egyébként független Baranyi Krisztinával. A kerületi mini-roncsderbi szervezése már folyamatban van, most azonban igazi bombát robbantott Baranyi azzal, hogy erősen kritizálta a koncepciót, sőt, még azt is kilátásba helyezte, hogy el sem indul, ha nem tisztáznak vele bizonyos részleteket. Olyan elhanyagolható dolgokra kell itt gondolni, mint hogy a politikus például még a (konszenzus alapján DK-s) alpolgármester-jelölt nevét sem tudja, de szintén figyelemre méltó az is, hogy a képviselő-jelölteknek is csak hovatartozásuk ismert, nevük nem. A megállapodás szerint egyébként a kerületben lévő 12 választókörzetéből a Momentum, az MSZP és a DK 3-3, míg a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP pedig 1-1 helyet kap.

A koncepció kész, Baranyi nem boldog

Az előválasztás teljes tervezetét egyébként a Jancsó Andreát támogató pártok dolgozták ki, ők határozták meg az augusztus 5-7 közti időpontot, ahogy a pénzügyi háttér kidolgozását is ők vállalták, amelyet szintén nem akar Baranyi elfogadni, de erről később. A tervezetről egyébként eddig az időponton kívül annyi konkrétum került napvilágra, hogy csak azok a jelöltek indulhatnának, akik az erre kiszabott határidőn belül, azaz 2019. július 22–29. között minimum 200 ajánlást összegyűjtenek, ezen kívül pedig részletesen kidolgozták, hogy hol, milyen személyi összetételű sátrakat állíthatnak fel a jelölteket támogató szervezetek. A szervezők kidolgozták azt a megállapodást is, amely a már korábban említett képviselőjelölti helyekről és kompenzációs listáról szól, és amelyet a polgármester-jelölteknek kötelező érvénnyel el kell fogadniuk ahhoz, hogy megmérettethessék magukat a versenyben. Ezt a koncepciót vétózta meg az ATV értesülései szerint Baranyi, aki kizárta, hogy aláírja a megállapodást mindaddig, amíg a pártok nem hozzák nyilvánosságra az egyéni képviselőjelöltek és a kompenzációs listán szereplő személyek neveit.

PestiSracok facebook image

- írta a megállapodás kidolgozóinak címzett levelében Baranyi.

Nemcsak a titkolózással van baja

Ugyanebben a levélben a független politikus a tervezet egyéb pontjait is kritizálta. Az egyik ilyen, számára problémás témakör a szavazás időpontja és lebonyolítása: szerinte az időpontot az augusztus 8. és 13. közötti napok valamelyikére kellene kitűzni. Ezen kívül egy küszöb bevetését is javasolta a választás legitimitásának növelése érdekében, 1000 leadott vokshoz kötve a szavazás érvényességét. Szintén problémás pont a költségvetés: az előzetes tervezet szerint az előválasztás bruttó 780, nettó 617 ezer forintos kiadást jelentene, mely költséget az egyes pártok megegyezés alapján osztanának el egymás közt. Baranyi vitába szállt ezzel a számítással: szerinte ezek a számok nem egyértelműek. A független politikus ugyanis azt írta levelében, hogy a sátorbérlések felszorzása a napok és helyszínek számával megdobhatja a költségeket, így pedig az előre kiszámolt költségvetés semmiképpen sem reális.

Lehetnek változások

Az ügyben több ellenzéki politikus is megszólalt, köztük a Momentum operatív kampányfőnöke, Bedő Dávid és az MSZP budapesti elnöke, Molnár Zsolt is. Mindketten arról beszéltek, hogy bíznak abban, hogy konszenzus születik az ügyben, pártjaik pedig készek "kisebb módosításokat" elfogadni a megállapodás érdekében. Molnár ugyanakkor leszögezte: a megállapodás tiszteletben tartása a legfontosabb, ennek megfelelően pedig - a kisebb módosításoktól eltekintve - a koncepcióban sem lesz változás.

Fotó: 888.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.