
Egységbe szervezné a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, s ezzel a pártszövetséggel indulna a Fidesz ellen – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az igazgató Gyurcsány Ferenc vasárnapi évértékelőjéről azt mondta, míg eddig az egykori miniszterelnöknek az volt a célja, hogy pártja túlélését biztosítsa, most “a demokratikus pártok koalícióját” szeretné megszervezni, s “nem nagy kérdés az sem, hogy ki fogja ezt vezetni”.
A baloldali pártok szövetsége nem lesz egy automatikus és egyszerű folyamat – értékelt Mráz Ágoston Sámuel. Hozzátette: amikor a Jobbik és a Momentum tiltakozik Gyurcsány Ferenc személye ellen, logikai hibát vét, hiszen az egyéni választókerületekben hajlandóak az együttműködésre.
Én azt gondolom, hogy nyugodt szívvel kijelenthető, hogy 2022-ben Gyurcsány Ferenc fogja irányítani ezt a baloldalt, már csak azért is, mert ez a beszéd – minden kellemetlen és furcsa részlete ellenére – bizonyította, hogy egyedül neki van igazi stratégiája a ’22-es választási felkészülésre a baloldali pártok szempontjából
– fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.
Megjegyezte, logikai hibát Gyurcsány Ferenc is elkövetett, amikor kormányzásának részleteiről kezdett beszélni, mert nincs olyan külső közvélemény-kutatás, amely előre jelezné az ő győzelmét, sőt, jelenleg még mindig ő a legnépszerűtlenebb politikus Magyarországon.
Forrás: MTI; Fotó:MTI/Bruzák Noémi
nemzeti
2020-02-10 at 11:33
Feri ! Mindent bele te egy igazi államférfi vagy. Csak te lehetsz
a baloldal nyerőembere. A feleséged is rátermett politikus.
Úgy várunk.
kbandi1
2020-02-10 at 11:04
Fletó nyomán aztán lenne egységbe forrt dilis kreálmányok összjátéka. Romboláshoz esetleg elmenne, de építkezéshez a halaónak nevezett falstudat kicsit kevés. 30 éve sikerült is nekik saját magokat megbuktatni, az áhított világforradalom pedig elmaradt. Most már Lenin elvtárs is csak a szoborparkban mutogat, de az is lehet, hogy Mekka felé, kicsit össze-vissza. A pedofil vallás erre felé nem nagyon megy, csak a hibbantak próbálgatnak valamit.
Királytigris
2020-02-10 at 10:40
A pofán lévő rinocéroszbőr mindent kibír, még egy gyurcsányi miniszterelnökséget is.
Persze azzal nem számolnak, hogy az esetleges győzelem után parkolópályára kerülnek, és a már megbukott, leamortizálódott, MSZP-s, DK-s, SZDSZ-es politikusok jönnek vissza, Lásd a fővárost!