Kisebb csörte alakult ki az MSZP-ből kilépett Ujhelyi Istán, a mostanában az Esély köröket szervező EP-képviselő és Farkasházy Tivadar között. A tervek szerint ugyanis Ujhelyi felújítaná a rendszerváltozás után Farkasházy és felesége által indított szárszói találkozókat. Pontosabban SzázSzó néven a Margitszigetre szervez a politikus egy rendezvényt, ahová a balliberális, kormánykritikus elitet, politikusokat, értelmiségieket, művészeket trombitált össze szeptember 9-ére. Azonban maga Farkasházy Tivadar jelezte, esze ágában se lesz elmenni, neki erről egyébként nem is szóltak, semmilyen stafétát nem akar átadni.
Nem kezdem velük újra Szárszót
– üzente egy indulatos Népszava-jegyzetben. Ujhelyi erre Facebook-posztban reagálva értetlenkedett, mondván, Farkasházyval, azaz Teddyvel még leveleztek is a részletekről, mindenről kikérte az ő véleményét is. Erre bizonyítéka is van, de „egy általam nagyra tartott ember írását a levelezéseink minden részletének nyilvánosságra hozatalával egyértelműen és világosan megcáfolni méltatlan válasz lenne. Mindannyiunkra, de a korábban közösnek mondott célra tekintettel is.” Aztán Tivadar a Népszavához frissen eljuttatott magyarázkodó írásában már nagyban mea culpázott:
Megkövetem Ujhelyi Istvánt, augusztus közepén kaptam tőlük egy meghívótervezetet, csak egy másik e-mail címről, így most nem találtam, mivel azóta egy másik címről érkezett két rövid üzenete, s azt beütve nem mutatta.
Farkasházy elmondása szerint nincs mentsége, magyarázat is csak annyi, hogy 18 hónapja nem aludt egyszerre egy óránál többet, pedig “lenne pénze altatóra.” Azonban hozzátette,
nem kezdem újra se velük, se nélkülük.
Így sajnos szeptember 9-én nem élvezheti a baloldali elit az ország Teddy macijának társaságát.
Forrás: Népszava, Mandiner
Édi
2023-09-18 at 12:57
Joggal elvárható az ország hipochonderetol, hogy legalább ne tudjon aludni és párnákkal felpolcolva, habár barnan és joltaplaltan jelenjen meg még a PS-nel is. Évtizedek óta számolja mennyi van hátra. Sok. Nem tudta ezt Ujhelyi. Azt sem tudta, hogy mindent a Mimi csinál, a lapja szerkesztése től kezdve a betegápolásig és most ez új, még a szárszói szervezést is.
És vannak gyerekei, azt is.
Minden jó lett volna, ha egyenesen hozzá fordul.
Egy karrieristanak mindig tudni kell felderiteni, kihez érdemes fordulni.
Szőke ciklon
2023-09-05 at 14:47
De hiszen Szárszón már elhangzott a ZÁRSZÓ! Jellemző a kommunistákra, hogy saját ötlet nem lévén, mástól próbál lopni, felmelegíteni valamit. De ha már lopásra vetemedik, próbáljon olyant lopni, ami sikeres volt valaha. Ez a szárszói-ügy nem az, ez nem véletlenül szűnt meg. Jónak indult, de olyan mélységekbe süllyedt, amit már ők maguk is szégyelltek. Úgy tűnik, Újhelyinek ez a színvonal is jó! (csakhogy beszéljenek róla, mielőtt véget ér a semmit-tevés, jól jövedelmező eu-pályafutása.
Bubu
2023-09-04 at 22:32
Ki kiváncsi még erre a szenils félhülyére?
Nahát
2023-09-04 at 16:21
Ő máh nem tud szehvezni, de azéht féltékeny az eszemadta. Azt a hézfán fütyülő higóját!
Királytigris
2023-09-04 at 16:06
Aha, indul a Száz Szar…. Fönöke a Száz Szarnak Újhülye sorosi sameszes elvtárs.
Érzi Újhülye, hogy a zsíros brüsszeli hazárulásnak hamarosan vége. Próbálja valamivel felszínen tartania magát. Ezért kreálta a Száz Szart.
Piroska
2023-09-04 at 15:36
Szerencsére már nem mutogatják ezt a raccsoló majmot.
Sas
2023-09-04 at 15:09
a demokrácia lényegében-mutatis mutandis-olyan, mint a pedofília-természetellenes-lényegében rejtett marxizmus-csak a hülye értelmiség ezt nem éri fel ésszel.A szellem meggyalázása-a minőség negligálása-az örökös stagnálás-a nagy ember tagadása.Nem szerves terméke a történelemnek-ócska konstrukció-pénzhatalmi érdekből.Ezt támogatja mindig a kicsinyes értelmiség-mert kisstílű, gyáva.A nép megveti.
Sas
2023-09-04 at 15:04
csak az értelmiség gyáva része demokrata-mert fél ütni-aki demokrata, az nem akar fejlődést-a mocskot akarja-mert a demokrácia maga a szellemi fejlődésképtelenség–a mesterséges megosztottság-az értelmetlenség-a gyáva-szar értelmiség rendszere az ócska demokrácia.És az kitermeli a barmokat-újratermeli az irracionalitást-pl. ezt a belpesti entitást-és a semmit meg nem oldó fidesz értelmiséget.De a történelem ennek véget fog vetni-mert a nép utálja.Csak egy értelmiségi klikk ragaszkodik hozzá-ahhoz, ami természetellenes-mint pl. a pedofília.
chatillon r
2023-09-04 at 14:57
ez az egész vicc
Puncius Pinatus
2023-09-04 at 14:36
Ér annyit ez a szarkupac, hogy bárki is foglalkozzon vele???
Eljön majd az ő ideje is a többivel együtt.
PG
2023-09-04 at 14:36
Tulajdonképpen már kit érdekel ez a pösze, alul művelt komcsi maradvány? Sohasem volt tehetséges, csak a párt vezetéshez való dörgölődzése tartotta a felszínen. A “HUXIT” néven beíróval egyetértek.
HUXIT
2023-09-04 at 14:18
A hólyagja ébreszti óránként a hólyagot. Prosztata műtét segít, csaxólok.
gyozo2018
2023-09-04 at 14:09
Uncle Ment2023-09-04 at 13:02
A történet úgy lenne teljes, ha
kebelkenéz Hernádi Judit vonaglás közben forgatná gülüszemeit,
miközben Gálvölgyi körbenyáladzaná.
Netta
2023-09-04 at 14:07
Miért tedsyzik ezt a Tivadajt?
Ez egy tehetségtelen, kókler senki.
A humora nulla.
Mások feletti gyalázkodás, a nyelvük gúnyolása,
a műparaszt nyelven előadott magyargyűlölő szeánsz
nem humor, nem kabaré.
angelblind652
2023-09-04 at 14:00
Teddy humoristának is pocsék. Propagandistának pedig ügyefogyott. Bár bőrödzik már a fekália, azért még büdös.
ez kit érdekel?
2023-09-04 at 13:46
Őszintén, kit érdekel Farokházyteddy és Újhülyepista sértődése?
Marják csak tovább egymást jó komcsi mocskosság szerint.
Vélemény
2023-09-04 at 13:15
Nem történik más csak a szokásos komcsi lopás. Újhelyi el akarja happolni a Tedi sikereit. Hiába no, ez a vérükben van.
Uncle Ment
2023-09-04 at 13:02
A történet úgy lenne teljes, ha most
a lendvaiildikó elmagyarázná az atv-ben,
hogy most mit lát és hall a kedves publikum.
Mit érdemes tudni az újhülyi – tedi e-mailezésről?
na4
2023-09-04 at 12:54
Ölik egymást a vörösök. Helyes.👍
ebalint
2023-09-04 at 12:38
Két mocskos gazember.
Az egyik elmehetne simán az usa-ba elnöknek.
Egye meg a rossebb mindkettőt!
khm
2023-09-04 at 12:19
“18 hónapja nem aludt egyszerre egy óránál többet”
Nem hiszem,hogy a lelkiismerete miatt. Inkább az általa kigurigázott emberek járhatnak vissza kísérteni.
Dodo
2023-09-04 at 12:16
A baloldali “elit” kissé tanácstalannak tűnik: A vissza a gyökerekhez sem működik.
Orientál
2023-09-04 at 11:50
Farkasházy Tivadar megmaradt kádárista kommunistának csakhogy a balliberálisaival zöldjeivel együtt azzal a jobbikos hitlerista bandával állt össze akik vastagon zsidóztak.